Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 26. kedd (75. szám) - A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK:
3646 tekintetében nagyon komoly kérdések merül nek fel. Nagyon komoly kérdésként merül fel az, államtitkár úr, hogy mi történt februárban. Hol jártak önök az EBRDvel? Mit írtak alá? Aláírtak netán egy megállapodást? Szerepel ebben a megállapodásban az, hogy magyar állami tulajdonú bankok tekintetében hogyan járhatnak el és hogyan nem? Csak nem szerepel benne az is, egészen véletlenül, merthogy itt van előttünk a dokumentum, csak nem szerepel benne az is, hogy önök az úgynevezett adósmentő lépések során már több terhet a bankokra, az érintett bankokra á rfolyamváltozásból adódóan nem terhelnek? És csak nem garanciát vállalnak arra is, ha megvásárolnak egy ilyen vagyonelemet, három éven belül vagy három évvel később azt a piacra vissza fogják tolni, és valakinek el fogják adni? Kinek szándékozzák majd elad ni azt a pakettet, amit most megvásárolnak, és még nem is tudjuk, hogy mennyiért? Kinek az érdekében teszik mindezt? Álle az egész mögött egy megállapodás az érintett szervezettel? Megmondjáke Magyarországnak kívülről, hogy hogyan járjon el ebben az ügyb en, vagy sem? Egy angol nyelvű megegyezés ugyanis a világhálón található az önök februári találkozójáról. A kérdés az, hogy letagadjáke, vagy pedig őszintén, tiszta módon most gombot nyom, feláll, elmondja, hogy mi ez a megegyezés. Vane ráhatással a most ani Erste bankos akvizícióra, és befolyásoljae a magyar kormányzat mozgásterét bármiben is az a megállapodás, amit az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank tekintetében papírra vetettek? Hát igen, nagyon komoly kérdések merülnek fel. (19.40) Még egyszer mondom, előre látható költségvetési tételekről beszélünk. Továbbra sem egy otthonteremtési programot indítanak, hiszen nincsen a költségvetésnek igazi, valódi otthonteremtési sora a felszabaduló forrásokból. Továbbra sem gondolják végig egy szociális bank számlakonstrukció felállítását, amelynek értelmében megvalósítható lenne még a mostani bankhálózaton keresztül is az, hogy átlagfizetésig mindenki lényegében ingyen bankolhasson, ne húzzák le a már adózott pénzét még egyszer különféle kártyadíjakkal, szám lavezetési díjakkal, illetékekkel, egyebekkel, vagy maximum a valódi költségeket terhelhessék rá. Ennek a költséghányada nem lenne annyira brutális, még annyit sem vinne el, mint amennyit ez a csomag teljes egészében. De látható módon nem ezek a szempontok merülnek fel önök előtt, hanem bizony adódik a kérdés, hogy ezekkel a külföldi szervezetekkel kötött megállapodások, esetleges paktumok, a Magyar Bankszövetséggel kötött paktum befolyásoljae az önök mozgásterét. Még egy bankvásárlás során is, még egy rés zének a megvásárlása során is adódik tehát a kérdés, hogy milyen kötelezettségeket vállalt a kormányzat, olyanokat esetleg, amelyekről nem tudunk, az előirányzat felülről nyitottsága mit jelenthet a magyar adófizetők pénztárcájára nézve, számos egyéb kérdé s sorjázik. Én Hegedűs Enikő kérdéscsokrát csak ki tudtam egészíteni egy kicsivel, de azt hiszem, az lenne most a korrekt, államtitkár úr, ha megnyomná azt a gombot, eloszlatná ezeket a kételyeket, és tisztességes választ adna. Ha önök nem tudnak tisztessé gesen elszámolni az adófizetők pénzével egy mostani időszakot illetően, de már egy korábbi törvény megszavazása folyományaként, akkor hogyan várják azt holnaptól, hogy bárki egy hosszas vitasorozat folytán a bizalmát szavazza önöknek, az igen szavazatával díjazza nemcsak az önök mögött álló szakértőket, de az önök szavahihetőségét, az önök munkáját is. Egész egyszerűen most ott tartunk, hogy mindezt majd zárszámadás nélkül fogják kérni tőlünk természetesen, tehát papíron sem tudtak elszámolni a korábbi idős zakokkal, de legalább ezeket a felmerülő és abszolúte szemet szúró problémákat nemcsak kérjük, de követeljük, hogy oszlassák el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlé s! Most nemzetiségieket képviselő bizottság által felkért nemzetiségi szószóló felszólalása következik. Megadom a szót Ritter Imre német szószóló úrnak, ötperces időkeretben.