Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 1. hétfő (80. szám) - Dr. Vejkey Imre (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Karitatív összefogás a válság sújtotta Ukrajnáért” címmel - ELNÖK:
4357 sztrájkolt. Akkor is úgy gondolom, hogy egyeztetésre van szükség, ha a nemzetgazdasági átlagnál többet keres nek jelen pillanatban ezek a munkavállalók. Tehát készek vagyunk egyeztetni, a JNTt nem gyengíteni, hanem erősíteni fogjuk a következő időszakban. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, miniszter úr. Viszonvá laszra megadom a szót az alelnök úrnak. SNEIDER TAMÁS ( Jobbik ): Tisztelt Miniszter Úr! A gazdasági koncepcióval nincs is gond, ezt lehet is támogatni, itt viszont valóban a munkavállalók érdekeiről van szó. Persze, többet keresnek a nemzetgazdasági átlagná l, de nem is akármilyen munkát végeznek, hiszen bármikor megtámadhatják őket, fegyveres őrökről, pénzszállító emberekről van szó, akiket nyilvánvalóan remélhetőleg közmunkán nem lehet alkalmazni ma még Magyarországon. Ezért teljesen jogos, úgy vélem, ez az 5 százalékos követelés. Az viszont, ahogy ön, önök, az ön minisztériuma állt ehhez a kérdéshez, nem volt a legszebb. Nem volt a legszebb, mert szerették volna átadni a petíciójukat is, és nem volt senki, aki átvegye az önök részéről. Nem hiszem, hogy egy hatalmas nagy dolog lett volna az előre leegyeztetett petíciót átvenni a sztrájkolóktól, a sztrájkolók vezetőitől. Bízom benne, hogy levél formájában vagy legalábbis postai úton - remélhetőleg a Posta elszállította az alkalmazottai levelét - megkapta a min iszter úr, de mivel nem vagyok ebben száz százalékig biztos, ezért engedje meg, hogy én magam is átadjam azt a petíciót, amit nem sikerült átadni egy alkalmazottnak sem. (Taps a Jobbik soraiban. - Sneider Tamás átadja a petíciót Lázár Jánosnak.) ELNÖK : Kös zönöm szépen. Viszonválasz megilleti a miniszter urat is, miután átvette a petíciót. Öné a szó, miniszter úr. LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak megerősíteni szeretném, h ogy a JNTvel kapcsolatban a kormánynak, illetve a Postának az a célja, hogy a céget erősítse, tehát nem áll érdekünkben az ott dolgozó kollégákkal bármiféle vitába keveredni vagy bármiféle konfliktust fenntartani, mert az az érdekünk, hogy ott nyugodt vis zonyok legyenek, annak érdekében, hogy a JNT mint postai cég és mint részben állami érdekkörben lévő gazdasági vállalkozás a pénzszállítás piacán pozíciókat foglaljon el, például azoknál a bankoknál, amelyek jelen pillanatban rövid vagy hosszú távon állami érdekkörben vannak: Budapest Bank, MKB, Takarékbank, takarékszövetkezetek. Ez együtt egy óriási lehetőség a JNT számára. Ma estére berendeltem a Posta vezetését, illetve Németh Lászlóné államtitkár asszonyt, és azt fogom kérni, hogy külön kezdjenek tárgya lást az ön felvetése alapján is. A vita békés és normális rendezését kifejezetten fontosnak és az állam érdekében állónak tekintem. (Taps a kormánypártok soraiban.) Dr. Vejkey Imre (KDNP) - az emberi erőforrá sok miniszteréhez - „Karitatív összefogás a válság sújtotta Ukrajnáért” címmel ELNÖK : Köszönöm, Lázár miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszt erének: „Karitatív összefogás a válság sújtotta Ukrajnáért” címmel. A miniszter úr Rétvári Bence