Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 19. kedd (74. szám) - Tukacs István (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Az elszabaduló törlesztőrészletekről, avagy ez lenne az óriási nyereség a devizahitelesek számára?” címmel - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
3501 ezzel, hiszen én minden nálam érdeklődő panaszosnál el szoktam mondani azt az egyetlen mond atot, amely ilyenkor indokolt, hogy rajtam kívül keresse fel fideszes képviselőjét is, már csak azért, hogy szembesüljenek a problémával. A probléma nemcsak az, amit a miniszterelnök mond, hogy az emberek minden jónál vágynak valami jobbra, tehát gyakorlat ilag a nulla forint törlesztőrészlet is sok lenne nekik, hanem az, hogy szembesülnek azzal, hogy óriásira emelkedett a törlesztőrészletük, különösen az utolsó hónapokban. Csalódottak, mert azt látják, hogy a 309 forintos eurón történő forintosítás esetében mostanában 300 forinton áll az euró. Csalódottak, mert nem csökken az a pénz, amelyet vissza kell fizetniük, és csalódottak, mert önök indokolatlanul keltettek vágyakat, számokkal dobálóztak, kommunikációra helyeztek hangsúlyt, és azt mondták, hogy minden ki jól fog járni. Önök most a gépkocsihitelekkel is foglalkozni akarnak, remélem, nem így akarják megoldani, ez lenne a kérdés lényege, merthogy ez egy kudarc. S végül, államtitkár úr, tudom, ismerve historizáló hajlamait, hogy szívesen foglalkozik az elmú lt nyolc évvel, erre vonatkozó szövegét lehetőség szerint az OrbánJáraiféle devizadöntésre tekintettel adja elő. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, Tukacs képviselő úr. A válaszadásra megadom a szót Tállai András államtitká r úrnak. TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Három dologról szeretnék beszélni: a rossz lelkiismeretről, a rossz emlékezőkészségről és a megvilágosodásról, ha megengedi ezt nekem. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Mindig arról beszéltek.) Önnek biztos rossznak kellene lennie a lelkiismeretének, és egy kis megbánást kellene tanúsítania, hogy Magyarországon ezt az óriási társadalmi problémát előidézték, mert igenis az önök áldásos kormányának tevéke nysége által került több millió ember ebbe a helyzetbe. (Bangóné Borbély Ildikó: Ki tartotta magasan a forint árfolyamát? - Demeter Márta: Mikor történt mindez?) Nem figyelmeztették őket, hogy a devizahitelnek milyen hihetetlen kockázatai vannak, és bizony a Fideszkormánynak kellett szembesülnie azzal, hogy ezt a problémát meg kell oldani. (Harangozó Gábor István: Mennyit nyertetek ezzel?) De a rossz emlékezőkészségére is figyelmeztetnem kell, mert az MSZP semmilyen megoldást nem adott az elmúlt években ar ra, hogy hogyan kellene ezt megoldani. Az első megoldást 2014. szeptember 14én mondták, akkor mondták ki a forintosítást, igaz, Szanyi Tibor 2013 decemberében azt javasolta - mint az MSZP elnökségi tagja , hogy engedjük meg azt, hogy a devizahitelesek eg yenként tárgyaljanak a bankokkal és majd akkor megoldást találnak. És végül a megvilágosodásról szeretnék önnek beszélni. Hogy, hogy nem, miután előidézték a problémát, 45 évig lényegében hallgattak a megoldásról, most már tudják, hogy mit kell csinálni, most, hogy már megszületett a megoldás, a Fideszkormány és az Országgyűlés évekig egy következetes munkával a végére ér ennek a társadalmi problémának, most már tudják a megoldást, hogy mit kellett volna akkor csinálni. (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Bangóné Borbély Ildikó: Magatoknak átalakítottátok a rendszert, az embereket meg cserbenhagytátok! - Demeter Márta: Cserbenhagyjátok az embereket! A kormány cserbenhagyja az embereket!) Kérdezem én, hogy miért csak most (Az elnök csenget.) , amikor már nem dönthetnek a kérdésről, most jön a megvilágosodás az MSZPnek, hogy mit kell csinálni a devizahitelesek problémáival. Egyébként pedig azt javaslom a devizahiteleseknek, akinek gondja, problémája van, forduljon a bankjához, ha a banktól nem kap megfelelő vá laszt, akkor pedig a békéltető testülethez forduljon (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Az elnök csenget.) , akinek ezáltal sérelme vagy bármi bántódása van. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)