Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 1. hétfő (80. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
4380 jártamkor. Noha nem éppen nőknek való munka, de csinálják, mert a számlákat fizetni kell, és most ez a feladat. Valószínűnek tartom egyébként, hogy a fél milliós Gucci vagy Louis Vuitton ridikülöket hordó, lehetetlenül szűk öltönyökben páváskodó egynémely politikusficsúr nemes egyszerűséggel a nadrágjába rondítana, ha egész nap olyan nehéz talicskákat kéne tologatnia. A következő meglátogatott falu, a hetve n éve még 1200 lelkes, akkor színmagyar református település, Istvándi volt. Az elöregedés problémája, az ebből egyenesen következő népességfogyás és az ezzel szoros összefüggést mutató, mind nagyobb arányokat öltő etnikai átrendeződés folyamatai alapjaiba n határozzák meg ennek a községnek a sorsát is. Egykor a magyar paraszti létforma esszenciáját hordozta, de mindez mára a semmibe veszett, a történelem viharai és a XX. század második felének vidékpusztítása teljesen felőrölték a hajdan virágzó falut. A ha lmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított, szétvert és mostanra csonka társadalmú, óriási munkanélküliségi rátával küszködő, tartós, normális perspektívát nyújtó munkahelyekben szűkölködő, 650 fős, nagyrészt beás cigányok által lakott Istvándi nem örvend jó hírnévnek a délsomogyi települések sorában. Az ősszel megválasztott cigány származású, fiatal, agilis polgármesternek - egykori tanítványom férjének , akivel vagy két óra hosszat róttam a falu utcáit, és beszélgettem a gondjaikról, elképzeléseikről, v iszont feltett szándéka, hogy visszaszerez valamit az elvesztett presztízsből. Szavai elhivatottságról tanúskodtak, de az eddigi tettek és a felvázolt elképzelések is ezt támasztották alá. Maga is dolgos, kétkezi munkát nem megvető ember lévén, önkormányza ti kertészetet létesített, és kamerarendszer kiépítésén fáradozik, és a cigányság integrációját nem a zsákutcát jelentő, liberális jogvédő maszlag révén kívánja elérni. Szemléletváltásról, az ott élők mentalitásának megváltoztatásáról, a szülői példa fonto sságáról is beszélt, arról, hogy tanulni kell, ha pedig ki akar valaki törni, akkor magának is mindent el kell követnie annak érdekében, és nem várhat mindent a társadalomtól, az államtól. Poroszos regula van - mi tagadás, ennek híre vezérelt a faluba , a mi miatt egyébként a sorba nem szívesen beálló, a cigányság becsületes részére is szégyent hozó, társadalomból kiilleszkedett elemek olykor terrorral vádolják. A felújítás alatt álló református templom mellett az is világossá vált, hogy a történelmi egyház ak - az állami segédlet híján is - sajnos messze nem töltik be azt a kiemelt és történelmi szerepet, ami a cigányság integrációja során rájuk hárulna, egyébként a Jobbik elképzelései szerint is. Mint említettem, a községnek nincs jó híre. Sokan kerülték, m int amolyan ellenséges törzsi területet, ahová belépni sem tanácsos. Az új polgármester feltett szándéka, hogy normális faluvá teszi Istvándit. Kitartást, sok sikert kívánok innen is a munkájához! Csak nehogy a végén őt is betámadja majd az Amnesty Interna tional, mondván, egy megátalkodott jobbikos náci. Mindenesetre már az is roppant gyanús lehet majd a mindenhol fasisztaveszélyt vizionálók számára, hogy a második világháború hősi halottjainak tiszteletére állított emlékmű környezete példás rendben van tar tva. Utóiratként azért valamit elmondanék. Kedves Zsiga Marcell! Önnek pedig mindenhonnan azt üzenik, hogy ha tényleg úgy gondolja, hogy havi 47 ezer forintból meg lehet élni, akkor jöjjön el, próbálja ki; a többit a tisztelt Ház tekintélyére való tekintet tel most inkább nem idézném. Viszont kormánypárti képviselőtársaimat arra kérem (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) , támogassák a Jobbik vidékmentő költségvetési módosító elképzeléseit. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Kö szönöm szépen. A kormány nevében Nagy István államtitkár úr kíván válaszolni. DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Többször vitattuk meg és beszéltünk már Somogy problémáiról, és az az igazság, hogy most hallottam öntől azt, ami a kulcs: akarnak ők, saját maguk kitörni abból a helyzetből, amibe a történelem és a történelmi helyzet belekényszerítette őket.