Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 28. csütörtök (77. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - TELEKI LÁSZLÓ (MSZP):
3980 vállalkozások támogatása érdekében a társasági adózás terén újdon ságként kerül bevezetésre a növekedési adóhitel. Azok a vállalkozások, amelyek egyik évről a másikra dinamikusan növelik az adózás előtti eredményüket, elhalaszthatják az adó megfizetését, így több forrásuk marad tevékenységük bővítésére. A növekedési adóh itelt igénybe vevő vállalkozások társaságiadókötelezettsége természetesen nem változik, hiszen csupán a költségvetés felé fennálló befizetéseik időzítését halasztják el. A kedvezmény lényege, hogy az adóévi adózás előtti eredmények a megelőző adóév adózás előtti eredményét meghaladó része után az adót a következő két adóév során negyedéves ütemezésben elosztva kell megfizetni. A növekedési adóhitel a legdinamikusabban feltörekvő, legálisan működő vállalkozások számára nyújt pénzügyi segítséget, hiszen azt a társasági adót, amelyet már a növekedés évében be kellene fizetni a költségvetésnek, ott hagyja a vállalkozásnál, és csak később, több kis részletben kéri megfizetni. Így a növekvő vállalkozások tovább tudnak növekedni, az adófizetés nem fogja vissza a f ejlesztéseiket, a munkahelybővítést, a további terjeszkedést, növekedést. Fontos ez az intézkedés, hiszen a beruházó, növekvő vállalkozások versenyképességét segíti, nemcsak itthon, hanem regionális vagy európai környezetben is, hiszen olyan adózási lehető séget biztosít, amely a vállalkozások életciklusához igazodik vagy ahhoz igyekszik igazítani, és jelentősen javítja a kis- és középvállalkozások likviditási helyzetét is. A kedvezményre való jogosultság elérésére a következő feltételek teljesítésére van sz ükség. Az adózó több mint három éve működik. Az adózó az adóévben és az azt megelőző három adóévben nem vett részt semmilyen átalakulásban. Az adózó adóévi adózás előtti eredménye eléri a megelőző adóév adózás előtti eredményének ötszörösét, valamint nyila tkoznak arról, előzetesen természetesen, hogy ezt igénybe kívánják venni. A növekedési adóhitel a valós piaci verseny keretében elért növekedést kívánja elismerni és támogatni. Tisztelt Országgyűlés! Megelőző kutatásokat, szűréseket végeztek meghatározó ga zdasági tanácsadó cégek, és az ő eredményeik alapján ma a következőket becsülik. 20 milliárd forint feletti összeg kerülhet ezen intézkedés kapcsán a magyar gazdaságba. Több mint 18 ezer hazai vállalat veheti majd igénybe ezt az adókedvezményt, amelynek - figyelem! - 85 százaléka 100 millió forint alatti árbevételű. Az érintett cégek a szűrések alapján több mint nyolcszorosukra növelték a bevételüket az elmúlt egy év alatt, és az összesített adóbefizetéseik pedig tízszeresére növekedtek. (16.00) Az érintett társaságok körét ugyanakkor növelheti az, hogy az intézkedés hatására sokan döntenek majd úgy, hogy kimutatják a könyveikben az eddigi adóoptimalizálás által átcsoportosított nyereségüket, és ez részben növeli a költségvetés bevételét, részben pedig bizto san hozzájárul a gazdaság fehérítéséhez. Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar gazdaságban 2010ben megindult egy elmozdulás, nemcsak a makroszámaink javultak, hanem egy egészségesebb és kiegyensúlyozottabb gazdasági és növekedési szerkezet irányába is elind ultunk, és ez az eredmény, ez a változás tartóssá vált az elmúlt években. A magyar gazdaság teljesítménye 2014ben számottevően meghaladta az előzetes várakozásokat, és egyúttal az Európai Unióban is az egyik legmagasabb volt. Az előrejelzések alapján kira jzolódó gazdasági pálya a következő évben is stabil, kiszámítható, kiegyensúlyozott gazdasági növekedést vetít előre, így a lakosság leépülő forint- és devizaadóssága is hozzájárul majd a kereslet élénküléséhez és a foglalkoztatás további bővüléséhez, amel y együtt járhat a hazai kis- és középvállalkozások fokozatos, folyamatos megerősödésével. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Teleki László képviselő úr a soron következő, MSZP. Tessék ! TELEKI LÁSZLÓ ( MSZP ):