Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 27. szerda (76. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - ELNÖK: - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz):
3827 Ennek a változtatásnak oda kell eljutnia, hogy minden agráriumból megélni kívánó magyar ember, ha termőfölddel akar foglalkozni és termőföldet akar művelni, akkor az szabadságában, jogában és lehetőségében ál ljon. Csak az lehet a megoldás a magyar mezőgazdaság és így a magyar gazdaság további fejlődése tekintetében, a falvak megmaradása tekintetében, az egész magyar vidék jövője tekintetében az lehet a lehetőség, ha az ott élő emberek világosan látják és tudjá k, hogy dolgozni nemcsak azért érdemes, hogy máról holnapra egy darab kenyeret keressek, hanem azért is, mert a családom jövőjét képes vagyok úgy biztosítani, hogy az elkövetkezendő időben én magam is gazdálkodó lehessek. Ennek a feltételeit meg kell terem teni. És van még egy nagyon fontos feltétel, amit, azt gondolom, itt el kell tudnom mondani, és nem utolsósorban értékelni kell. (17.40) Hosszú időn keresztül - és ezt én magam ez alatt a viszonylag hosszú pályafutásom alatt sokszor megtapasztaltam - egy n agyon erős ellenállásba ütközött az ember minden alkalommal, ha a vidéken arról beszélt, hogy szövetkezni kellene a kisebbeknek, hogy egyértelmű legyen, hogy szövetkezés nélkül az elkövetkezendő időben a 1020 hektáros gazda legföljebb csak vegetálni fog. Erős ellenállás volt, érthetően. A kommunista időszakban, ne nevezzük annak, hiszen nem volt az kommunizmus, hanem a bolsevista időszakban világos volt, hogy a szövetkezés egyenlő volt valamiféle kényszerpályával. Ma már nem itt tart a helyzet. Ma már a ma gyar gazdálkodók társadalmának egy nagyon jelentős része igényli, hogy legyen olyanfajta szövetkezés, ami az ő jövőjét nagyobb biztonsággal tudja garantálni, ezért ezen a téren is előrelépés kell. Miért mondtam én ezt mind el kisgazdaként itt a Házban? Nem azért, mert ellenzéki pozíciót kívántam felvenni, hiszen az ellenzék részéről ma, azt kell mondanom, nagyon figyeltem, egykét, talán még jóhiszeműnek is tekinthető felszólalást kivéve - nem fogom megjelölni őket , tulajdonképpen nem történt más, mint a szokványos költségvetési vitánál elmondott ellenzéki felszólalások: minden rossz, az, amit a kormány előterjesztett, nem is mást, mint tulajdonképpen az ország vesztét akarja. Hát, ezt így kerek perec nem mondták ki, de erre irányultak a felszólalások. Én azért mondtam el, amit most elmondtam, mert ebben a költségvetésben benne van még az a lehetőség, hogy a továbblépés abba a kívánatos irányba is megtörténjen, amerre mi - úgy gondolom, még mindig nem kevesen , népnemzeti gondolkodású kisgazdák szeretnénk az ország szekerét megmozdítani. Szeretnék még egy utolsó gondolatot megosztani önökkel - fontosnak tartom én ezt , az adózás kérdését. Az én álláspontom töretlen. Az én álláspontom az volt akkor is, amikor az egykulcsos adót elfogadtuk, hogy az adónak ig azságosnak, méltányosnak, és azt kell mondanom, hogy arányosságra törekvőnek kell lennie - ez utóbbi szinte megvalósíthatatlan , ezért, ha egy adó nem igazságos, akkor azt igazságossá kell tenni. Ha az igazságosság csak haloványan fölfedezhető benne, akko r azt föl kell erősíteni, hogy az igazságos legyen. Világosabban szeretném elmondani mindazt, amire most céloztam. Az én álláspontom az, hogy az nagyszerű dolog, hogy 120 milliárd forint marad a családoknál, de az már kevésbé az, ha ezek az arányok nagyonnagyon nem jól mutatkoznak meg, mert a szegény embernél csak egy kis szelet kenyeret jelenthet, akinél meg eddig is egy vekni volt, annak meg esetleg egy másik veknit jelent. Én azt gondolom, tisztelt Ház, hogy e tekintetben előre kell lépni, végig kell go ndolni, és a kormány ezt teszi, hiszen azok, amikről itt a kereszténydemokrata képviselőtársamtól hallottam, ennek a kormánynak a vívmányai, amikor a családok irányába megteszi azokat a lépéseket, amelyeket meg kell, amikor az adókedvezmények tekintetében olyan kedvezményeket igyekszik adni, amely a nagycsaládosok számára, a gyermekeket nevelők számára, azok számára, akik törekednek egy jobb életre, megint lehetőségeket biztosít. Összességében, tisztelt Ház, azt gondolom, hogy azért támogatható a kormánynak a most előterjesztett költségvetési javaslata - és én a magam részéről ezért úgy gondolom, hogy támogatnom