Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 8. hétfő (81. szám) - Dr. Szakács László (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Lefokozzák a baranyai iskolákat?” címmel - DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK: - DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP):
4457 hogy az a k épmutatás iskolapéldája. (Szávay István: Taníts még, mester!) Azt a pályázati rendszert támogatja, amelynek haszonélvezője, még többet akart nyerni. Ha most összeadjuk, hat év alatt 1 milliárd forint agrártámogatást vehetett volna fel, tisztelt képviselőtá rsam, Schiffer elnök úr, ebből a pályázatból kifolyólag. De látszik azon, ahogy említettem, hogy a családi gazdaságok nyernek, a pályázati rendszer garantálja azt, hogy nem lehet elvinni a gazdák elől a földet, még Túrkevén sem, még akkor sem, ha valaki pa rlamenti képviselő. Ettől más a politika? Ettől más az LMP vidékpolitikája? Ettől más az LMP családi gazdaságokkal kapcsolatos politikája? Azt hiszem, hogy jogosak ezek a kérdések, mert ebben a Házban, tisztelt Országgyűlés, legalább húsz alkalommal kellet t Sallai Róbert Benedek úr felvetésére válaszolni. Hát most itt van a válasz! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Dr. Schiffer András: De nem válaszoltál! - Folyamatos közbeszólások a Jobbik soraiból.) (17.00) ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztel ettel kérem a Jobbik képviselőit, hogy egy kicsikét próbálják visszafogni magukat. Tudom, hogy nem egyszerű, de próbálják meg! Dr. Szakács László (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Lefokozzák a b aranyai iskolákat?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Szakács László… (Zaj, közbeszólások a Jobbik soraiból.) , Szakács László, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Lefokozzák a baranyai iskolákat?” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Rétvári Bence államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem képviselő urat, elfogadjae a válaszadó személyét. DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ ( MSZP ): Természetesen. ELNÖK : Elfogadja. Szakács László képvise lő urat illeti a szó. DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. „A kisvárosok nagyközségesítése folyik. Nem egyeztettek senkivel, a közlönyben olvastuk a sorsunkat, pedig azt ígérték, egyeztetnek velünk.” Ezt idéztem arról a szigetvári fó rumról, amelyen részt vettem múlt héten csütörtökön. Ők voltak az elsők, akik észrevették, mert a minisztérium nem jelezte, nem egyeztetett ígérete ellenére azokkal az intézményekkel, amelyek mostantól nem indíthatnak majd első évfolyamot, nem lesz majd ot t gimnázium ezeken a településeken, hanem közelebbről meg nem határozott szakgimnázium lesz. Azt mondta az iskola igazgatója is, hogy nem tudom, mi az a szakgimnázium, de ilyen lesz itt, Szigetváron, az most már biztos. A siklósiak is elolvasták, és ők is azt látták, hogy jövő héten hétfőig dönteniük kell és szerződést kell nekik kötniük a KLIKkel, de egyelőre még nem tudják, hogy mik a szerződési feltételek, és milyen oktatás lesz még Siklóson a következő időszakban, a következő 3 vagy talán 5 évben. Álla mtitkár úr, önök elveszik a siklósiaktól, a siklósi gyerekektől azt a lehetőséget, hogy egyetemre juthassanak, a városukban érettségit szerezzenek. Márpedig el kell önnek mondanom, hogy Baranya megye az országnak az a régiója, ahol sajnos a szülők nem enge dhetik meg maguknak, hogy 6080 kilométert utaztassák a gyereket naponta. Nem engedhetik meg maguknak, hogy kollégiumba írassák a gyereket, akkor, hogyha gimnáziumi érettségit, utána pedig felsőfokú oktatási intézményt ígérnének neki, pedig én úgy gondolom , hogy mindannyian azért dolgozunk, hogy a