Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 28. csütörtök (77. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
3969 tervet készíteni ú gy, hogyha ezek a veszélyek mindig előfordulhatnak. Ezért döntött úgy a Földművelésügyi Minisztérium, hogy egész országot lefedő, egységes jégkárelhárító rendszer kiépítését valósítja meg. Ez az a bizonyos talajgenerátoros módszer, amellyel tudjuk az egész országot egységes lefedésben mentesíteni attól, hogy hasonló méretű jégkárverés történhessen, mint ami most SzabolcsSzatmárBereg megyében volt. Nagyon komoly, előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, a vidékfejlesztési programban szerepel a ráfordított ö sszegnek a nagysága, egyeztetünk most önkormányzatokkal, biztosítótársaságokkal, mert azt el kell mondani, hogy nemcsak a gazdáknak kell viselni ennek fenntartási terhét, hiszen nemcsak mezőgazdasági károk születhetnek egyegy jégverés során, hanem bizony önkormányzati vagy épületkárok és hasonlók is előfordulhatnak. Tehát ennek a kiterjesztéséről tárgyalásokat folytatunk, és én azt hiszem, hogy egész jó úton haladunk afelé, hogy ha a vidékfejlesztési program elfogadódik most Brüsszelben, akkor már ősszel e zzel a programmal elő lehet állni, és meg lehet valósítani technológiailag, technikailag ennek a kivitelezését. Áfakérdés: itt is sok mindennel lehet vádolni a kormányt, de azzal nem, hogy nem tesz meg lépéseket ez ügyben. Önök azzal a felelősséggel nyugod tan szidhatnak bennünket, hogy miért nem egyszerre mindent csinálunk meg, mert önöknek nincs meg az a kormányzati felelősségük. Egy kormánypárti képviselőnek mindig megvan az a felelőssége, hogy csak olyat mondhat, csak olyat ígérhet, amelyre fedezet áll r endelkezésre. Nem lehet a gazdaságot tönkretenni egyetlenegy olyan intézkedéssel, ami utána semmilyen fejlődési lehetőséget nem enged elindítani, mert mondjuk, egy egy lépésben történő áfacsökkentés az egészet lehúzza. Ezért szerintem nagyon helyesen, fele lősségteljesen úgy jár el a magyar kormány, hogy előbb megpróbálja beszedni azt a forrást, ami tisztességesen jár az államnak. Nagyon helyesen jár el akkor, amikor megpróbálja visszaszorítani mindazon rosszhiszemű egyéneket, akik kihasználják vagy kijátssz ák azokat a törvényes kereteket, amelyekben működnie kellene ennek az ágazatnak, és ezért lehetetlen helyzetbe hozzák, mondjuk, a magyar tejtermelőket. Az EKÁERrendszer, a magyar rendőrség szerintem működik. (Gőgös Zoltán: 8 ezer.) Lehet mondani a 8 ezret , csak annak egyetlenegy pozitív üzenete van: igen, képes megfogni. És innentől már csak egy következő lépés az, hogy ezt a hálót még szorosabbra fogjuk, megtaláljuk azokat a lehetőségeket, amit lehet, hogy most még kijátszva, át tudják hozni. De én azt hi szem, hogy lépésről lépésre utolérjük őket, hiszen a krumplival sikerült elfogni - tehát számos olyan mezőgazdasági terméket utol tudtunk érni, amivel ezek a hálózatok teszik. (15.10) Nap mint nap olvashatja képviselőtársam a sajtóban, hogy mennyi ilyen há lózatot buktatunk le, elszörnyülködik az ember, amikor azt látja, hogy negyven cégen keresztül történik a különböző visszaélések láncolata; elszörnyülködik az ember, amikor azt látja, hogy mily hálózatok, mily professzionális hálózatok épülnek ki arra, hog y ezt kikerüljék. De a jó hír az, üzenem mindegyikőjük számára - nekik ez rossz hír , hogy ezt csak ideiglenesen tehetik, utol fogja érni őket a törvény szigorúsága, és nagyon kemény kézzel le lesz csapva rájuk, és meg lesznek büntetve, mert nem hozhatják ilyen lehetetlen helyzetbe a magyar gazdákat. Soha nem hangzott el a magyar kormány részéről, hogy nem az a távlati terv, hogy az alapvető élelmiszerek áfája csökkentésre kerül. Szerintem nincs jobb példa arra, mint hogy azt mondjuk, ami a magyar fogyaszt ásban az egyik kiemelkedő hangsúllyal szerepel, a sertéshús, hogy először a félsertések áfája lett csökkentve, aztán a darabolt tartalma lett csökkentve, illetve most pedig 5 százalékra le lett vive a tőkehús ára. Mindmind egy folyamat, azért, hogy hogyan tisztul a piac. Nem cél az, kedves képviselőtársam, hogy ha 5 százalékra lecsökkentjük az áfát, akkor a kereskedelem, mondjuk, benyelje azt a 20 százalékot, amit csökkentünk rajta. Ezt ki kell küszöbölni. Ezt csak úgy lehet, hogyha lépésenként, folyamatos an vezetjük be, mert akkor nem érünk el hasznot. Mert végül is mit szeretnénk? Azt, hogy az élelmiszerek áfáját is visszaadjuk az embereknek, visszaadjuk a családoknak, hogy több pénzt tudjanak elkölteni. De ha egy suhintással megtörténik, romba döntjük