Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 13. szerda (73. szám) - Az ülésnap megnyitása - Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. MOLNÁR ÁGNES (Fidesz):
3420 gyermek egyéves kora előtt néhány nappal kéri az ellátást. Örü lünk, hogy belátták, ez ésszerűtlen szabály volt. Üdvözöljük azt a módosítást is, amit az LMP már régóta szorgalmaz, hogy bizonyos, miniszteri rendeletben meghatározott gyógyászati segédeszközök esetében tegyék lehetővé az egyedi méltányossági kölcsönzést. Jelenleg méltányosságból támogatás a gyógyászati segédeszközök és alkatrészeik árához, valamint javítási díjához adható. Ez ésszerűtlen, mivel kevesebb költséget is jelent az államnak, ha nemcsak a segédeszköz megvételét, de kölcsönzését is támogatja. Az LMP az anyatejes táplálás mellett állt ki, amikor felvetettük, hogy miközben az OEP a tápszerhez támogatást nyújt, az anyatej kinyerését szolgáló eszközök megvásárlásához vagy kölcsönzéséhez nem. Akkor az volt az EMMI válasza, hogy 2007től a támogatott kö lcsönzésbe történő befogadása a készülék gyártója kérelmére történik, de mivel ilyen kérelem még nem érkezett az OEPhez, ezért nem támogatott jelenleg a mellszívók kölcsönzése. Ezért most kérdezném is az előterjesztőt, hogy ez a mostani módosítás fényében hogyan fog változni. Végül szólnék röviden az üzemi balesetekre vonatkozó módosításról. Nagyon problémásnak tartjuk ezt a módosítást, ami szerint már nem minősülne üzemi balesetnek, ami csak részben a dolgozó alkoholos befolyásoltsága miatt következik be. Azt gondoljuk erről, hogy ha csak részben okozza a befolyásoltság a balesetet, akkor azt nem az üzemi baleseti minőség megvonásával, hanem - ahogy ilyenkor a kártérítési jog máskor is teszi - a károsult felróható magatartásának a kártérítési igény elbírál ásakor történő figyelembevételével kell kezelni. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK : Köszönöm szépen, jegyző asszony. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások ezzel véget értek. Most volna lehetőség független képviselői, illetve kétperces képvis elői felszólalásokra. Jelentkezőket nem látok, így áttérünk a további képviselői felszólalásokra. Elsőnek a Fidesz képviselőcsoportjából Molnár Ágnes képviselő asszony kért szót. Parancsoljon, képviselő asszony! DR. MOLNÁR ÁGNES ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, kijelenthető, hogy az elmúlt éveknek a kormányzati politikája stabilabbá tette az egészségügyet, és sokkal stabilabb a 2010es évhez képest. Többek között egy egységesebb ellátóren dszer kialakításával állunk szemben, erősödött az alapellátás, és kiemelkedő jelentőségű népegészségügyi intézkedés jellemezte az elmúlt éveket, miközben valós többletforrásokra alapozott kórházi konszolidációra és egészségügyi dolgozói béremelésekre is so r kerülhetett. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy bőven van még teendő, és vannak problémák, de meggyőződésem, hogy az irány jó. Továbbra is a Semmelweisterv és az egészséges Magyarországért ágazati stratégia végrehajtását kell célul tűznünk magun k elé. A most tárgyalt T/4646. számú törvényjavaslat kapcsán államtitkár úr és az előttem szóló képviselőtársaim már több fontos részletet ismertettek. A nemdohányzók védelme érdekében hozott újabb intézkedéseket, az egészségbiztosítási törvény módosításai t egyaránt fontosnak tartom, engedjék meg azonban, hogy ezúttal egy területről, a gyógyszerügyről, a gyógyszerpolitikáról beszéljek egy kicsit részletesebben. A mostani módosítások ismertetéséhez elengedhetetlen a múltbeli események, a korábbi helyzet rövi d áttekintése is. Sajnos kimondhatjuk, hogy ha a közvetlen lakossági gyógyszerellátást nézzük, 2010re a helyzetet egy gazdasági, szakmai és egy morális válság egyaránt jellemezte. Minden negyedik gyógyszertár veszteségesen működött, a patikaliberalizációv al kialakult struktúra a népegészségügyi célkitűzések végrehajtására alkalmatlan volt. 2002 és 2010 között az egyes gyógyszertámogatási kulcsoknak a csökkentésével jelentősen, 60 milliárd forinttal növekedtek a betegterhek a támogatott gyógyszerek körében. Ehhez képest 2010 után ezt a negatív folyamatot sikerült megfordítanunk, az elmúlt években az embereknek összesen 10