Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 13. szerda (73. szám) - A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. BERKE BARNA igazságügyi minisztériumi államtitkár:
3461 kerül a maga helyén az új közbeszerzési törvény szabályozásakor, nyilvánvalóan a költségvetési vitában is, számos szakterület vagy szakpolitika vitájában. Az olyan kérdéseket pedig, amelyeket, azt hiszem, bárki által ebben az országban komol yan vehetőnek nehezen tekinthetünk, mint amikor pusztán fölsorolnak népszerűsködő célokból problémákat, amelyek léteznek, a hatóságok is tudják, minden bizonnyal a törvényhozásért felelős emberek is tudják, viszont semmiféle megoldást vagy megoldási javasl atot nem mondanak rá, és ezeket újra és újra hallani, az eléggé kontraproduktív. (Z. Kárpát Dániel: Nem történik semmi, és ezt még végig is kell hallgatni!) Hadd utaljak csak arra, amikor én azt mondtam a mostani bevezetőben is - még egyszer mondom, a gaz dasági verseny jogáról, annak tematikai keretéről beszélünk, ez az előterjesztés vagy a javaslat tárgya , és mondtam az elején, hogy több okból is egy átfogó meggondolást adunk a törvény különböző részeinek, így például a fogyasztóvédelemnek, ami a mostan i javaslatnak valóban nem tárgya, de hadd említsem, hogy amint azt a GVH beszámolójából néhány héttel ezelőtt hallottuk, a fogyasztói érdekek sérelme vagy a fogyasztók megtévesztését jelentő vállalkozói magatartások üldözése, tettenérése és szankcionálása egy olyan feladat, amely folyamatosan prioritása, fókusza a Versenyhivatalnak. De a józan ész szerint is és sok más hatósági tevékenységben is látjuk azt, tapasztalhatjuk azt - nem most, nem az elmúlt egynéhány évben, hanem gyakorlatilag folyamatosan , ho gy a jogsértésre épülő tevékenység és annak a tilalmazása és az az ellen való hatósági fellépés egyfajta követő esemény. Ezzel arra akarok utalni, hogy kardinális jelentősége van megítélésünk szerint, és ezen mi dolgozunk - és erre vonatkozóan egyetlen szó t nem hallottam egy bizonyos képviselőcsoporttól sem , mi dolgozunk azon, hogy a fogyasztói tudatosságot milyen eszközökkel, milyen forrásokkal kell erősíteni, annak érdekében, hogy ne állandóan újratermelje magát az a szituáció, hogy különböző jogsértő t énykedések, műveletek, manőverek emberek csoportjait nehéz helyzetbe hozzák. (Szilágyi György és Z. Kárpát Dániel közbeszól. - Az elnök csenget.) Tehát ehhez egy józan, normális, megfontolt cselekvésben kell hozzáállni, és a fogyasztói, a gazdasági szerepl őként tételezett emberek vagy akár kisvállalkozások fogyasztói létének a tudatosságát, az informáltságát kell segítenünk különböző szektorokban, a gyógyulást segítő eszközök tekintetében, a pénzügyi szektorban, és még sorolhatnánk. Tehát ezt csak egyfajta szemléleti kérdésként akartam fölvetni, mert még egyszer, hiába hangsúlyoztam azt, hogy ma itt miről van szó a törvényjavaslat kapcsán, különféle szabadon választott köröket futva merültek föl olyan kérdések (Z. Kárpát Dániel: Uram! Általános vita van… - A z elnök csenget.) , amelyekre legalább ennyiben szerettem volna reagálni. Ami pedig a javaslathoz magához teljesen korrekt módon kapcsolódó, akár kritikai észrevétel is, azokat természetesen megfontoljuk, de azt tudnia kell mindenkinek, és úgy gondolom, tud ják is, akik ebben a Házban képviselőként dolgoznak, hogy a jogalkotási ütemezést sok területen, így a versenyjogban is az európai uniós jogalkotások implementálása részben meghatározza. Ezt is követjük nyilván a versenyjog terén is, és amikor valóban, én is úgy fogalmaztam, hogy bizonyos technikai jellegű szabályok vannak ebben a törvényjavaslatban, akkor nem azért fogalmaztunk így, vagy mások nem azért fogalmaztak így, mert ezek jelentőségét akarták csökkenteni, hanem azért, mert ha azt látjuk a törvényja vaslatban, hogy módosul egy rendelkezés, egy határidő, egy közzététel, egy iratbetekintés, egy olyan passzus, amelyik arra vonatkozik, hogy fúziókontrolleljárásban mikortól gyakorolhatja az irányításszerző ezt az irányítási pozícióit, ezek kis kérdéseknek tűnnek, de ezek a gyakorlatban, akár a hatósági eljárásban, akár a piaci szereplők szempontjából valós, jelentős, gyakorlati tétre menő kérdések, és ezekkel érdemes foglalkozni. Ami a közbeszerzések során fölmerülő versenyjogsértést illeti, ott megint egy kis félreértés van, lehet, hogy figyelmetlenségből, lehet, hogy tudatosan. Amit ez a törvényjavaslat rendezni kíván, és itt megint fölhívom a figyelmet arra, hogy ha van egy adott tematika, és arról fókuszáltan nem tud hitelesen, szakmai alapon beszélni v alaki, akkor a nagyobb kontextusokban még inkább képes elveszni és megfelelő józansággal a megfelelő megoldások iránt érzéketlen lenni.