Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 27. szerda (76. szám) - A reklámadóhoz kapcsolódó törvények módósításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP):
3739 DR. BÁRÁNDY GERGELY ( MSZP ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tis ztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, utaltak erre mások is, de én egyértelműen fogalmazom meg. Ha e törvény benyújtásának okait vizsgáljuk, akkor egy általános vita keretén belül bizony nem kerülhetjük meg és elsősorban nem kerülhetjük meg azt, hogy az előz ményekre utalunk. Ha a társadalmi környezetet és az előzményeket nem vizsgálva csak erről a törvényről beszélnénk, akkor tulajdonképpen a lényeg maradna el a felszólalásokból. Ennek előzménye az - amire a képviselőtársaim egyébként már utaltak, én egy pici t bővebben fogok , hogy volt egy olyan televízióadó, amelyik olyan műsorokat, olyan híradót kezdett sugározni, ami a kormánynak nem volt ínyére. Ezt a televízióadót - ami az egyetlen a kormánykritikus televízióadók közül - több mint egymillió, akár kétmil lió néző nézi, és ez már problémát jelentett a kormány számára. Nem tudta megtenni vele, amit megtesz egyébként a közmédiával, hogy a híreket torzíttatja; úgy tűnik, az MTI vagy utasításra, vagy saját maga kialakította lojalitásból egyes ellenzéki közlemén yeket nem hajlandó leközölni. Ez a televízióadó a kormány számára kellemetlen hírműsorokat sugárzott, közvetítette azt, amit az ellenzék régóta kifogásolt: a kormány milyen módon működik, milyen korrupciós cselekményei vannak, milyen üzleteket kötnek, hogy an alakul a holdudvar, és hogyan nyerik el kizárólag a kormányhoz közeli emberek az egyes pályázatokat. Ezekről és más, a kormány számára kínos témákról szóltak ezek a műsorok. Ezek után önök kitalálták, hogy reklámadót vezetnek be, és ennek a mértékét úgy alakították, hogy egyetlen televízióadót érintett ez 40 százalékos mértékben, és ez pontosan az az RTL Klub volt, amelyikről most én az előbb beszéltem; nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy vagy megregulázzák, vagy elűzzék innen az országból. Aztán jöttek a z események tovább, a kormány megpróbálta felvenni a harcot. A kormány utasította a NAVot, hogy egy 2011es tranzakciót vizsgáljon meg. Tudják, az, amikor a kormány hatalmi eszközökkel avatkozik bele egy ilyen szférába, nem a demokratikus országok jellemz ője, de ezt már csak úgy zárójelben említem meg. Gyakorlatilag fenyegetésként uszította az RTL Klubra az adóhatóságot egy több évvel azelőtti ügyre hivatkozva, azaz egy kreált ügyre hivatkozva. Majd utána, amikor ez se használt, akkor felemelték az adót 40ről 50 százalékra, ami szintén csak az RTL Klubot érintette. Ezután jött a kormányzati magyarázat, hogy mekkora tévedésben van az ellenzék és mindenki, aki azt mondja, hogy a hírműsorok jellege miatt találták ki a reklámadót, egyáltalán ezt az intézményt és vetették ki ilyen módon, ahogy az előbbiekben szóltam róla, mert hiszen előbb volt a reklámadó ötlete, és utána volt csak az, hogy az RTL Klub ilyen műsorokat kezdett sugározni. Mármár el is kezdte hinni ezt a társadalom, mire megtalálta az atlatszo.hu azt a hatástanulmányt, amelyet a Miniszterelnökség rendelt meg - és ezt Lázár János is annak idején elismerte , amelyben arról volt szó, hogy a kormányzati hírek médiaképe kedvezőtlenül alakult a vizsgált időszakban az RTL Klub műsoraiban, ráadásul az RT L Klub a rezsicsökkentést sem magyarázta a kormánynak megfelelő színben és módon. Na, ez viszont megelőzte a reklámadó bevezetésének ötletét. Azt gondolom, ez tette egyértelművé azt, hogy a kormánynak semmi más célja nincsen, mint hogy azt a hírcsatornát, amelyik vele kritikus és sokan nézik, vagy ellehetetlenítse, vagy megzsarolja, vagy elűzze innen az országból. Na, ez ennek a törvénynek az előzménye. Utána jöttek még további események. Az Európai Bizottság - ahogy egyébként Schiffer képviselőtársam is ut alt rá - komoly aggályokat fogalmazott meg a reklámadóval kapcsolatban. Azután elindult a Velencei Bizottságnak is egy vizsgálata, épp a minap járt nálunk a Velencei Bizottság delegációja, talán egypár héttel ezelőtt, és a magyar médiahelyzetet és kiemelte n a reklámadót tette a vizsgálat tárgyává. Ezután záróakkordként Merkel német kancellár asszony látogatást tett Magyarországon, s csodák csodája, néhány nappal utána a kormány bejelentette, hogy jelentősen módosítani fog a reklámadón, és eltörli ezt a 40, illetve 50 százalékos legmagasabb adókulcsot.