Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 29. péntek (78. szám) - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - DEMETER MÁRTA
4185 2010ben 28 milliárd forintot fordítottak gyermekétkeztetésre önök, így adták át a költségvetést. Mi ezt négy év alatt megkétszereztük, sőt a jövő évi költségvetésben már 70 mil liárd forint lesz erre a területre. Hol van ez ahhoz képest, ahogy önök itt hagyták az országot? Amikor bármikor nyomorról, gyermekszegénységről, éhezésről beszélnek és számokat mondanak erről, akkor sokszorozzák meg az önök időszakát, hogy akkor mi történ t és mi zajlott ebben az országban! (Heringes Anita: Nem volt ennyi szegény ember!) Mert önök voltak azok egyébként, akik a szegények adóját, az úgynevezett inflációt folyamatosan bevetették azért, hogy fölpörgessék az inflációt és ezzel próbálják a gazdas ági lyukakat betemetni. (Heringes Anita: Nem volt személyi jövedelemadó a minimálbéren.) És önök nem tudták és nem is akarták ezt visszaszorítani, pontosan a legszegényebb emberek érdekében. (Heringes Anita: A minimálbért megadóztatták.) Amikor a képviselő asszony barátnője, a másik képviselő asszony fölszólalt, akkor minket azzal vádolt, hogy beleszólunk mi, képviselők, államtitkárok a beszédekbe. (Heringes Anitához:) Legyen szíves, nyomjon egy kétpercest, képviselő asszony, és szóljon hozzá! Az adatok nyi lvánosak. Az adatok sajnos az önök számára, azt kell mondanom, teljesen negatívak, és nem tudnak mit csinálni ezzel a költségvetéssel. (Heringes Anita: A stílus maga az ember, államtitkár úr. - Az elnök csenget.) Éppen ezért csak vagdalkoznak. Köszönöm szé pen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Rendes felszólalásra az MSZP képviselőcsoportjából Demeter Márta képviselő asszony következik. Parancsoljon, képviselő asszony! DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szó t, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nincs könnyű dolgom, mert nagyon sok mindenre kéne reagálni nyolc percben, de az az igazság, hogy amit most államtitkár úr a végén előadott, azon mélységesen megdöbbentem. Biztos vagyok benne, hogy nem hallotta Orbán Viktor mai beszédét és ukázát, hiszen most a főnökük egy új dologgal állt elő, miszerint figyelni kell, tehát nem az erőfitogtatás és az erő politikája van csak és kizárólag - persze az is fontos, nyilván Orbán Viktorról beszélünk, mi más lenne neki fonto s , hanem a figyelem. Azért javasolnám önöknek, hogy akkor mind a tegnapi napi meg az azt megelőző napi jegyzőkönyvet kérjék ki, ugyanis nem mindannyiukat láttam, bár tény, hogy van önök között olyan, aki becsülettel végigülte az elmúlt napokat itt a parl amentben, és olvassák el, hogy miket mondtunk a hétköznapokról, miket mondtunk a magyar valóságról. Ugyanis mi ezeket napi tapasztalatból ismerjük, és ezt igyekszünk önök felé közvetíteni, de nem figyelnek erre. Ha már saját maguk nem tapasztalják, akkor l egalább itt, a Parlament falai között figyelhetnének. Látom, hogy államtitkár úrhoz még nem jutott el ez az üzenet. Remélem, nem lesz belőle problémája, hogy itt nem történt meg ez a politikai irányváltás, amit Orbán Viktor itt a mai nap előirányzott. (Sol tész Miklós: Jaj, istenem!) Annyit azért elmondanék, hogy a minimálbéren nem volt személyi jövedelemadó, azt elmondanám, hogy megduplázódott azok száma, akik a létminimum alatt élnek Magyarországon, míg ez körülbelül 2 millió fő volt 2010ben, addig 2014 v égén, 2015 elején ez több mint 4 millió fő. És egyébként az is tény, hogy körülbelül 600 ezer fiatal hagyta el Magyarországot. 1993 óta rekordszintű ez a fajta kivándorlás Magyarországról. (Dr. Répássy Róbert: Mivel kampányoltak az európai uniós népszavazá son? Hogy lehet majd cukrászdát nyitni Bécsben.) Szeretnék pár szót szólni a külügyi fejezetről. Witzmann képviselő úr már utalt egypár dologra, hogy milyen volt Magyarország megítélése 2002ben. Azt mondta, hogy tényleg fantasztikus megítélése volt az ors zágnak nemzetközi szinten is, és utána rohamosan romlott. Úgy emlékszem, hogy 2004ben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, tehát ez a rohamos romlás véleményem szerint nem tapasztalható, és azt gondolom, hogy neki is inkább a balatoni boltbezárásokkal, a vas árnapi boltbezárásokkal kellene foglalkoznia Somogy megyei képviselőként, ahelyett, hogy egyébként