Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 30. szombat (79. szám) - Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat - ORBÁN GÁBOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
4290 Itt ragadnám meg az alkalmat arra is, hogy az EBRDmegállapodással kapcsolatos téves megállapításokkal vitatkozzam. Mielőtt erre rátérnék, ugyanakkor szeretné m emlékeztetni a tisztelt képviselő urakat és hölgyeket, hogy a hazai pénzügyi szektor az elmúlt öt évben több mint 50 százalékban, egyes mutatók szerint kétharmad arányban hazai érdekkörbe került. Tehát ne hasonlítsák össze közvetlenül a 2010es helyzette l az idei környezetet, amiben ezeket a döntéseket meg kell hoznunk. Azt sem szeretném, ha elfelejtenék, hogy a pénzügyi szektorra rakódó közterhek nagysága így is messze a legmagasabb marad az Európai Unióban és az OECDországok körében, aminek célja az, h ogy továbbra is minden gazdasági szereplőt bevonjunk a közteherviselésbe. Úgy gondolom, hogy Z. Kárpát képviselő úrnak az egyébként tiszteletre méltó filológiai kutatásai hiábavalóak voltak, ugyanis a Bankszövetséggel semmilyen megállapodást nem kötöttünk, kivéve azt, amikor a forintosítás kapcsán kellett egy technikai egyezségre jutnunk. (Z. Kárpát Dániel közbeszól.) Egyébként, azt hozzáteszem, hogy ha Z. Kárpát képviselő úron múlik, akkor létre se jöhetett volna soha, mert ő nem ismerte el, hogy a devizah itelek: devizahitelek. Úgyhogy nagy szerencse, hogy nem az ő tanácsait követtük, és átváltottuk forintra a devizahiteleket. (Z. Kárpát Dániel közbeszól.) Még mindig ezt hajtogatja a képviselő úr, és megköszönöm neki is, hogy megtartja helyettem a zárszót. Remélem, tudtam segíteni az szjatervezéssel kapcsolatos dolgokban, hogy ha esetleg majd itt kell egyszer állnia, és én fogok a fülébe beszélni, akkor majd fogja tudni (Z. Kárpát Dániel: Nem fogom rossz néven venni öntől, államtitkár úr.) , hogy hogy kell a bevételi oldalt tervezni. Támogatásra van szükség a Bankszövetségtől ahhoz, hogy egy pénzügyi szektort érintő törvényjavaslatot a parlament elé terjesszünk - ezt állította Z. Kárpát Dániel, de ez nem igaz. (15.10) A valóság az, hogy a Bankszövetséggel fol ytatott tárgyalásokat vállaltuk mint a jövőben minden olyan, őket érintő törvényjavaslat kapcsán megelőző fontos gesztust és megelőző gyakorlatot. Ez a múltban nem volt mindig így, azért nem volt mindig így, bár a többi szektorral és érintettel a konzultác ió mindig végbemegy és az egyeztetés megvalósul, a Bankszövetséggel ez nem volt mindig így, mert ott olyan hosszú ideig tartó és nagymértékű népellenes gyakorlat volt, amit meg kellett szüntetni Magyarországon, és ezt nem lehetett a Bankszövetséggel egyezt etve megtenni. Ennek a folyamatnak vége van, a fair bankrendszer február 1jétől működik, így most a Bankszövetséget vagy a bankrendszert, a pénzügyi szektort azonos szintre hozhatjuk a többi társadalmi csoporttal abban a tekintetben, hogy a törvényjavasla tok előtt konzultáció előzi meg azok benyújtását. Semmi másról nincs szó, arról meg pláne nincs, hogy a magyar kormány vagy a magyar Országgyűlés szuverenitását bármilyen mértékben csorbítanánk, bármilyen külső hatásnak, külső vétónak kitennénk, ilyen ninc s. Az viszont van, hogy fontos, hogy a magyar gazdaság eredményeit, a magyar gazdaságpolitika eredményeit nemzetközileg is elismerjék. Nem elég, ha mi tudjuk, nem elég, hogyha mi látjuk az adatokon, hogy jól teljesítünk, az is kell, hogy ezt lássa a külvil ág; azért kell, mert a magyar államadósság - hála a szocialista kormányzásnak - rendkívül magas, ezért nem mindegy, hogy mennyi kamatot fizetünk rá, és annál kevesebbet fizetünk rá, minél inkább egy jól teljesítő, sikeres országnak tűnik fel Magyarország a nemzetközi közvélemény számára. Ez volt részben a célja annak, hogy ez az EBRDmegállapodás ilyen formát öltött, amilyet. A kamatkiadások egyébként, ha megnézzük - és ez már elhangzott e falak közt többször , idénről jövőre 70 milliárd forinttal csökkent hetők. Nem maguktól mennek le a kamatok, nem a gravitáció húzza őket lefelé, képviselő úr, hanem az, hogy Magyarország hitelessége és a sikerről való meggyőző képessége az utóbbi öt évben nagyonnagyon sokat nőtt. Engedjék meg, hogy ezután röviden rátérjek az áfa kérdésére. Többen szorgalmazták az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését. A kormány adópolitikájának nem része a forgalmi adók csökkentése úgy általában, ilyen intézkedésre legfeljebb célzott módon látunk lehetőséget a költségvetés helyzeténe k figyelembevételével, ilyet viszont többet is megléptünk az elmúlt