Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 26. kedd (75. szám) - Dr. Legény Zsolt (MSZP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Ez nem tartott sokáig” címmel - ELNÖK: - DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): - ELNÖK: - DR. FAZEKAS SÁNDOR földművelésügyi miniszter:
3601 levélben akkor, amikor ennek a hangulatkeltésnek a részévé váltak. Persze, mindenki számára tanulsága ennek az ügynek, hogy ilyesfajta híreszteléseknek ne üljön fel, ne fogadja el ezeket. Amiket szóban tesznek, sajnos nehezebb cáfolnunk, de amiket írásban terjesztettek, és az interneten több ezren osztották meg órák alatt, azt sikerült két nap alatt cáfolnunk. Reméljük, a bűnüldöző hatóságok ki is derítik, hogy ki volt az, akinek érdekében állt, ki bujtotta fel ezeket a csoportokat, hogy feltegyék az internetre, több blogra és a Facebookra ezt a levelet, és ezzel keltsenek valótlan látszatot a kormányzattal szem ben. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) Dr. Legény Zsolt (MSZP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Ez nem tartott sokáig” címmel ELNÖK : Tisztelt Képviselőtársaim! Legény Zsolt kép viselő úr, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszter úrnak: „Ez nem tartott sokáig” címmel. Legény Zsolt képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! DR. LEGÉNY ZSOLT ( MSZP ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt M iniszter Úr! A 26/2015ös MVMrendelet alapján kertészeti gépberuházásra 2015. május 18ától forráskimerülésig, de legkésőbb 2015. június 1jéig lehetett volna támogatási kérelmet benyújtani. A támogatás összege 10 milliárd forint, amelynek legalább 50 szá zaléka kis értékű gépberuházás, maximum 35 millió forint beruházási költség kérelmenként. A kis értékű gépberuházás benyújtási időszakába azonban néminemű hiba csúszott, hiszen nemhogy két hétig volt nyitva ez a pályázati lehetőség, hanem 2015. május 18án reggel 8 órától mintegy 2 óráig, és 10 óra után be is kellett zárni ezt a pályázati ablakot, hiszen elfogyott a forrás. Ennek pedig roppant egyszerű a magyarázata, hogy hogyan fordulhatott elő. A már említett rendelet melléklete tartalmazza a támogatható kertészeti gépek csoportját, azonban a 19/2015. irányító hatósági közlemény kibővítette ezt a csoportot, és beemelte a kertészeti gépek támogatható csoportjába a teleszkópos rakodókat, amelyek alapvetően, vagy mondhatnám, hogy szinte kizárólag a szántóföld i növénytermesztésben és az állattenyésztésben használatosak, és több tízmilliós értékük van. Egészen furcsa módon alakultak ezek a dolgok. Kérdezném tisztelt miniszter urat, milyen lobbiérdek állt amögött, hogy a kertészeti kisgépek rovására ilyen gépeket kelljen beemelni a támogatotti sorba. És információink szerint egy nagy gépforgalmazónál előző héten már le is kötöttek jelentős darabszámot ebből a bizonyos gépből. Kérdezném tisztelt miniszter urat, mi lesz most így a kertészeti kisgépre pályázni akaró gazdákkal, mi lesz így azokkal a zöldséggyümölcs termesztésben részt vevő gazdákkal, akik hoppon maradtak, és valószínűleg egy fideszes mutyi következtében nem jutottak gépekhez. Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képvis elő úr. A választ Fazekas Sándor miniszter úr fogja megadni. Parancsoljon, miniszter úr! (16.40) DR. FAZEKAS SÁNDOR földművelésügyi miniszter : Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Országgyűlé s! Nagyon hasznosnak tartom a képviselő úr kérdését, hiszen segíti a tájékozódást. Legfőképp az ön tájékozódását, képviselő úr,