Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 30. szombat (79. szám) - Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
4284 módon lesznek olyan családtámogatási formák, amelyekkel egy família 20 éves távlatban is számolhat. (14.40) Ma erre, ugye, garancia nincsen még, hiszen ahogy kormányok jönnekmennek, a kedvezményes formák jó részét kiölték a magyar gazdasági rendsze rből. Most az újonnan bevezetettek kapcsán én reménykedem abban, hogy ezekhez majd senki nem mer hozzányúlni, csak bővíteni fogja ezeket. Éppen ezért ragadnám meg a lehetőséget: a költségvetési vita során a Jobbik benyújtott több képviselője által olyan mó dosító javaslatot, amely a mesterséges megtermékenyítést, az úgynevezett lombikbébiprogramot is támogatja, hiszen látnunk kell, több tízezer magyar fiatal és középkorú küzd ezzel a problémával. A Jobbikfrakcióban is ül olyan képviselő, akinek két gyönyörű szép leánygyermeke ilyen segítség által jöhetett a világra, és büszke lehet rá ő maga is, a családja is és országvilág, hogy ezek a gyermekek itt vannak közöttünk. Nagyon szeretném, ha támogatni tudná a kormány azon jobbító javaslatainkat, amellyel szó s zerint magyar életek létrejöttéhez járulhatnánk hozzá. Nem hiszem, hogy ennél magasabb rendű vagy szentebb cél a magyar Országgyűlésben megfogalmazható lenne. Éppen ezért nagyon kérem, hogy a költségvetési vita, a részletes bizottsági vita és majd a záróvi ta után a szavazások során is legyen az önök szeme előtt az, hogy mekkora támogatást igényel ez a terület. Ha a brit korrekcióra jut 21 milliárd, NagyBritannia tehenészeit meg az ottani gazdaságot támogatni a magyar adófizetők pénzéből, és ezt még nem mon dta fel a kormány, nem kezdte el újratárgyalni, akkor jusson legalább ekkora nagyságrendű összeg a magyar reprodukcióba vetett programokra is! Az áfakérdést már említették képviselőtársaim több alkalommal. Itt is el kell mondjuk, hogy a gyermeknevelési cik kek áfájának 5 százalékosra történő levitele még az önök által hivatkozott GDPnövekményből következő, felszabaduló százmilliárdoknak is csak egy töredékét vinné el - ötödéthatodát , tehát az önök hivatkozása, az önök érvrendszere alapján is lenne erre p énz, lenne erre keret és lehetőség. Ami viszont fájó módon hiányzik, akár maga a szociális kártya bevezetése, akár egy olyan rendszer - nevezhetjük bárhogyan, máshogy is , amely célzottan tudná a támogatásokat eljuttatni vagy a gyermekhez, vagy azt érni e l, hogy közvetlenül a gyermekneveléshez szükséges cikkekre fordítsák ezeket. Nem ragaszkodom én a szociális kártya elnevezéshez, de ahhoz igen, hogy bizonyos, a gyermekek számára kiutalt támogatási formák ne a szülők adott esetben szenvedélyeire legyenek f ordítva; és tisztelet a kivételnek, nem általánosítunk, de igenis van ilyen jelenség Magyarországon, ezt letagadni vagy nem beszélni róla bűn lenne. Végül pedig a legfontosabb - módosító javaslat is született erről is - az otthonteremtés tökéletesen kilátá stalan volta. Magyarországról számosan azért távoznak, mert 10 vagy 15 éves távlatban megszerezhetetlennek vélik a saját otthont a KSH szerinti átlagfizetésből. Ha feltételezünk egy minimális megtakarítási rátát, és elkezdik félrerakni ezeket az összegeket , 20 éven belül nem lehet egy 60 négyzetméteres lakást megvásárolni családi segítség vagy külső mankó nélkül. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországról tömegek vándorolnak el, miközben a mostani költségvetésnek sincs rendes otthonteremtési sora. Ép pen ezért a Jobbik egy olyan átfogó otthonteremtési és bérlakásépítési rendszert javasol, amely mögött központi anyagbeszerzés áll, állami láb áll, magyar kivitelezők végezhetnék nyilván nyomott áron, és ide a piaci bérleti díjak akár feléért, harmadáért b eköltözhetnének magyar fiatalok, ha pedig betartják az alapvető társadalmi együttélési normákat, akkor pár év után, akár 68 éves periódust követően a tulajdonukká válhatna az a lakás. Kiszámoltuk - rendelkezésre állnak a szakmai számítások , négyhat éve n belül az utolsó költségvetési forintot is visszapörgetné ez a rendszer, hiszen a magyar gazdaságot pörgetné, hozzájárulna magyar polgárok itthon maradásához, újabb adóbevételeket generálna, ami egy adóvitának az egyik legfontosabb szeglete egyébként. És hozzá kell tegyem, az, hogy egy adócsomagban nem is tárgyalunk otthonteremtési sorról, otthonteremtési