Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 8. hétfő (81. szám) - Önálló indítványok tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (LMP):
4478 Én is köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most képviselőcsoportonként egyegy képviselő 22 perces időkeretben, val amint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő szintén kétperces időkeretben ismertetheti álláspontját. Először az írásban jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Ezek sorában is elsőként Lukács László György képviselő úrnak, Jobbik. Tessék! DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő javaslat preambuluma fogalmazza meg azokat a célokat, hogy miért is van a javaslatban foglaltakra szükség. Ezzel a Jobbik egyébként maradéktalanul egyetért. A cél tehát az, hogy a családon belüli erőszak felszámolásra kerüljön, a nők elleni erőszakot hatékonyan megakadályozzuk, nagyon is fontos, de a megoldási javaslat még talán így is hiányos. Fontos, hogy ne tegyünk indokolatlan külö nbséget erőszak és erőszak között, terjesszük ki így a család valamennyi tagjára, legyen ő a várományosa egy családi pozíciónak, a családi áldásnak, vagy legyen aktív tagja, vagy legyen akár férfi vagy női tagja a családnak, kiterjesszük rájuk is. Így péld ául a családon belüli erőszaknál méltatlanul nem esik szó az abortusz kérdéséről, ahol sajnos a legvédtelenebb, a legkiszolgáltatottabb, legártatlanabb személyek, akiket a jog egyébként védene, esnek áldozatul a családon belüli erőszaknak. Az elmúlt évszáz adban 6 millió magyar magzat nem tudott megszületni, erre a számra mindig emlékeznünk kell. De figyelni kell a férfiak elleni erőszakra is, márpedig a családon belüli vitákban, a családon belüli úgynevezett házastársi játszmák keretében nagyon sokszor esik a férfiaknak is bántódásuk. Erre is ki kell terjeszteni. Éppen azért is lenne szükség erre, mert maga a preambulum is így nyilatkozik és fedi le ezt. Azt írja, hogy az Országgyűlés elítéli az erőszak minden formáját, ezek közül is különösen azokat, amelye kben fizikai és érzelmi szempontból védtelen nők, gyermekek az áldozatok. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Jobbik sem kér többet, mint azt a higgadtságot és azt a kiterjesztő értelmezést, amelyben el kell indulni, és amely irányába lépni kell. Itt lenne az idő, hogy a kormány is félretegye ebben a kérdésben az arroganciát, és jól mérlegelve az elhangzottakat, legyen az akár a liberálisabb pártok, legyen az a baloldal vagy akár a Jobbik részéről, terjessze ki abba az irányba, amit a Jobbik javasol, így a mag zatoknak az Alaptörvényből eredő védelmére is ezen irányban a védelmet, így a Jobbik javaslatát mindkét irányban úgy, hogy erőszak és erőszak között különbséget ne tegyünk. Ezt javasoljuk. A Jobbik egyébként tartózkodni fog a javaslat szavazásakor. Köszönö m szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Szél Bernadett képviselő asszony, LMP. Parancsoljon! DR. SZÉL BERNADETT ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az LMP frakciója természetesen támogatja a javaslatot, és követeljük a kormány határozott fel lépését a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak minden formájával szemben. Sajnos a kormánynak a határozottságából eddig nem sokat tapasztaltunk, ha a nők elleni erőszakról volt szó. A civilek és az LMP kitartó nyomására ugyan sikerült önálló bün tetőjogi tényállássá tenni a kapcsolati erőszakot, de utána a kormány, mint aki jól végezte a dolgát, hátradőlt, és azóta se látjuk azt az eltökéltséget, ami ahhoz kellene, hogy ezt a küzdelmet folytassuk. Tavaly ugyan felcsillant a remény, amikor Magyaror szág is aláírta az isztambuli egyezményt, de a ratifikáció, vagyis az egyezménynek a magyar jogba való ültetése azóta is késik. Pedig információink szerint az Igazságügyi Minisztérium munkacsoportja már előkészítette a ratifikációt, és a kormány elé terjes ztette döntésre a szükséges lépéseket tartalmazó jelentést. A kérdés az, hogy a kormány miért nem lép előre ezen az úton, ki az vagy kik azok a kormányban, akik úgy gondolják,