Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 26. kedd (75. szám) - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája
3680 jónak, mármint hogy megszűntek ezek, de a törv ény utólagos módosítását természetesen meg kell tenni. Azonban a másik rész, ami ebben a módosításban szerepel, az, hogy bizonyos meghívásos és nyílt pályázatokon kívül legyen lehetőség a miniszter által - bár nyilván előzetesen egy testület javaslatára me gtett - egyedi döntésre is, hogy ebből az alapból egy bizonyos összegről a miniszter saját maga tudjon dönteni. Ezen a vitán Révész Máriusz képviselőtársunkkal kerültünk vitába, aki hosszasan érvelt amellett, hogy ez indokolt, és ezt el is tudtuk fogadni, mert miért ne lehetne egy miniszternek lehetősége arra, hogy egyedi döntést bizonyos szabályozott keretek között meghozzon. Azonban azt vetettük fel neki - és ott merült fel az 5 százalék is , hogy rendben van, legyen ez akár egy 5 százalékos keret, de ez az 5 százalékos keret hol szerepel ebben a módosításban? Én töviről hegyire többször végigolvastam, lévén, hogy egy kétoldalas anyagról van szó, és ezt elég egyszerű volt megtenni, de ez az 5 százalék nem szerepel benne. Szeretném, ha államtitkár úr válas zolna erre, mert ez egy eléggé fontos tétel annak megítélése szempontjából, hogy egy néhány millió forintos keretről dönthet majd a miniszter úr, vagy pedig akár egy mozdulattal a teljes alap támogatásátcsoportosításáról, amiről hírek járnak, hogy ez valam i más alapba kerül be. Kérjük államtitkár urat - ez a legutóbbi vitán is elhangzott , nyugtasson meg bennünket, hogy nem erről van szó. Mindenképpen várom államtitkár úr válaszát ezzel kapcsolatban. Köszönöm. ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hog y kíváne még valaki szót kérni. (Nincs jelentkező.) Megállapítom, hogy nem. A vitát lezárom. Kérdezem az előterjesztőt, hogy kíváne reagálni. (Czibere Károly jelzésére:) Igen. Államtitkár urat illeti a szó, 2 perc 35 másodperc áll rendelkezésére. CZIBERE KÁROLY, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a megfogalmazott észrevételeket. Alapvetően három olyan kérdés hangzott el, amelyekre mindenképpen fontos reagálni. Az egyik a f orrás nagysága; ezt képviselő asszony említette. Ahogy a megnyitóban mondtam is, fontos hozzátenni, hogy ebben a négy évben összességében ifjúságpolitikai célokra uniós forrásból további 1 milliárd forint fog rendelkezésre állni, és ezt a két forrást együt t kell tekinteni, amikor azt nézzük, hogy bizonyos szakpolitikára mennyi forrás áll rendelkezésre. A másik az egyedi keret kérdése. Azt is említettem a bevezetőben, hogy ez korábban, 2011 előtt 10 százalék volt, most pedig 5 százalék, tehát a diszkrecionál is hatáskör, azaz a miniszteri egyedi támogatási hatáskör szélessége vagy terjedelme alapvetően feleakkora, mint anno. A harmadik kérdés az 5 százalék volt. Majd nyilván lesz egy rendelet, és ez az 5 százalékos keret a rendeletben fog szerepelni. Azt gondo lom, ez megnyugtató válasz tud lenni a képviselő úr felvetésére. Összességében még egyszer köszönöm az észrevételeket, és bízom abban, hogy a tisztelt Ház megszavazza az előterjesztést. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tájéko ztatom önöket, hogy a határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az öss zegző módosító javaslat vitája