Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 26. kedd (75. szám) - Harangozó Gábor István (MSZP) - az igazságügyi miniszterhez - „Magánzsebeket gazdagíthattak a Szabadalmi Hivatalt megillető bevételek?” címmel - HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP):
3591 - megyei fejlesztések - és a VEKOP nagy részéről nem jelent meg a pályázati kiírásokat körvonalazó éves fejlesztési keret, pedig ezeket az opkat már februárban elfogadta az EU. Ez több mint ezermilliárd forintos csúszás. Még reagálni szeretnék a közbesze rzésekre is. Most kerül az Országgyűlés elé, holott lehetett tudni, hogy az Európai Unió már tavaly keményen kritizálta, és nem kellett volna eddig várni. Az látszik, hogy a különböző területeken érzékelhető csúszásban van a kormány. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Elfogadja?) Nem, azzal kezdtem, nem fogadhatom el. (Taps az LMP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Mint hallhattuk, a képviselő asszony nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 106 igen szavazattal, 35 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Harangozó Gábor István (MSZP) - az igazságügyi miniszterhez - „Magánzsebeket gazdagíthattak a Szabadalmi Hivatalt megillető bevételek?” címmel Harangozó Gábor István képviselő úr, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be az igazságügyi miniszterhez: „Magánzsebeket gazdagíthattak a Sz abadalmi Hivatalt megillető bevételek?” címmel. Harangozó Gábor István képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Szerződés alapján a magyar szabad almi hivatal évek óta újdonságkutatási és szabadalmazhatósági vizsgálatokat végez a szingapúri szabadalmi hivatal számára. Ezt a munkát a szingapúri szabadalmi hivatal természetesen megfizeti a magyar félnek, ami a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, és íg y végső soron a magyar állam bevételét képezi ez a pénz. Azonban vannak arra utaló jelek, hogy ennek a bevételnek egy része mégsem a szabadalmi hivatalt, illetve a magyar költségvetést gyarapítja, ugyanis az egyik kérdé semre adott miniszteri válaszból kiderül, hogy a szingapúriak által megrendelt munkát egy ideje már nem a hivatal, hanem annak egy 2011ben alapított cége, a HIPAvilon Kft. végzi. A közzétett adatok szerint konkrét feladatok ellátására és úgymond a kapacit ásainak kiegészítésére 2013 eleje óta 330 millió forint értékben kötött szerződést a hivatal a HIPAvilon Kft.vel. Hát, eleve érthetetlen, hogy miért van szükség egy külsős cég bevonására, ha a feladatokat a hivatal szabad kapacitásai terhére is el tudná l átni, hiszen korábban éppen a szabad kapacitások rendelkezésre állása tette lehetővé a szerződés kötését a szingapúri hivatallal. Ráadásul a feladatok továbbadásának jogszerűsége is megkérdőjelezhető, hiszen e feladat elvégzése kamarai tagsághoz, felelőssé gbiztosításhoz és titoktartási eskühöz is kötött, ami úgy tűnik, hogy ennek a kft.nek nincsen meg. Hát, akkor vajon miért volt szükség a HIPAvilon Kft. bevonására? Erre a kérdésre feltehetően a hivatallal kötött szerződések azon pontja ad magyarázatot, mi szerint a kft. jogosult tanácsokat, teljesítési segédeket és egyéb közreműködőket igénybe venni. Ez a pont megnyitja a lehetőségét annak, hogy a szabadalmi hivatalt megillető bevételek magánzsebekbe vándoroljanak. Erősen úgy tűnik, hogy itt egy újabb fides zes pénzszivattyúról van szó, ahol a feladat ellátására alkalmas hivatal leszerződik egy kft.vel, annak kifizeti a jó kis zsíros megbízást, majd a kft. a feladat ellátására megbízást ad magánszemélyeknek, hozzáértőknek, és urambocsá’, pont a hivatal vezet ői és annak