Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 19. kedd (74. szám) - Dr. Bárándy Gergely (MSZP) - a belügyminiszterhez - „Újabb kérdések a Buda-Cash-ügyben” címmel - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP):
3504 DR. FÓNAGY J ÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A tavaly augusztusban elfogadott nemzeti közlekedési infrastruktúrastratégia projektlistáit tartalmazó kormányhatározat Külső Bécsi úti v illamosvonal néven tartalmazza az 1es villamos vonalának északi, sőt az 1es villamos meghosszabbítása az Etele térig projekt néven a déli meghosszabbítását is. Az 1es villamos mindkét irányú meghosszabbítását a ’1420as integrált közlekedésfejlesztési operatív program támogatásából kívánjuk finanszírozni, egyébként korábban is ezt mondtuk. Kormányhatározat nem rögzítette a konkrét dátumot a kezdésre és a befejezésre, de a jelenlegi tervek szerint a Külső Bécsi úti villamosvonalberuházást 2017ben meg t udjuk kezdeni, és 2018ra szeretnénk befejezni. A fejlesztés összköltségét a jelenleg rendelkezésre álló tanulmány nettó 10,2 milliárd forintra becsülte. Szeretném azonban a figyelmét felhívni, hogy a projekt további előkészítése során az engedélyezési és kiviteli tervek elkészüléséig, valamint a műszaki tartalom esetleges változásával az említett határidők és az összeg is változhat. A beruházás keretében megvalósul az 1es villamos vonalának közel 3 kilométeres meghosszabbítása a Bécsi úton a Vörösvári út és a BudapestEsztergom vasútvonal Aranyvölgyi megállóhelye között. Emellett kapcsolódó parkolók kiépítése és helyközi autóbuszmegállóhely létesítése is megtörténik. A projekt keretében a park and ride, azaz az autósok közösségi közlekedésére történő átsz állást könnyítő, valamint a kerékpárosokat segítő parkolók építését is tervezzük. A P+R és a B+R parkolókat az IKOP keretében finanszíroznánk, nem pedig a korábban, például az M5ös és M6os autópályák építésénél alkalmazott, és ezzel 2038ig a költségveté sre jelentős terheket rovó PPPformában. Tehát terveink változatlanok. Köszönöm a figyelmét. Köszönöm a szót, elnök úr. ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Áttérünk az azonnali kérdésekre. Dr. Bárándy Gergely (MSZP) - a belügyminiszterhez - „Újabb kérdések a BudaCashügyben” címmel Bárándy Gergely, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a belügyminiszter úrnak: „Újabb kérdések a BudaCashügyben” címmel. A miniszter úr halas zthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Kontrát Károly államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae a válaszadó személyét. Jelzi, hogy igen. Öné a szó, Bárándy Gergely képviselő úr. DR. BÁRÁNDY GERGELY ( MSZP ): Köszönöm szé pen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A BudaCash Brókerház honlapján található felszámolói tájékoztatás szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda zár alá vette a vagyont, és ezért a tájékoztató szerint az ügyfélvagyon kiadása jelenleg nem lehetséges. A bef ektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról szóló törvény alapján - illetve ez egyértelműen azt rögzíti - a befektetési vállalkozás felszámolása során az ügyfél által a befektetési vállalkozásnál letétbe helyezett pénz, pénzügyi eszköz, ille tve nyilvántartott pénzeszköz, az ügyfél tulajdonában lévő vagy őt megillető pénzügyi eszköz és pénzeszköz, valamint az árutőzsdei szolgáltatás tárgyát képező eszköz a befektetési vállalkozás, illetve az árutőzsdei szolgáltató bármely, az ügyfél javára vez etett számláján nem képezi a felszámolási vagyon részét. A törvény egyértelműen elkülöníti az ügyfelek vagyonát a társaság vagyonától, éppen ezért soron kívül kiadhatóvá teszi a vagyont az ügyfeleknek, azaz, hogy nekik ne kelljen megvárniuk a felszámolás v égét, ezt lehetővé teszi a törvény, sőt erre kötelezi a jogalkalmazót. Nyilvánvaló, hogy a BudaCash Brókerház Zrt.nél elkövetett bűncselekmények elkövetőinek majdani jogerős elítélését követően végrehajtandó vagyonelkobzás nem érinti az ü gyfelek vagyonát.