Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 8. hétfő (81. szám) - Önálló indítványok tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): - ELNÖK:
4476 kormányokét. A leggroteszkebb ebben az volt, amikor a 2012ben bekövetkezett Malévcsőd esetében 2010ben ért véget a vizsgált időszak. Szóval, nonszensz! Na most, ugyanezt csinálják a vizsgálóbizottságokkal, az állandó bizottságokkal és az albizottságokkal is. Egyre volt jó ez a szabály, hogy a kampány kellős közepén valóban Mesterházy Attila akkori pártelnököt meg lehessen úgy idézni a bizottsági ülésre, hogy abból megpróbáljanak a politikain kívül más következményt is kreálni. Ugyanakkor, amikor ugyanannak a Nemzetbiztonsági bizottságnak az ülésére Orbán Viktort idézték meg az ellene felmerült ügynökvád kapcsán, akkor Orbán Viktor nagyon könnyen ki tudott búj ni a kötelezettség alól, mert a parlamenti többség egyszerűen nem támogatta az ő meghallgatását. Magyarán szólva, éppen hogy a mindenkori parlamenti többség, és hangsúlyozom, jelenleg a jelenlegi erejével és hatalmával minden esetben visszaélő parlamenti t öbbség kezébe adnánk egy olyan fegyvert, amit - azt gondolom - nem helyes. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Először talán azt kellene elérni, hogy a képviselők jelenjenek meg, egyébként kötelezettségüknek eleget téve a bizottság ülésein. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy a további frakciók, illetve a független képviselők közül bárki kíváne felszólalni. (Nincs jelentkező.) Megállapítom, hogy nem. Megkérdezem az elő terjesztőt, hogy kíváne válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Staudt képviselő úr, tessék! DR. STAUDT GÁBOR ( Jobbik ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Nagyon sajnálom, hogy kormánypárti részről nem szólt hozzá senki. Holnap ki fog derülni, hogy tám ogatjáke ezt a javaslatot. Úgy gondolom, a vizsgálóbizottságok említése azért is jogos, hiszen a vizsgálóbizottságok létét és hogy ezt sikerült elszabotálni, azt MSZPjavaslatra a Fidesz tette meg, és gyakorlatilag nem lehet semmilyen kényes ügyben feláll ítani vizsgálóbizottságot, hiszen megkerüli, gumijogszabályokat építettek a törvénybe. Ez önmagában botrányos. Az is botrányos, hogy emellett az állandó bizottságok sem tudják megfelelően végezni a feladatukat. Én azt nem tudom elfogadni, hogy van a politi ka, ami a bizottságokban zajlik, az csak politikai szlogenek, csak a politika előtt kell azoknak megfelelni. Azért ennél komolyabb dolog egy népképviseleti szervnek, a Magyar Országgyűlés bizottságainak a működése. Az emberek azt várják el, hogy ott megjel enjen valaki és igazat mondjon. Az egy másik dolog, hogy erre a jelenlévők milyen módon reagálnak, vagy ennek mi lesz a következménye. De az, hogy valaki elmenjen és elmondja a véleményét az ügyben, mindenkitől elvárható. Szeretném megerősíteni újra, hogy eddig csak Vona Gábor jelent meg abban az esetben, amikor őt megidézték, és egyébként az az eset is egy politikai hecckampány volt, de ennek ellenére a Jobbik képviselője és a Jobbik elnöke elmegy és kifejti a véleményét. Senki nem lehet büszke erre a jele nlegi helyzetre. Talán emlékeznek még rá, amikor az előző ciklus elején Gyurcsány Ferenc a Facebookon írta meg, hogy ő nem is kíván elmenni a meghallgatásra. Azt hiszem, ez az elszámoltatást is megfelelő módon szimbolizálja, hogy ezt ő megtehette, és azóta se történt semmi, és ha ezt a javaslatot nem fogják elfogadni, akkor még a szabálysértések terén sem fog... Higgyék el, hogy az emberek 2018ban ezt nem fogják elfelejteni! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Tájékoztatom önöket, hogy a döntésre a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Független képviselő indítványozta, hogy az Országgyűlés döntsön az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló