Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 11. hétfő (71. szám) - Dr. Völner Pál és dr. Galambos Dénes (Fidesz) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Minek köszönhető az építőipar fellendülése, és hogyan hat ez a magyar vállalkozásokra?” címmel - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
3199 A KSH legfrissebb adatai al apján februárban az építőipar termelése 5,1 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. A növekedés az „épületek” építményfőcsoportban 4,8 százalék, az egyéb építményekében pedig 5,9 százalék. Mind a két építményfőcsoport termelése emelkedett, az ép ületeké 4,8 százalékkal, az egyéb építményeké 5,9 százalékkal. Az egyéb építmények építésénél többek között az ország területén folyó útépítési, vasútfelújítási munkák, valamint a közműfejlesztések voltak ennek okai. Ez folytatódni fog: az állam 2016ban nagyjából százmilliárd forintos nagyságrendben tervez állami beruházást az építőipari szektorban is. Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 1,8 százalékkal, az egyéb építményeké 4,7 százalékkal emelkedett. (15.50) Az építőipari te rmelés több mint 40 százalékát adó speciális szaképítési ágazat 7,2 százalékkal emelkedett. A drámai mértékű visszaesés után 28 százalékkal nőtt a kiadott építési engedélyek száma, ez már kedvező trendet jelent a korábbi évekhez képest. A 2015. májusi adat ok szerint 44 százalékkal több, 2381 darab volt a kiadott lakásépítési engedélyek száma a 2014. januárfebruári időszakhoz képest. 2014ben, a válság óta először a 100 ezer darabot is meghaladta az eladott ingatlanok száma, és az idei év első negyedévében is folytatódott az emelkedő tendencia. Ha ez az év hátralévő részében is így történik, akkor 140 ezer150 ezer között lehet az ingatlanértékesítések száma. Az ingatlanpiac élénkülése nem független attól, hogy a bankok egyre több hitelt tudnak kihelyezni. E zenkívül július 1jén, tehát 2015. július 1jén indul a családi otthonteremtési kedvezmény, amelynek keretében állami támogatást vehetnek igénybe immár használt lakásokra is az egygyermekes családok is. Ennek révén kiterjedhet a fellendülés a kisebb telepü lésekre is. Mindez azonban nem magától történt, úgy gondolom, és ez nem is lehet véletlen, hanem egyenes következménye a devizahitelesek megsegítésének, a devizahitelezés kivezetése mellett a jövedelmi helyzet javulásának, a bővülő foglalkoztatásnak és a r eáljövedelmek növelésének. A fentiek fényében kérdezem államtitkár urat: minek köszönhető az építőipar fellendülése, és hogyan hat ez a magyar vállalkozásokra? Köszönöm válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Ors zággyűlés! Az interpellációra Tállai András államtitkár úr válaszol. Megadom a szót, államtitkár úr. TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az előttünk álló időszakban a kor mány kifejezett célja a gazdaságfejlesztés. Ezen belül kiemelkedő szerepe lesz az építőiparnak. Az építőipar jelenlegi tendenciái közül a termelés növekedése, ahogy azt ön is említette, elsősorban továbbra is az ipari, az egészségügyi, illetve oktatási cél ú épületek építésének köszönhető. Köszönhető továbbá a közlekedési infrastruktúra fejlesztésében végzett tevékenységnek is. A lakáspiacon a mélypont utáni látványos növekedés - a devizahitelesek megsegítése és a jövedelmi viszonyok javulása mellett - elsős orban a kedvező hitelkörnyezetnek és az alacsony kamatoknak is köszönhető, az egyre stabilabb lábakon álló gazdaság pedig vonzza az ingatlanpiaci befektetőket. 2014ben, ahogy ön is mondta, véget ért a lakáspiacon a 2009 óta tartó zsugorodás. Az elmúlt évb en ugyanis 15 százalékkal bővült a lakásépítések száma. A 2014es év egészében 8358 lakás épült az országban, és 9633 darab építési engedélyt adtunk ki. A KSH 2015 első negyedévre vonatkozó adatai pedig azt mutatják, hogy a tendencia folytatódik. Ahogy ön is kiemelte, 44 százalékkal több új lakásépítési engedélyt adtunk ki. Ez így összesen 2381 darab. Ezen belül csak Budapesten háromszor annyi lakás építését engedélyezték, mint egy évvel korábban. Az összes lakás 45 százaléka értékesítésre, 54 százaléka ped ig saját használatra épült.