Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 11. hétfő (71. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP):
3254 főosztály, ahol lényegében valamennyi szakmai kérdésre, amely az ápolókat érinti, egy hiteles forrásnál lehet tájékozódni. De legyen mindenképpen egy jó utánpótlás is. Ezek azok a követelések, amelyeket a Jobbik fel tud ajánlani, és felhívja mindenkinek a figyelmét a holnapi napon tartandó demonstráci óra, és mindenkit arra kér, hogy politikai hovatartozás nélkül álljon oda az egészségügyi szakdolgozók mellé, és ezzel adjon nyomatékot, hangot és erőt a tömegnek, a tömeg hangjának, amit meg kell hallania a kormányzatnak. Köszönöm szépen a türelmet, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Megkérem képviselőtársaimat, hogy tartsák be az időkeretet. A következő napirend utáni felszólalásra Ikotity István képviselő úr jelentkezett: „Hogyan kívánja mérsékelni a kormány a Duna paksi hőszennyezését?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A napokban közmeghallgatást tartottak Pakson a tervezett atomerőműbővítés várható környezeti hatásairól. Az ott elhangzott szakértői vélemé nyek szerint a legkézzelfoghatóbb következmény a Duna hőterhelése lesz: bevezetik a folyóba az új blokkok hűtővizét, a Duna pedig ennek hatására felmelegszik. Ezzel várhatóan egy 11 kilométer hosszú, Pakstól Fajszig leérő hőcsóva alakul ki a folyóban. Első hallásra nem tűnik túl riasztónak, csakhogy a Duna egy élő rendszer, ahol a hőháztartás és vele az ökológiai egyensúly felborulása beláthatatlan következményekkel járhat. Korábbi kutatások szerint a Duna élővilága 11 fokos hirtelen hőingadozást tud elvise lni, a két új blokk hűtővize pedig a modellszámítások alapján 8 fokos melegítő hatást okoz majd. Csakhogy van egy másik fontos határ is, a folyó vizének a hőmérséklete nem emelkedhet 30 fok fölé, mert a vízben élő szervezetek ennyit tudnak elviselni. És ez is csak egy átlagos érték, hiszen például a fitoplanktonoknál 28, a vándorkagylóknál 25 fok ez a tűréshatár. A hosszú távú idősorok adatai szerint a Duna vizének nyári átlaghőmérséklete évtizedek óta folyamatosan növekszik, az augusztusi átlag már 25 fok közelében jár. A nyári időszakokban a folyó nyilvánvalóan nem viseli el a felmelegített hűtővíz bevezetésével járó plusz 8 fokos vízhőmérsékletemelkedést. Ezt pontosan tudták azok a szakemberek is, akik a Lévaiprojekt keretében 2009 táján a nemzetközi be ruházási tender előkészítő tanulmányait írták, ezért is vették adottnak, hogy nem frissvizes, hanem hűtőtornyos hűtése lesz az új blokkoknak. Alternatívaként pedig olyan javaslatok készültek, amelyek a Duna vízszintjének kiegyensúlyozását ajánlották, azaz egy vízlépcső létrehozását Paks alatt. Jelenleg ugyanis augusztusban és szeptemberben olykor csak 700800 köbméter a másodpercenkénti vízhozam, a hűtés vízigénye viszont 232 köbméter percenként. Amikor ilyen alacsony a víz, a hűtés nyilvánvalóan a Duna viz éből megoldhatatlan, vagy egy elkerülhetetlen ökológiai katasztrófához vezet. A tervezők jelenleg azzal számolnak, hogy ilyenkor majd visszaterhelik az erőművet, csökkentik annak a teljesítményét, vagy akár le is állítják, amíg nem lesz több víz a Dunában. Csakhogy az összes gazdasági számítás 95 százalékos kihasználtságra készült: az új blokkoknak, a kötelező karbantartásokat leszámítva, folyamatosan maximális teljesítménnyel kell üzemelniük, különben soha nem fogják kitermelni az építésükhöz felvett gigan tikus devizahitel törlesztőrészleteit. Az üzemeltetőknek tehát két választásuk lesz: a folyó érdekében lemondanak a gazdaságos működtetésről, vagy pedig az anyagi csőd elkerülése végett feláldozzák a Dunát. Annak, akit az ökológiai érvek nem hatnak meg, az t is el kell mondanunk, ez nemcsak környezetvédelmi, hanem biztonsági kérdés is. Alacsony vízállású nyarakon eddig is többször előfordult, hogy az erőműbe nem jutott elég hűtővíz, mert a Duna medre túlságosan alacsonyan van a hűtővízcsatornákhoz képest. Vo lt olyan hónap, amikor némi túlzással az ország összes dízelszivattyúja Pakson dolgozott, különben le kellett volna állítani a reaktorokat. És 2026 után nem