Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 27. szerda (76. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - ELNÖK: - VOLNER JÁNOS (Jobbik):
3823 Kereszténydemokrataként fontosnak tartom azt is, hogy a költségvetési javaslat szerint jövőre 5 milliárd forinttal több jut majd a megvá ltozott munkaképességű honpolgáraink foglalkoztatásának támogatására, valamint azt is, hogy a költségvetés tervezete a fogyatékkal élő emberek életkörülményeinek javítására az ideinél több forrást kíván biztosítani. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindezekből megállapítható, hogy minden magyar család, minden magyar dolgozó ember újra léphet egyet előre. Kérem, támogassák a törvényjavaslatot, a KDNP támogatja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisz telt Országgyűlés! Felszólalásra következik Volner János képviselő úr, Jobbikképviselőcsoport. Megadom a szót, képviselő úr. VOLNER JÁNOS ( Jobbik ): Köszönöm szépen, elnök úr. A költségvetési vitában fontos tisztázni néhány alapdolgot, amit úgy érzem, hogy nagyon sokszor a kormányoldal igyekszik összekeverni. Először is, mi a gazdaságpolitika célja? Ha a kormányoldal közbeszédére hagyatkozunk, akkor az a célja a gazdaságpolitikának, hogy alacsony legyen a költségvetési hiány vagy nőjön a GDP, holott nem err ől van szó. Arról van szó, hogy a költségvetés elfogadásának az a célja, hogy fenntartható módon egy szebb, boldogabb, jobban élő országot tudjunk Magyarországból teremteni. Ez egy nagyon fontos dolog. Akkor, amikor a kormányoldal azzal érvel, hogy nő a GD P, akkor tessék arra gondolni, hogy a rendszerváltás óta ugyanezt halljuk. A GDP az elmúlt 25 évben szinte folyamatosan nőtt, minden évben elmondták ugyanezt, és államtitkár úr nemrég már hallhatta tőlem ezeket a gondolatokat, és bizonybizony azt láthattu k, hogy a GDP növekedésével párhuzamosan ez az ország leépült. Nem nőtt a magyar emberek életszínvonala, nem nőtt a létbiztonság Magyarországon, éppen ellenkezőleg, a rendszerváltás óta leépült ez az ország, elvesztette az ipari kapacitásait, leépült a mez őgazdasága, és az emberek közül több mint egymillióval kevesebben dolgoznak, mint a rendszerváltás idején, miközben az elmúlt 25 évben szinte minden évben nőtt a GDP. Tehát az önmagában, tisztelt államtitkár úr, ha esetleg arra hivatkozna, hogy nő a GDP, s ajnos kézzelfogható eredményt nem jelentett az ország részére. Azt is fontos látni, hogy mi az elmúlt éveknek az egyik nagyon fontos tanulsága. 600 ezer magyar ember lábbal szavazott arra a politikára, ami az elmúlt 2025 évet jellemezte, a szocialista kor mányokéra is meg a Fidesz politikájára is lábbal szavaztak ezek az emberek, gazdasági menekültként elmentek jellemzően NyugatEurópába dolgozni. És miközben a miniszterelnök úr arról beszél, hogy a magyar fiatalok kalandvágyból mennek el külföldre dolgozni , aközben sajnos azt lehet látni, hogy miközben anyuka otthon van a gyerekekkel, apuka Londonban mosogat, és nem azért, mert kalandvágyból teszi, hanem azért, mert a megélhetési kényszer erre a megoldásra kényszerítette őt. Fontos látni azt, hogy a költség vetésen belül hogyan alakul a munkaerő újratermelésére szolgáló állami rendszerek sorsa. Mert ebben bizony óriási hiányok voltak folyamatosan az elmúlt években. Ugye, mire is gondolhatunk? Az egyik a nyugdíjrendszer. Mi történt a nyugdíjpénzekkel? Volt 3 m illió magánnyugdíjpénztári tagnak 3000 milliárd forintja, ezt az Orbánkormány erőszakkal államosította, a miniszterelnök többszöri ígérete ellenére becsapták az embereket, nem hozták létre az egyéni számlák rendszerét, a magánnyugdíjpénztári vagyont mosta nra felélte a kormány, és az elmúlt években eltapsolt az Orbánkormány 3000 milliárd forintot. Tehát elmondható, hogy az egyik nagy rendszert, ami a munkaerő újratermelését szolgálná - a nyugdíjrendszert - az Orbánkormány tönkretette, mert a szocialista k ormányoknak az volt a bűne, hogy megnövelték jelentősen az államadósságot, a Fidesznek pedig az, hogy az egyetlen jelentős megtakarítást, ami volt az országban, ezt a 3000 milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári vagyont az Orbánkormány