Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 27. szerda (76. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
3718 És ha arról beszélünk, hogy majd önök mennyi pénzt fognak ma elmondani itt a válaszukban, hogy mennyi pénzt fordítanak az egészségügyre, akkor legyen önök előtt világos kettő darab hír az elmúlt hetekből: egy fekete ruhás ápolónő pontosan jelzi a tarthatatlan állapotokat az egészségügyben, valamint az elmúlt napokban 2021re datált várólistával lehetett jelentkezni térdprotézisre. Kíváncsi lennék, hogy önök éppen hogyan kívánják azt megmagyarázni, hogy ma 2015 májusát írjuk, és a következő hat évben mit tegyen az a beteg, akinek arra lenne szüksége, akár munkaerőképességben, akár pedig egyszerűen a napi életvitelében milyen megoldást kínálnának számukra. A 2016os költségvetésben az egészségügyi elvonásokkal, az alapellátásokra fordított összegekkel, a háziorvosi rendszer megerősítésével kapcsolatban a jelenlegi költségvetésbe n semmit nem tesznek. Kapargatják a felszínt, de valójában arra az érdemi kihívásra nem adnak választ, hogy hogyan lehet ma az, hogy NyugatDunántúlon az átlagéletkor 63,5 év, miközben KeletMagyarországon ez 54,5 évre szorult, és ennek milyen összefüggése van az egészségügyi ellátórendszerre vonatkoztatva. A másik ilyen téma, amely szorosan összefügg ezzel, a szociális ellátórendszer kérdése. Önök az elmúlt években szintén 300 milliárdot kivontak a szociális ellátórendszerből, és a benyújtott konvergenciap rogramjukban jelzik előre, hogy a következő években is 300 milliárddal forinttal csökkentik a szociális ellátórendszer kiadásait. És nézzük meg az önkormányzati rendszert! Milyen szoros összefüggés van egy önkormányzati működés és a szociális ellátórendsze r átalakítása között? Amit önök tettek: szétverték a szociális ellátórendszert, és megfosztották az önkormányzati polgármestereket és testületeket attól, hogy képesek legyenek a társadalmi krízist kezelni. Ezért azt a forrást, amit önök kivontak a szociáli s ellátórendszerből, vissza kell adni az embereknek; azért, mert ha nem voltak képesek felismerni, hogy az az egykulcsos adórendszer csak az igazságtalanságot és az úgymond jövedelemkülönbségeket fogja konzerválni Magyarországon, akkor biztosítani kell az önkormányzatoknak a kistelepüléseken, hogy képesek legyenek az alapellátások mellett szociális, egészségügyi és oktatási területeken is forrásokat biztosítani. Ezért vissza kell adni a személyi jövedelemadó 10 százalékát az önkormányzatoknak, a gépjárműadó helyben maradó részét növelni kell, és az iparűzési adót nem lehet beszámítani a költségvetésük normatívájába. Ezzel lehet mérsékelni a területi egyenlőtlenséget (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) , és ezzel lehet mérsékelni a jövedelemkül önbséget Magyarországon. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK : Tállai András államtitkár úr kíván válaszolni a kormány nevében. Öné a szó, államtitkár úr. TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Azt gondolom, ellentétben az ön állításával, hogy a 2016. évre egy nyugodt, kiszámítható költségvetés készül. (Tukacs István: Ti nyugodtak vagyok, biztos!) Nyugodt a költségvetés azért, mer t nem kell azon idegeskedni, mint az önök idejében, hogy teljesíthetőe a bevételi cél, illetve a költségvetés hiánya. Önöknek a nyolcéves kormányzás alatt egyetlenegy évben nem sikerült teljesíteni a GDPhez mérten a 3 százalékos költségvetési hiányt. Teh át megértem, hogy értetlenül állnak a Fideszkormány költségvetési politikája előtt, bár elismerést nem kapunk önöktől, de azért a tényeket önöknek is tudomásul kell venni: a Fidesz a 2010es hatalomátvételt követően, a kormányalakítást követően már 2011t ől tudta teljesíteni azt az elvárást, hogy a költségvetés hiánya a GDP 3 százaléka alatt legyen, és ennek köszönhető az, hogy 2013tól Magyarország kikerült a túlzottdeficiteljárásból.