Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 28. csütörtök (77. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP):
3909 Az MSZP a jövő évi költségvetést az első perctől kezdve a cserbenhagyás költségvetésének hívja, elsősorban azért, mert azt a perverz társadalompolitikát támasztja alá és viszi tovább, sőt padlógáz zal viszi tovább, amit önök az elmúlt öt évben folytattak: akinek jó, aki gazdag, aki a társadalmi felső rétegben van, annak legyen még több a közösből, még jobb legyen neki, aki középen van vagy aki szegény sorban él, annak meg legyen még rosszabb, sőt ha egy mód van rá, leginkább hagyják is el az országot, és akkor nincs velük probléma. Mind az adórendszerük, mind a költségvetésük erről szól. Ha már a cserbenhagyás költségvetéséről beszélünk, akkor pontosan a Belügyminisztérium, azon belül a rendőrség cse rbenhagyásának a költségvetése a jövő évi. Ezt objektív számokkal be lehet mutatni. Először is, azzal szemben, amit Vas képviselőtársam mondott, egy huncut fillér nincs a Belügyminisztérium jövő évi költségvetésében béremelésre, egy huncut fillér nincs ben ne fizetésemelésre, sem az életpályamodell végrehajtására. Tisztelt képviselőtársaim, ezek objektív dolgok, nincs benne. A Belügyminisztérium személyi előirányzata megegyezik az ideivel, tehát a most július elején beígért 30 százalékos béremelés szinten ta rtására sincs egy fillér sem a Belügyminisztérium jövő évi költségvetésében. Mindeközben azt látjuk, hogy a belügyminiszter benyújtott egy néhány paragrafusos törvénymódosítási javaslatot a múlt héten a parlamentnek, amit nyilván valamikor a közeljövőben v alószínűleg igen sürgősséggel, vagy valamilyen nagyon gyors eljárásban el is kell fogadnia a Háznak, hiszen július 1jével hatályba kell lépjen. Ennek a lényegi eleme egyetlenegy pont, az, hogy az életpályamodellen belül az illetményrendszerre vonatkozó új szabályokat önök 2019. január 1jére el kívánják halasztani. A két szabályozást egymás mellé téve világos a helyzet: becsapták ezt a parlamentet is, amikor április 14én kérték az ellenzék támogatását az új életpályamodellhez, és az ellenzék minden pártja meg is adta ezt a támogatást, és becsapták azt a 70 ezer embert, akiknek új életpályamodellt és azon belül új illetményrendszert ígértek. Önök ezzel a törvényjavaslattal a 2016. január 1jei bevezetést a törvény hatálybalépése előtt három évvel el fogják tolni, plusz szeretném mondani, hogy azt a jutalmazási rendszert pedig, amit az új életpályával adnának, 2017 januárjáig vagy februárjáig el fogják tolni, tehát egyévnyi jutalmazást kivesznek minden hivatásos zsebéből, ami az új rendszer szerint évente két részletben a teljesítmény alapján járna az embereknek. Hogy mindenkinek világos legyen, július 1jétől viszont a meglévő jutalmazást felszámolják, tehát a rendvédelmi szférában a hivatásosok egymásfél éven keresztül a teljesítmény alapján semmiféle ösztön zőt nem fognak kapni, a régit elveszik, az újat pedig nem fogják nekik odaadni. A jövő évi költségvetésben a rendvédelmi illetményalap 38 650 forint. Ez van beleírva a törvénybe. Kár, hogy Vas képviselőtársam kiment, bár így legalább nem zavarom össze őt a számokkal. Ez a 38 650 forint 2008 óta ugyanannyi, egy fillér emelés sincs benne. Ha összerakjuk azt, hogy önök el akarják vagy - valószínűleg egy egyszerű többséggel - el fogják halasztani a törvény e részének a hatálybalépését, el fogják halasztani a ju talmazási rendszer hatálybalépését, és egy fillért sem emelnek az alapon, ez két kérdést vet fel. Az egyik az, hogy képtelen a BM végrehajtani a törvényt és képtelen kiszámolni az új illetményrendszert. Tehát egy olyan jogi káosz van, hogy hiába fogadtunk el egy törvényt, a BM nem tudja végrehajtani. A másik lehetőség - és ez valószínűbb az előbb felsoroltak szerint , hogy önök alapvetően benézték ezt az illetményemelést és ezt az életpályamodellt, és egyszerűen nincs fedezet arra, hogy ezt a törvényt végr ehajtsák, csak nem mernek kiállni, az emberek szemébe nézni és bejelenteni, hogy elnézést kérünk, hogy ezt az életpályamodellt költségvetési és anyagi okokból nem tudjuk bevezetni. Az a rossz hírem van, képviselőtársaim, hogy hiába ad ki Kontrát Károly kül önböző színvonaltalan közleményeket ebben az ügyben, az emberek fizetési papírjaiban előbbutóbb, legkésőbb jövő januárban ki fog derülni, hogy önök becsaptáke őket vagy nem csapták be őket. Jelenleg a benyújtott törvénytervezetek alapján azt lehet látni, hogy önök arra készülnek, ismét becsapnak egy