Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 26. kedd (75. szám) - A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
3648 benyújtott T/4477. számú törvényjavaslattal egyetért, azt elfogadásra javasolja. Danke für Ihre Aufmerksamkeit. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Kérdezem László Tamás képviselő urat, hogy kettő percben vagy 17 percben kíván szólni. (Jelzésre:) Kettő percben, tessék! LÁSZLÓ TAMÁS ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Én tudom azt, hogy a modern építészeti alkotásokat megérteni, megis merni, megszeretni nem egy könnyű dolog. Hadd idézzem fel, hogy annak idején Lechner Ödön megtervezte az Iparművészeti Múzeumot, kígyótbékát kiabáltak rá, most pedig egy fantasztikus emlékkiállításon emlékezünk meg rá, és a munkásságát a nemzeti örökség s oraiba kívánjuk tenni. Ennek a Nemzeti Galériának a tervezése egy nagyon hosszú folyamat végeredménye volt, amiben két pályázó nyerte meg az első díjat. Meg kell mondanom, hogy az a folyamat, tervezési folyamat, amelynek a végeredménye volt egy világhírű j apán és egy szintén világhírű norvég építésziroda terveinek a kiválasztása egy nemzetközi zsűri által, amelyben angol, amerikai, francia, hasonló kaliberű emberek szerepeltek, és a tervek valóban, úgy gondolom, nehezen befogadhatóak, de mégis építészeti kü lönlegességük rendkívüli. A japán terv talán izgalmasabb a múzeumpedagógia és múzeumjárás szempontjából, és magával a Városligettel egészen különleges kapcsolatot kíván felépíteni. Úgy gondolom, ezek olyan tervek, bármelyiket választja is majd ki a közbesz erzési eljárás, amelyeket érdemes megépíteni. Maga a Nemzeti Galéria és a Ludwig Múzeum nem a zöldfelületre építkezik, hanem a Petőfi szórakozóközpont helyére települ. Úgy gondolom, az a vád sem állja meg a helyét, hogy itt a zöldfelületre telepítenének mú zeumot. Köszönöm a figyelmet. (19.50) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeretekben kíváne még valaki a felszólalás lehetőségével élni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezá rom. Megadom a szót az előterjesztő Tállai András államtitkár úrnak, aki láthatóan készül, hogy elmondja gondolatait. TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Egy rendhagyó vitában veszek részt, hiszen az általáno s vitán nem én vettem részt, hanem Banai Péter államtitkár úr, szakállamtitkár úr, ő nyújtotta be a költségvetést, illetve a 2015ös központi költségvetésről szóló törvényjavaslat módosítását, illetve ő védte az általános vitában, ő mondta el az expozét. D e nemcsak emiatt rendhagyó az eljárás, hiszen láthatóan az ellenzéki pártok sem igazán tudnak azzal mit kezdeni, hogy egy adott évi költségvetést módosítunk, és nem azért módosítjuk, mert negatív értelemben nem teljesül, mert nem jönnek be a bevételek, mer t megszorítást kell alkalmazni, mert a kiadási tételeknél el kell vonni, kevesebbet kell adni a nyugdíjasoknak, mint tették a szocialisták, vagy a köztisztviselőknek, vagy bárhonnan is el kell vonni, hanem éppen fordítva: miután jól teljesít a gazdaság, jó l teljesít az ország, ezért lehetőség van arra, hogy év közben költségvetést módosítsunk, és a kormány által meghatározott prioritások szerint a költségvetést pozitív értelemben módosítsuk. Láthatóan nem tud vele mit kezdeni az ellenzék, pedig az általános vitát is nagyon egyedien és különleges módon háromszor is elmondhatta, mert volt egy rendes általános vita, most, ahogy hallottam, a bizottsági véleményben egy kis általános vita, és még utána külön elmondhatta a frakció, de úgy gondolom, hogy sok újat az általános vitában elhangzottakhoz képest nem mondtak. Sőt, azt tapasztaltam, hogy a módosító javaslatokról igen kevés szó esett, pedig a napirendnek az a címe, hogy a bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitája. Ehelyett a szokásos