Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 12. kedd (72. szám) - A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - HEPP MIHÁLY nemzetiségi szószóló:
3396 ellenzék bármit el tud érni a bizottság többi tagjával szemben, tehát ilyen jogosítványokat ez nem jelentene, ugyanakkor talán a benyújtott írásbeli kérdéseimből is kitűnik az, hogy minket is megkeresnek szép számmal olyan kérésekkel a legkülönbözőbb területekről, amelyek érintenék a bizottság munkáját. Ezeket természetesen továbbítjuk, illetve megvan a megfelelő menete annak, hogy a bizottság ezekről értesüljön, és eljusson a döntés ig az adott ügy, de úgy gondolom, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében mégiscsak egy pozitív gesztus lenne az, ha legalább a frakciókkal rendelkező pártok megkapnák azt a lehetőséget, hogy egyegy képviselővel részt vegyenek a munkában. Nem hiszem, ho gy ebben bármiféle hátsó szándékot fel lehet fedezni, semmiféle pluszköltséggel nem járna, és mégiscsak - ahogy mondtam - az önök részéről egy pozitív gesztus lenne, a mi részünkről pedig, azt hiszem, biztosítaná azt, hogy átláthatóbban tudjon működni ez a bizottság, hiszen azért voltak olyan viták különböző szervezetek részéről, amelyek egyegy döntést nem helyeseltek, vagy éppen másképp hoztak volna meg. Ezeknek az elsimítása is egyszerűbb lenne, illetve tényleg érdemben, azt hiszem, minden frakcióból len ne egyegy olyan képviselő, aki részt tudna venni a bizottság munkájában, tehát még magának a bizottságnak is egy könnyebb dolga lenne, hiszen azért feladat van bőven, azt láthatjuk. Ezért én arra kérem az államtitkár urat, hogy ezt fontolják meg, most újr a benyújtjuk ezt a módosító indítványt. Korábban voltak olyan zavaros érvelések a kormány részéről, hogy azért nem támogatták ezt a fajta módosító indítványomat, merthogy bizonytalanná tenné a bizottság létszámát, hiszen a frakciók változhatnak. Akkor mond juk azt, hogy három kormánypárti, három ellenzéki képviselő, és akkor mindjárt egy fix számmal tudunk számolni, ha ez esetleg probléma - bár nem értem, hogy miért jelentene ez gondot a működésben , de bármilyen más megoldásra is nyitottak vagyunk. (19.40) Illetve vannak a magyar tudományos életnek olyan szervezetei, képviselői, akiknek a szerepvállalását szintén hasznosnak tartanánk, ezzel kapcsolatban is a módosító indítványokat természetesen benyújtjuk. Ha jól tudom, akkor a holnapi 16 órás időpont az, a míg ezeknek be kell érkezniük. A nemzeti együttműködés rendszerének követelményeként remélem, hogy részesülünk abban a kegyben, hogy mi is részt vehetünk ebben a munkában, mert azt hiszem, hogy a hungarikumok nemcsak a kormánynak a hungarikumai, hanem a te ljes magyar nemzeté, és minden ellenzéki pártnak, a több mint egymillió szavazattal rendelkező ellenzéki pártnak is, mint a miénk, úgy gondolom, hogy joga van arra, hogy részt vegyen egy ilyen munkában, és kérem, hogy ehhez biztosítsák a feltételeket. Kösz önöm a lehetőséget, elnök úr, most röviden ennyit akartam mondani. Annak nem látom értelmét, hogy a többi technikai jellegű módosítás mellett itt most érveljek. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés ! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Tisztelt Országgyűlés! Most a nemzetiségeket képviselő bizottság által felkért nemzetiségi szószóló felszólalása következik. Megadom a szót Hepp Mihály horvát nemzetiségi szószóló úrnak. Parancsoljon, szószóló úr! HEPP MIHÁLY nemzetiségi szószóló : Štovani Predsjedavajući, štovani zastupnici Madarskog Parlamenta! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Magyarország Alaptörvénye a Nemzeti hitvallás részében kinyilvánítja, hogy a velünk élő nemzetisé gek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők. Ezen hivatkozás alapján a Magyarországi nemzetiségek bizottsága és az országgyűlési törvény 11. § (1) bekezdés b) pontja alapján a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő