Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 28. csütörtök (77. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK:
3938 A leterheltség csökkentése, a megfelelő munkakörülmények biztosítása szempontjából elengedhetetlen a tárgyi feltételek további javítása. A korábbi években megkezdett férőhel ybővítések folytatása 2016ban is kiemelt feladat. A fogvatartotti létszám túltelítettségének 100 százalékos szintre történő csökkentése a már folyamatban lévő beruházások, valamint a következő években induló 8 darab 500 fős, 1 darab 1000 fős új intézet át adását követően megvalósítható lesz. A kormány az intézmények európai színvonalra való felzárkóztatását tűzte ki célul. Ezt az irányt szolgálja a 2016. évi költségvetés is a maga több mint 5 milliárd forintos beruházási volumenével. Fontos megjegyezni, hog y a rendvédelmi állomány illetményemelése a büntetésvégrehajtás hivatalos dolgozóira is vonatkozik természetesen, így ismerve el az ő munkájukat is. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt időben jelentős migrációs nyomással szembesült Magyarország. De ezzel nemcsak hazánk szembesült, hanem Európa is. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal célja 2016ban az idegenrendészeti, menekültügyi feladatok hatékonyabb ellátása. A hazánkra nehezedő migrációs nyomás jogszerű és hatékony kezelése, az illegális migráci ó kapcsán felmerülő biztonsági kockázatok kiszűrése, különös tekintettel a terrorfenyegetettségre, szükségessé teszi a rendszer fejlesztését. Kiemelt feladatként jelentkezik a Magyarországra irányuló migráció szabályozott mederben tartása, a menedékjoggal való visszaélések visszaszorítása mellett a nemzetközi védelem megfelelő szintű biztosítása a menekültek számára. (12.40) A rendszer fejlesztésének részét képezi a befogadó kapacitás szükségszerű esetleges bővítése, a menekültellátás színvonalának emelése is. A magyar menekültügyi rendszer az uniós követelményeknek megfelelően lett kialakítva, de a 2013. év előtti adatokat vette alapul. A menedékkérők számának folyamatos emelkedése új kihívásokat jelent a Bevándorlási Hivatalnak. A megsokszorozódott feladat ok miatt a hivatal állományának létszámát is szükséges emelni, hiszen míg 2012ben 2157 darab, addig idén áprilisig több mint 37 ezer darab menekültügyi kérelem érkezett. A költségvetés tartalmazza a rendszer működéséhez és az esetleges továbbfejlesztésekh ez szükséges forrást. Tisztelt Képviselőtársaim! A 2016. évi költségvetési tervezetekből az látszik, hogy a kormány elkötelezett a Belügyminisztérium feladatköréhez tartozó rendvédelmi területek továbberősítése és fejlesztése mellett. Kiemelkedő eredményne k tekinthető a rendvédelmi dolgozók életpályarendszerének bevezetése és a hozzá kapcsolódó bérfejlesztés, amely által új, hosszú távon jól tervezhető életpálya nyílik meg a rendvédelmi állomány számára. A béremelés a rendőrség mellett kiterjed a katasztróf avédelem és a büntetésvégrehajtás hivatásos dolgozóira, a polgári titkosszolgálatokra, valamint az Országgyűlési Őrségre, összesen több mint 60 ezer ember fizetése emelkedik tehát júliustól, amire a költségvetés mintegy 120 milliárd forintos fedezettel re ndelkezik. Zárásként tisztelettel szeretnék egy aktualitást említeni. Sajnálatos módon a napokban KeletMagyarországot jégverés sújtotta, több település - jelesül 22 település - mezőgazdasági terménye veszett kárba. Ezért szorgalmazom a kormánynál azt, hog y fontoljuk meg, pontosabban gyorsítsuk fel az országos jégelhárító rendszer kialakítását. Erre már a kezdeti lépések megtörténtek: Vincze László, volt kisgazda képviselőtársam és Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke is tett lépéseket. Én tehát azt várom nagy tisztelettel a kormánytól, hogy ebben az évben ezen jégelhárító rendszer bevezetésének eleget fogunk tenni, mert az a többmilliárdos kár, ami most is érte a keletmagyarországi gazdákat, megtérülne a minél hamarabbi jégelhárító rend szer bevezetésével. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Most Bárándy Gergely képviselő úrnak adom meg a szót, az MSZP részéről.