Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 28. csütörtök (77. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - KEPLI LAJOS (Jobbik):
3958 Erre a kérdésre szeretnék államtitkár úrtól választ kapni, hiszen - még egyszer mondom - a zöldhatóság működésének számai a kormányhivataloknál, a Miniszterelnökség fejezetben kellene hogy szerepeljenek most már, de ott nem szerepel erre vonatkozóan forrás. E te kintetben sajnálom, hogy a Miniszterelnökség részéről államtitkár nem tartózkodik most a teremben, mert hiszen az ő oldalukról kellene a másik irányból a választ megkapni. Ugyancsak sajnálatos, ahogy a költségvetéstervezetben, illetve a mellékletként szer eplő táblázatokban láthatjuk, hogy 330 milliárdról 233 milliárdra csökken, 87 milliárd forinttal (sic!) csökken a környezetvédelmi kiadások mértéke; ami akkor is kevés lett volna, ha az előző évi szinten marad, tekintve, hogy mennyi olyan ügy jött elő az u tóbbi években, ami részben azt támasztja alá, hogy a környezetvédelmi hatóságokat kéne erősíteni, részben azt támasztja alá, hogy hiba volt az országos környezeti kármentesítési programot kivéreztetni vagy megszüntetni, ámbár, megjegyzem zárójelben, hogy a zért azt is érdemes volna vizsgálni, hogy az arra elköltött pénzek hogyan hasznosultak. Van erre vonatkozóan jócskán tapasztalatom, de a lényeg az, hogy valamiféle formában erre forrást kellene biztosítani, hiszen a Balmazújvárosban talált, „elhagyott”, fe lszámolás alatt lévő veszélyeshulladéklerakó, az Illatos úton talált veszélyes hulladék, a Csérytelep, az abasári ivóvízszennyezés problémája mindmind arra utalnak, hogy olyan mértékű szennyezés van még a talajban, az országban rengeteg helyen, hogy ez időzített bombaként percről percre valamelyik településen élők életét, egészségét, ivóvizét, élelmiszerét veszélyezteti. És csak akkor derül fény rá, ha valamely civil szervezet vagy a helyi lakosság felzúdul, és követeli ennek a felszámolását, ahogyan tör tént ez az Illatos útnál, vagy ahogyan történt ez, mondjuk, a selypi cementgyárnál az azbeszt esetében, ahogy történt Balmazújvárosban a civilek segítségével, és még sorolhatnám a példákat. Folyamatosan jönnek elő hétről hétre az újabb környezetszennyezési , környezetkárosítási események, mégpedig azért, mert annak idején, ha volt is erre forrás, azt nem megfelelően költötték el. Most pedig már nincs is környezeti kármentesítésre semmiféle forrás évek óta a költségvetésben, ami azért óriási probléma, mert ha egy konkrét példával szeretnék élni, az első Orbánkormány alatt történt meg - idézőjelben történt meg - a garéi veszélyeshulladéklerakó vagy átmeneti veszélyeshulladéktárolónak a kármentesítése, ami úgy zajlott, hogy az ott található több ezer hordót 3,6 milliárd forintos költségen elszállították és elégették, megsemmisítették a veszélyes hulladékokat vagy legalábbis a hordókat. Azok a hordók akkor már 1020 éve ott álltak, elkorrodálódtak, a tartalmuk már nagyrészt kifolyt a talajba. Na most, ha valak i elmegy Garéra, meglátogatja ezt a telepet, amit egyébként már senki nem őriz, tehát szabadon járkálhatnak kibe, bárki, én is megtettem a múlt héten, ahogy belép, abban a pillanatban egy irtózatos bűz, vegyszerszag csap az orrába. (14.20) És láthatja, sz inte szabad szemmel látható, szabad szaglással érezhető, hogy óriási töménységben, mennyiségben tizenvalahány év után még mindig ott van jelen a talajban a vegyszer, hiszen a hordókat elvitték, de a nagy mennyiség leszivárgott a talajba, semmiféle kármente sítés nem történt, ott összetolták egykét kupacba, és hagyták, hogy hadd szivárogjon tovább. Az évtizedek alatt szépen eléri az ivóvízbázist, gyakorlatilag a garéi ivóvíz, talajvízkutak már nem használhatók, hiszen már a rendszerváltás után néhány évvel az elhullott állatokban azokat a vegyszereket kimutatták, amiket egyébként szintén az Illatos úton is található hordókhoz hasonló tartalommal szállítottak oda, a Budapesti Vegyiművek hulladéka volt az is, tetraklórbenzol és más hasonló ínyencségek, amik r endkívüli módon rákkeltőek, mérgezőek, és különböző helyekre lettek eltüntetve az országban. Ezek tehát az emberek egészségét a mai napig időzített bombaként veszélyeztetik, ezeknek a felszámolására bizony egy nagyon komoly programot kellene indítani. Ez a legsúlyosabb hiányossága talán a költségvetés környezetvédelemre vonatkozó számainak.