Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 30. szombat (79. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: - ELNÖK:
4204 az ügynökségek a korábbi szabályozási keretek között hatalmas összegekre tettek szert, gyakorlatilag érdemi munkavégzés nélkül: a reklámbevételt hozó ügynökségek számára visszaosztott bónusz általánosságban mintegy 2025 százalékos arányt is elérhetett a reklám ellenértéké től függően, de az utóbbi időben előfordulhatott 50 százalékos mérték is. Az új rendszer alapvetően a reklámközvetítői tevékenység átláthatóbbá tételét célozza, továbbá jelentősen csökkentheti a magyar vállalkozások reklámcélú kiadásait is, növelve a magya r gazdaság hazai és nemzetközi versenyképességét. A temetőkről és a temetkezésről szóló törvény módosítása során javasoljuk, hogy a parlament a szociális temetés bevezetésének céldátumaként 2017. január 1. napját határozza meg. A javaslat elfogadása esetén a szociális temetés feltételeinek körültekintő megteremtése érdekében további egy év felkészülési idő fog rendelkezésre állni az önkormányzatok, az egyházak és más temetőfenntartók számára, hogy az egyedi viszonyokra való alkalmazást a törvény céljának me gfelelően tudják kialakítani, és ezáltal biztosítani a lehetőség igénybevételét azoknak az állampolgároknak, akiknek nem áll módjukban kifizetni a mára mintegy több százezer forintra rúgó temetési költségeket. A szociális temetés lehetősége jövedelmi viszo nyoktól független, és családok százainak nyújthat jelentős, valós és nagymértékű segítséget. Változtatni kívánunk a dohánytermékkiskereskedelem integrált ellátására vonatkozó törvényeken is. Az eltérő jogértelmezések kiküszöbölése érdekében javasoljuk a v onatkozó törvényi rendelkezések hatályba lépésének minimális, két hónapos módosítását. A tervezett módosítás emellett az ellátás folyamatos biztosítása érdekében pontosítja a szabályozást abban a tekintetben is, hogy a dohányterméknagykereskedő a dohányk iskereskedelmi ellátó részére mekkora készletet köteles biztosítani, illetve azt a dohánykiskereskedelmi ellátónál mindenkor fenntartani. A törvényjavaslat a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosításával megteremt i annak a lehetőségét, hogy a közhiteles hatósági nyilvántartást vezető szervek valamennyi olyan adatot jogosultak legyenek ellenőrizni és ennek érdekében a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból ezekre vonatkozóan adatokat igényelni, amelyet törvény alap ján egyébként is jogosultak kezelni. A szabályozás erősíti a közhiteles hatósági nyilvántartások naprakész állapotát, megkönnyíti a hatósági ügyintézést, olcsóbbá is teszi, és a legfontosabb, hogy mentesíti az ügyfeleket az adminisztratív terhek alól, így az ügyfelek számára gyorsabb és egyszerűbb eljárást biztosít. Fontos azonban kiemelni, hogy a szabályozásnak nem célja az adatok öncélú és jogosulatlan felhasználása, erre az adatok célhoz kötött kezelése hiányában egyébként sem lenne az adatkezelőnek lehe tősége. A módosítás során tehát kizárólag az egyszerűsítésre, a közhitelesség erősítésére és az eljárások költségeinek csökkentésére törekedtünk. Tisztelt Országgyűlés! Összegzésképpen elmondható, hogy a benyújtott és előttünk fekvő törvényjavaslat a Magya rország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslattal szoros egységet alkot és annak megalapozását szolgálja, ezért kérem önöket, hogy a törvényjavaslatot megvitatni és elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm a tisztelt Ház, a vendégek megtisztel ő figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy az Országgyűlés az előterjesztés általános vitájának ötórás időkeretben történő tárgyalásáról döntött. Most felkérem Móri ng József Attila jegyző urat, ismertesse az időkeret felosztását. Jegyző úr! MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző : Tisztelt Országgyűlés! Az ötórás időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 103 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 57 perc, a KD NP képviselőcsoportjának 47 perc, a Jobbik képviselőcsoportjának 51 perc, az LMP képviselőcsoportjának 31 perc, a független képviselőknek pedig 11 perc áll rendelkezésre. ELNÖK :