Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 13. szerda (73. szám) - Az ülésnap megnyitása - Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP):
3433 gondolom, akkor nem várathat tovább, különösen azért, mert az elvándorlás okán ezt tapasztalom már a háziorvosi körzetekben is, de egyébként egyes szakterületeken is erről panaszkodnak a páciensek és a minket, politikusokat is alkalmasint felkeresők, hogy nincs elég megfelelő szakember, orvos, a nagy elvándorlás miatt, a nagy fluktuáció miatt komoly gondok vannak ebben a tekintetben, tehát az egészségügyi életpályamodell nem várathat magára. Ezek nyilv án olyan észrevételek, amelyekben részint még egyet is érthetünk, és részint sok mindenki elmondta ezt előttem. Értsék meg, KeletMagyarországon minden ilyen típusú társadalmi probléma még fokozottabban jelentkezik. Sok oka van ennek: a lakosság egészségi állapota, a szociális helyzet. Azért vetem ezt fel mindig egyéni képviselőként és Borsod megyei emberként, hogy nincs tovább ebben a történetben. Elhangzott, a hatodik költségvetésüket fogják összerakni, ezen belül a belső arányok, az értékválasztás kérdés e fontos. Én azt javaslom önöknek - és ebben a partnerségünket is felajánlom , hogy fokozzuk az egészségügy támogatását a következő évi költségvetésben. Néhány helyi ügy még, amit nézzenek el nekem, hogy a térség képviseletében elmondok: a háziorvosi ellá tórendszerre is kihatással van nyilván az orvosi rendelők állapota. A választókörzetemben, Parasznyán a hat település lakosait kiszolgáló orvosi rendelő és egyben a védőnői szolgálatnak is helyet adó épület felújítása nem tűr már halasztást. Ha itt vagyunk ennél a napirendnél, hadd mondjam el, hogy azt kérem az államtitkár úrtól, járjon közbe, hogy mihamarabb megtörténhessen ennek az épületnek a felújítása a helyiek egészsége érdekében. (11.20) Igaz, hogy a védőnőkről elfogadott, egyébként közö sen elfogadott nyilatkozat kapcsán és az ő megfelelő erkölcsi elismerésük kapcsán vetettem már föl, de felvetném még egyszer a valaha élt talán legnagyobb vagy egyik legnagyobb magyar védőnő, Wagner Viktória nevét, aki Parasznyán született, ott áll a szülő háza. Az önkormányzat nem tudja saját erőből megfelelő állapotba hozni ezt az épületet, bár a hagyatékának jelentős része is ott van. Azt kérem államtitkár úrtól ismételten, hogy ha megemlékeztünk a védőnői szakmáról, ha nagyon tiszteljük a védőnőket és az áldozatkész munkájukat, amit Magyarországon mindannyiunk érdekében folytatnak, akkor évről évre megfelelő módon tudjanak megemlékezni azok, akik ellátogatnak ide. Ez egy fontos kérdés; lehet, hogy csak szimbolikus, de azt gondolom, az ott élők számára sem mindegy. Egy konkrét kérdés helyben a vérvételek kérdése; nyilván szakrendelőkben kezelhető. Ezek azokban a térségekben, ahol távolabb van egyegy szakrendelő, vagy mondjuk úgy, nagyobb zsúfoltság van egyegy ilyen rendelőben, kívánatos volna, hogy adott esetben a háziorvosi rendelőkben is kezelhető legyen. Eltérő, hogy mit tesznek a háziorvosok ebben a tekintetben, vagy adott esetben kerüle ez pénzbe egyegy lakosnak. Ki szeretnék emelni egy jó példát Miskolcról. Az egyik szocialista önkormányzati képvis elő, Bartha György a választókerületi alapjából igyekszik azt támogatni, hogy egyébként azok, akik nehezen jutnának el egy távolabb levő szakrendelőbe vagy a nagy zsúfoltság miatt sokat kellene várakozniuk, a háziorvosi rendelőjükben is el tudják végeztetn i ezt. Ennek nyilván van valamennyi költsége. A mai magyar egészségügyi állapotoknak megfelelően, azt gondolom, hogy komoly javulás lenne elérhető, ha közelebb hoznánk ezeket a vizsgálatokat az emberekhez. És végül egy olyan ügyet szeretnék önnek említeni, ami a szülővárosom, Miskolc sajátos földrajzi helyzetéből is fakad. Nyilván a finanszírozás is az oka, meg talán a helyzet részleges vagy nem megfelelő ismerete azon döntéshozók részéről, akik úgy döntöttek - részben helyi döntéshozókról beszélek persze , hogy elegendő egyetlen helyszínen felnőtt háziorvosi ügyeletet ellátni Miskolcon. Korábban szokták ezt mondani helyben is, hadd idézzek itt egy helyi szólást, hogy ha Miskolc keleti és nyugati fekvéséből adódóan a Sajóparttól Ómassáig néznénk a térképet és ezt ráterítenénk Budapest térképére, még az is lehet, hogy kétoldalt lelógna róla. Tehát nyilván az északdéli kiterjedése nem nagyon hosszú a városnak, de keletnyugati irányban egy nagyon nagy távolságot ölel föl. Ráadásul a háziorvosi ellátás tekint etében még a környező településeknek egy