Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 13. szerda (73. szám) - Az ülésnap megnyitása - Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SZABÓ SÁNDOR (MSZP):
3427 (10.50) Én egy kérdéskörrel kívánok foglalkozni, ez a gyed és gyet szabályozása. Az egyik rendelkezés a csecsemőgondozási díj és a gyermekgondozási díj kiszámításának módját pontosítja. Jelenleg a két ellátást alapvetően eltérően k ell kiszámolni. Az indoklás szerint ez a kismamák egy részét hátrányos helyzetbe hozza, és ez valóban így van, mert gyermekük féléves korában lecsökken az ellátásuk összege. Azt gondolom, az alacsonyabb csecsemőgondozási díj nem méltányos, és erősen rontja az érintettek biztonságérzetét. Úgyhogy ez egy nagyon helyes és nagyon előremutató lépés, üdvözlendő, hogy a kormány is rájött, hogy ez módosításra szorul. A másik ilyen rendelkezés arról szól, hogy ne lehessen kevesebb az ellátás összege annak sem, aki v isszamegy dolgozni gyedről. Ugyanis itt előfordulhat, hogy egy, a gyed mellett dolgozó kismama újabb ellátási alapjának megállapításánál a részmunkaidőben szerzett jövedelem szerint kevesebb lesz az ellátás összege, mint ha nem ment volna vissza dolgozni. Ezért nagyon helyesen úgy módosul a jogszabály, hogy a magasabb naptári alap figyelembevételével kell majd az újabb gyermek utáni ellátást megállapítani. Azonban fölhívnám a kormány figyelmét arra, hogy egy korábbi előterjesztéshez készített hatásvizsgálat i számítás szerint ez a lényegében a részmunkaidőhöz kapcsolódó gyed extra kedvezmény 490 millió forint kiadást jelent egy évben, ami mindösszesen 722 embert érint. A hatályon kívül helyező rendelkezések között is szerepel azonban egykét érdekes és lényeg es intézkedés. A jövőben megszűnik a még a Bajnaikormány által bevezetett, de csak 2010 májusában hatályba lépett szigorítás, hogy tulajdonképpen csak annyi ideig jár a gyed, amennyi biztosítási ideje volt a szülőnek, de legfeljebb a gyermek kétéves korái g. A módosítás révén, ami most előttünk van, a jövőben mindenki jogosultságot szerez, függetlenül a jogosultság megszerzését megalapozó időtől, és két évig lesz jogosult gyedre. Összességében ez a lépés is támogatható, csak felmerül a kérdés, hogy ha télen már itt volt előttünk egy hasonló jellegű salátatörvény, ahol a gyedre és a táppénzre vonatkozó szabályokat módosította a kormány, miért nem tette meg ezt már akkor. Megszűnik a gyednél jelenleg hatályos 60 napos várakozási idő is. Ma ugyanis, ha a gyerme k egyéves kora után az anya szeretne visszatérni a munkaerőpiacra, és az apa szeretné igénybe venni a gyermekgondozási díjat, akkor a hatályos jogszabályok szerint 60 nap várakozás esetén van munka mellett erre lehetősége. Ez egy teljesen fölösleges és ind okolatlan megszorítás volt, hiszen az apa járulékfizetése már korábban megalapozta az ellátás igénybevételét. Ráadásul világosan látszott, hogy ez a rendelkezés kijátszható. Ha ugyanis az apa a gyermek egyéves kora előtt néhány nappal kéri az ellátást, akk or nincs szükség erre a 60 napos várakozási időre. Úgyhogy üdvözlendő, hogy a kormány erre is rájött, és ezt a módosítást is megteszi. Persze, azért merülnek fel bennünk kérdések is. Nem derül ki a javaslatból, hogy vane visszamenőleges korrekció azok ese tében, akik a gyed extra részeként korábban rosszabbul jártak valamelyik érintett rendelkezés kapcsán. Hiszen ezek a rendelkezések már tavaly óta életben vannak, és most az ellátások összegét is befolyásoló rendelkezéseket módosítanak. Nem értjük, amit már jeleztem a gyed extra kapcsán, hogy ezek a módosító rendelkezések miért most kerülnek elénk, hiszen tavaly télen már volt egy hasonló jellegű egészségügyi salátatörvény, és ezeket az intézkedéseket már korábban is meg lehetett volna tenni. A gyed mindenki re vonatkozó kétéves időtartamát visszamenőleg alkalmazni kívánjáke? Tehát akinek lejárt a hatályos szabály szerint a jogosultsága, de a gyermek még nincs kétéves, az például visszakapjae az ellátásra jogosultságot a módosítás révén? Ezekre a kérdésekre még nem kaptunk választ, gondolom, államtitkár úr majd válaszolni fog erre. Összességében elmondható, hogy támogatunk minden olyan elképzelést, minden olyan javaslatot, ami azt eredményezi, hogy több pénz maradjon az emberek zsebében. Különösen igaz ez, ha gyermekes családokról van szó. Ugyanakkor azt mi sem értjük, hogy a gyed extra korrekciójáról szóló rendelkezések mellett miért nem foglalkozik hatékonyabban a kormány a családok többségét