Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 28. csütörtök (77. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
3946 György: Meg az igazmondás is parlamenti műfaj!) Tehát folytatom, ha megenged i Apáti István képviselő úr, ha befejezte a bekiabálást. Tehát ott hagytam abba, hogy igen, Bárándy képviselő úrnak reagálva elmondtam, hogy mi sem vagyunk teljesen elégedettek, mi is látjuk azt, hogy nagyon sok a teendő még, ezért azt gondoltuk egyébként, hogy a közbiztonság egy olyan kérdés, amiben nemzeti közmegegyezést lehet létrehozni, hiszen valamennyiünk érdeke az, hogy az ország valamennyi településén rend és biztonság legyen. Ezt várják el tőlünk a választópolgárok az ország minden területén, KeletMagyarországtól kezdve NyugatMagyarországig, Budapestig bezárólag mindenhol. És mi ennek érdekében cselekszünk. Ami a körzeti megbízotti létszámot illeti, illetőleg szóvá tette, hogy nincs elég körzeti megbízott: ha a 2010es adatokhoz viszonyítjuk, akko r azt mondhatjuk, hogy közel százszázalékos a feltöltöttsége a körzeti megbízotti állománynak, ami jelentős előrelépés, egyrészt. Másrészt pedig, amit szeretnék elmondani, hogy ennek eredményeképpen és a Készenléti Rendőrség segítségének köszönhetően ma el mondhatjuk, hogy minden magyar településre jut rendőr. Nem azt mondtam, hogy egész nap ott van rendőr, de minden magyar településen van rendőr, és az a célunk egyébként, hogy ezt a helyzetet tovább javítsuk, és összefogva az önkormányzatokkal, a civil szer vezetekkel, a polgárőrséggel… - és itt hadd emeljem ki a polgárőrséget, és hadd mondjak köszönetet a polgárőröknek, annak a több tízezer embernek, akik önként, szabadidejüket feláldozva teljesítenek szolgálatot a bűncselekmények megelőzése érdekében. Szóva l, nekik ezúton is köszönetet mondok. (13.20) Tehát ezzel az összefogással, a rendőrség, a polgárőrség, az önkormányzatok, a civil szervezetek, az egyházak, az emberek összefogásával mindmind nagyobb sikereket tudunk elérni. És mindig többet kell tenni, m ert a bűnözők is fokozzák az erőfeszítéseiket azért, hogy megtalálják a réseket, de nekünk mindig többet kell tenni. Egyébként Bárándy képviselő úrnak is elmondtam, hogy mi is többet szeretnénk tenni, még nagyobb biztonságot szeretnénk az országban elérni. Ezért a körzeti megbízotti létszám teljes feltöltésére törekszünk, valamint az önkormányzatokkal való állandó együttműködésre. Kistérségi, járási fórumokat tartanak a rendőrkapitányságok, ahol valamennyi polgármestert meghallgatnak a tekintetben, hogy hol kell nagyobb erőfeszítést tenni, hol van nagyobb szükség a nagyobb rendőri jelenlétre. Tehát ott vagyunk, a terepen vagyunk, együtt dolgozunk mindenkivel, akinek fontos a rend és a közbiztonság. Hadd mondjam el, hogy a 2016os költségvetésnek öt kiemelt c élja van a BMfejezetet illetően. Az egyik a közbiztonság megerősítése, a másik pedig a terrorizmus elleni védelem, a terrorcselekmények megelőzése. (Mirkóczki Ádám: Vissza kell állítani az önálló határőrséget.) Arra is rátérek majd. S még egyszer mondom, vannak eredmények, a számok javulnak, de még többet kell tenni a rendőrségnek is, nekünk törvényhozóknak is, hogy olyan feltételeket teremtsünk, amelyek az ő eredményes munkájukat lehetővé teszik. Ami pedig az önálló határőrség visszaállítását illeti: ez t öbbször előkerült korábban is a parlamentben azonnali kérdésekben, napirend előtti és egyéb parlamenti műfajokban. Mindannyiszor elmondtuk, hogy 2007. december 21én csatlakozott Magyarország a schengeni térséghez, a schengeni rendszerhez. 2008. január 1j ével jött létre a rendőrség és a határőrség fúziója, a határrendészet akkor lett a rendőrségi tevékenység része. Miniszter úr abban a levélben, amit az ön írásbeli kérdésére válaszolt, világosan érintette, hogy hány határrendészeti kirendeltség van, és mil yen szervezeti egységben dolgoznak a határőrök. Képviselő úr, fontos az, hogy a Frontex, az Európai Unió határrendészeti ügynöksége is elismerően állapítja meg az éves jelentéseiben a magyar határrendészeti tevékenységet végző rendőrök eredményeit. Együttm űködünk az uniós határrendészeti ügynökséggel, a Frontexszel és az Unió egyéb szervezeteivel. Uniós alapokra pályázunk, a Külső Határok Alapot és az egyéb alapokat igénybe vesszük a határőrizeti tevékenység eredményesebbé tétele érdekében. Ezen a területen is azt tudom mondani, amit az egyéb, a közbiztonságot érintő területeken, hogy mi sem vagyunk teljesen