Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. február 20. péntek (47. szám) - Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra című politikai vita - ELNÖK: - TUZSON BENCE (Fidesz):
334 jelent számunkra, magyarok számára, a magyar emberek és a magyar hatóságok számára is. Ennek megfelelően, ennek megfelelő súllyal kell nekünk ebben a kérdésben fellépni mind Magyaror szágon, mind pedig az Európai Unióban. A határőrizettel kapcsolatban a Jobbik részéről felvetődött az a kérdés, hogy vajon jól védike a magyar hatóságok a magyar határt. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Magyarország schengeni határa 1109 kilométe r, és erre az 1109 kilométerre 4 ezer határrendész van Magyarországon, és ebből a 164 kilométeres szerbmagyar határra összesen 1100 ember van. Ez azt jelenti, hogy minden kilométerre hét ember jut. Összességében nem az az elsődleges probléma, hogy úgy jön nek át a határon, hogy a későbbiekben őket ne kapnák el, hiszen a határon illegálisan átlépő emberek 95 százalékát elkapják, a maradék 5 százalékot meg általában a mélységi ellenőrzés során kapják el. Tehát nem ez az alapvető probléma. Az alapvető probléma abban áll, hogy az európai uniós szabályozás szerint azzal kapcsolatban, aki belép Magyarországra, odasétál az első határrendészhez, és azt mondja, hogy menekültügyi kérelmet szeretne benyújtani, elindul az eljárás, és az eljárás alatt az esetek 90 száza lékában úgy védekezhet, úgy képviselheti magát az eljárásban, hogy szabadon mozoghat az Európai Unióban. Ez természetesen nem lenne baj, ha Magyarország elsődlegesen nem tranzitország lenne, de tranzitország mivoltunkból adódóan az emberek jelentős része e ltűnik az eljárás alatt, és amíg eltűnik az eljárás alatt, nem lehet vele szemben folytatni az eljárást. Elindul tehát az eljárás, majd utána az Európai Unióban olyan emberek mászkálnak, akikről azt se tudjuk, hogy kicsodák, és velük szemben semmilyen eljá rás nem folyt, semmilyen olyan határozat nem született, amely alapján hosszú távon az Európai Unióban tartózkodhatnának. Ez különösen nagy probléma. Nagy probléma mindenki számára, aki itt, Magyarországon van, de egy sajátos aspektusát is szeretném ennek a z ügynek megvilágítani. Az én választókerületemben, Fóton is van egy ilyen intézmény, amelynek az a sajátossága, hogy ott gyerekek vannak, olyan gyerekek, akik szülői felügyelet nélkül, azaz egymagukban érkeznek meg az Európai Unióba. Ebbe az intézménybe n agyon sok gyerek érkezik. 858 gyereknek kellene ellátást biztosítania ennek az intézménynek, annyian kerültek be ide, és ezek közül, kedves képviselőtársaim, 790en tűntek el. Összesen 68 olyan gyerek van, aki ebben az intézményben megmaradt. Ez az európai szabályozás hibája! 18 év alatti gyerekek úgy tűnnek el az Európai Unióban, hogy azt a felügyeletet, amit ezeknek az intézményeknek kéne nyújtaniuk, nem engedi az Európai Unió, hogy ilyen módon vigyázni lehessen ezekre a gyerekekre. Több száz olyan gyerek mászkál az Európai Unióban, akinek egyébként iskolába kellene járnia. De ezek a gyerekek nem tudnak iskolába járni, és nem is járnak sehol iskolába, hiszen ha valahol valamilyen hatóságnál jelentkeznének, akkor visszaraknák őket Magyarországra. Nem tudjuk , mi van ezekkel a gyerekekkel. Azt sem tudjuk, hogy ezek a gyerekek szervkereskedők vagy emberkereskedők hálójába kerülteke. Nem tudjuk, hol vannak, elvesznek az Európai Unióban. Ez különösen nagy probléma, és ebből a szempontból is közelíteni kell ezt a kérdést, és ezt a kérdést, ezt a problémát is külön kezelni kell. Az az európai megengedő szabályozás, amely alapvetően abból adódik, hogy nem a tranzitországokra mérték ezeket a szabályokat, nem azokra alkották meg, hanem a célországokra, azt eredményezi , hogy az ide, Magyarországra nagy számban belépők az eljárás alatt egyszerűen eltűnnek, mert az európai szabályozás alapból abból indult ki, hogy ahova megérkeznek ezek az emberek, ott menedéket kérnek, és ahol menedéket kérnek, ott menedéket fognak kapni . El is indul az eljárás, de mivel nem itt akarnak maradni ezek az emberek, hanem tovább akarnak menni, átmennek Németországba vagy Ausztriába. A hosszú távú következmény természetesen az, hogy azok az országok, mint például Németország vagy Ausztria, ma a z európai szabályokat bizonyos módon liberálisan alkalmazzák. Hiszen nem azt alkalmazza most még Németország, hogy elkapja ezeket az embereket, és visszaküldi az Európai Uniónak abba az országába, ahol a határt átlépték - jelesül Magyarországra , hanem ér tesíti őket, hogy menjenek be az ottani hatósághoz, de mielőtt bemennének a hatósághoz,