Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 28. csütörtök (77. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár:
3912 nem ez van - nyilvánvalóan a költségvetésben van az igazság ilyen szempontból, de ez több mint árulkodó. Ráadásul 150 millió forint többletforrást adnak a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak, 31 fős létszámbővítést. Képviselőtársaim! Egy olyan ügyben, amiben a magyar kormány meg a miniszterelnök személyesen Strasbourgba is elmegy bohóckodni, hogy Magyarország legnagyobb problémája az ide jövő bevándorlók, önök plusz 150 millió forintot adnak és 31 fős létszámot?! Miközben egymilliárd forintért nemzeti konzultálgatnak, aközben 150 millió forintot adnak annak a szervezetnek pluszban, amelyiknek egyébként ezt a kérdést kezelnie kéne a valóságban?! Ebből is látszik, hogy a való életben sem a bevándorlás, sem a menekülthullám ma Magyarországon nem a legégetőbb problémák között van, attól függetlenül, hogy a jelens ég létét senki nem vonja kétségbe. Na de hát ez a költségvetés nem ezt tükrözi. Összességében azt lehet elmondani erről a költségvetésről, hogy objektíve a rendőrség, az emberek mindennapi biztonságáért felelős rendőri szervezet az egyik legnagyobb vesztes e ennek a költségvetésnek, az alapfeladatai ellátásához szükséges pénz sem lesz meg. Azt is el lehet mondani, hogy becsapták az embereket, mert a költségvetés és a mellé benyújtott törvény világossá teszi, hogy a még hatályba nem lépett törvényt önök három évvel el fogják halasztani, és nem azt kapja az állomány, amit az embereknek ígértek, és nem azt fogják végrehajtani, amit egyébként megszavaztattak itt a parlamenttel néhány héttel ezelőtt. Világosan látszik, hogy mind a katasztrófavédelemnél, mind pedig a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal költségvetésénél amit önök itt politikai hecckampányként művelnek az országban meg a valóságnak köszönő viszonya nincs egymáshoz. Módosító javaslatokat igenis fogunk beadni, mert a minimum az, hogy a Belügyminiszt érium költségvetésében jelenjen meg a bérfejlesztésnek a fedezete, ahogy egyébként a honvédelmi tárcánál érdekes módon megjelenik, a BMnél pedig nem, egyrészt. Másrészt pedig azokat a kiigazításokat, amik itt a rendőrségi elvonást illetik, azokat be fogju k nyújtani, és nagyon reméljük, hogy legalább a Fideszfrakciónak és a Honvédelmi és rendészeti bizottság ezzel a témával foglalkozó és remélhetőleg ezért elkötelezett tagjainak lesz annyi becsülete, hogy ezeket a módosító javaslatokat megtámogassák. Köszö nöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Pogácsás Tibor államtitkár úr jelentkezett hozzászólásra. Öné a szó. POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Harangozó képviselő úr ho zzászólására szeretnék reagálni. A rendőrség dologi kiadásainak a csökkenését az idei évi egyszeri kiadások, beruházási kiadások miatt láthatja, hiszen azok a kiadások, amelyek az idei évben a beruházásokhoz kapcsolódnak, azok a jövő évben nem jelennek meg . Külön kitért a golyóálló mellények vásárlására. Ez egy kötelezettség, a golyóálló mellényeknek kihordási, szavatossági ideje van, amíg a használhatóságuk adott. Én nem gondolnám, hogy bárki azt várná el, hogy bármelyik szolgálatnál a rendőröket úgy küldj ék ki, hogy egyébként a védelemre alkalmatlan golyóálló mellényekben jelenjenek meg. Nyilván lehet ezt napi politikai, aktuálpolitikai célra használni, de egyszerű technikai oka van a golyóálló mellények cseréje szükségességének. A képviselő úr az életpály amodellel kapcsolatban nagyon érdekes fikciót vetített elő. A miniszteri expozéban Varga miniszter úr, azt gondolom, elég világosan és érthetően elmondta, hogy az életpályamodell keretén belül az előre megígért fizetésemelések az idei évben, illetve a jövő évben is megtörténnek. A költségvetés tartalékában megtalálható ennek fedezetéül a rendőrség esetében 121,7 milliárd forint.