Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 8. hétfő (81. szám) - Egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - B. NAGY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: - ELNÖK: - DR. TÓTH BERTALAN, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
4500 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képvise lőtársaim! Látszik, hogy nehéz az élet kétharmad nélkül. A fideszes kormánytöbbség a Törvényalkotási bizottságon szánalmas kísérletet tett arra, hogy az eredeti törvényjavaslatban sarkalatosként megfogalmazott jogszabályi helyeket, paragrafusokat kiszedje, és megteremtse annak lehetőségét, hogy ezt a jogszabályt feles törvényként, a képviselők többségének szavazatával el lehessen fogadni. Álláspontunk szerint ezt sikertelenül tette. Hat kezdeményezést nyújtottak be a pártok, illetve a Törvényalkotási bizott ság kormánypárti többsége a bizottság elé. Ebből három kezdeményezés kormánypárti, három kezdeményezést pedig a Magyar Szocialista Párt frakciója nyújtott be. Az első számú kormánypárti javaslat 29 oldalon írja át az eredeti törvényjavaslatot. Ahogy említe ttem, ebben tett kísérletet a kormánypárt arra, hogy a különböző sarkalatos szabályok kikerüljenek, de álláspontunk szerint nemcsak ez nem sikerült, hanem megnyitottak olyan jogszabályi helyeket, olyan paragrafusokat is a módosítás előtt, amelyeket az ered eti javaslat nem érintett. Éppen ezért a Törvényalkotási bizottság ülésén is jeleztem, hogy tiltott túlterjeszkedés esete áll fenn. Államtitkár úr kijelentette, hogy ez nem így van, bár ezt részletesen megindokolni nem tudta. Ennek ellenére ezt a felvetést , azzal, hogy ezt a kezdeményezést a kormánytöbbség elfogadta, a bizottság nem vette figyelembe. A kormánypárti kezdeményezések közül a második számú is arról szólt, hogy több paragrafust is megpróbáltak úgy kivenni a jogszabályból, ami önök szerint sarkal atos. A mi álláspontunk az, hogy így is marad bent olyan jogszabályi hely, így a 120., a 121. és a 124. §, amely sarkalatos, így amennyiben ebben a formában kerül elfogadásra a törvényjavaslat, az közjogi érvénytelenséget okozhat. A hármas számú kormánypár ti kezdeményezés pedig tulajdonképpen arról tett tanúbizonyságot, hogy a gazdasági tárcánál a helyesírás nem a jogszabályfogalmazók erőssége, hiszen több tucat pontban helyesírási pontosítás szerepel ebben a kezdeményezésben. Engedjék meg, hogy rátérjek a saját kezdeményezéseinkre. A kormányzati kommunikáció arról szól, hogy ez a jogszabály lehetőséget teremt arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank jogköreit megerősítve, eljárási hatásköreit kiszélesítve, tulajdonképpen egy nyomozó hatósági felhatalmazást kapva a Magyar Nemzeti Bank a pénzügyi felügyeleti tevékenységét hatékonyabban tudja ellátni, és elkerülhetővé válnak azok a botrányok, amelyek az elmúlt időszakot jellemezték. A mi álláspontunk változatlan, amely arról szól, hogy a jelenlegi szabályozás is alkal mas volt arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szerve észrevehette volna, feltárhatta volna és megakadályozhatta volna azt, hogy kisbefektetők tízezrei létbizonytalanságba kerüljenek, és jelenleg is több ezer kisbefektető aggódjon, hogy a befektetés eihez hozzájut vagy sem; hogy a Quaestor kisbetéteseit kártalanítják, de miközben ott vannak a BudaCash károsultjai, ott vannak a Hungária Zrt. károsultjai, újabb és újabb botrányok derültek ki, és azok a károsultak is aggódnak, hogy a befektetéseik nem f ognak megtérülni, nem jutnak hozzá, így több ezer ember pénze veszélyben van. (20.00) A mi kezdeményezéseink is pont erről szóltak, hiszen önök úgy akarják megerősíteni a Magyar Nemzeti Bank hatáskörét, hogy a Magyar Nemzeti Banknak nincs felügyeleti szerv e. Több mint egy éve képtelenek arra, hogy felügyelőbizottságot hozzanak létre a Magyar Nemzeti Bankban. Arra hivatkoznak, hogy az ellenzék nem tudott megegyezni, de ez nem igaz. A többpárti egyeztetésen még tavaly nyáron az hangzott el, hogy a Fidesz ezze l kapcsolatban törvénymódosító javaslatot hoz a parlament elé, és konszenzusra törekedve hozza létre a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságát, hogy végre legyen felügyeleti szerv. De, tisztelt képviselőtársaim, a mi módosító javaslatunk és a kezdeményezé sünk arról szólt, hogy jöjjön létre ez a felügyelőbizottság, a Törvényalkotási bizottság többsége ezt a felvetésünket elutasította, nem szavazta meg módosító javaslatainkat.