Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 28. kedd (68. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - TÓTH CSABA (MSZP):
2775 Idézek egykét feltételt. A pedagógusok fele megfelel a vezető pedagógusi feltételeknek. Legalább 150 fő hallgató vesz részt a gyakorlati képzésben. A tanárképzésben tanévente átlagosan legalább öt hallgató jut egy vezető tanárra. Három párhuzamos osztály van. A közismereti tantárgyak és a tanórán kívüli iskolai tevékenységek legalább 70 százalékában gyakorlati képzési feladat folyik. A tanítási időkeret 25 százalékát gyakorlóiskolai feladatokra fordítják. Tehát elég sokféle feltétel van a jogszabál yban, a kormányrendeletben, ezeket vizsgálta meg és erről indított egy konzultációt az államtitkárság. Kilenc esetében kétség merült fel, hogy ezeknek a feltételeknek eleget tesze vagy sem, ezt egyeztetik az iskolák képviselőivel, és ha az egyeztetési fol yamat lezárul, akkor meghozzák a döntést, hogy ezek az iskolák milyen módon folytassák a tevékenységüket. Ami a felsőoktatással kapcsolatos 10 pontot illeti, amit ön is mondott: tisztelt képviselő úr, ön az átláthatóságot hiányol ta. Itt a parlamentben néhány hónappal ezelőtt még az LMP is biztos, hogy nem elutasító álláspontra helyezkedett a felsőoktatási stratégiával kapcsolatban. A pontos szóhasználatra nem emlékszem, de nem is az a lényeg, hogy tartalmilag milyen kifejezést has ználtak arra, hogy pozitív semlegességet mondjanak a parlamentben, hanem arra akarok utalni, hogy önök is tökéletesen ismerték ezt a felsőoktatási stratégiát, hiszen széles körű konzultáció előzte meg, az interneten mindenki olvashatta, a Magyar Rektori Ko nferenciával, a HÖOKkal, a felsőoktatási kerekasztallal és mindenkivel egyeztetésre került, és konszenzussal lett elfogadva ez a stratégia. Nemzetközi téren is bemutattuk, tegnap hosszabban is idéztem az OECD igazgatójának, Andreas Schleicher úrnak a véle ményét. Most csak két félmondatot idéznék: a stratégia egyes elemei az OECD által is bemutatott legjobb gyakorlatokat veszik figyelembe, mindezek miatt úgy látja az OECD, hogy a stratégia időszerű és rendkívül fontos a magyar felsőoktatás globális versenyk épességének a megőrzése szempontjából. Tehát nemzetközi téren is elismerték a stratégia tartalmát, és úgy gondolták, hogy a fejlődő magyar felsőoktatás számára ez rendkívül fontos. A forrásbővítést említette képviselő úr. Ön is tudja, hogy az idei évi költ ségvetés, ha jól emlékszem, 12 milliárddal, de mindenesetre érezhetően nagyobb forrásokat biztosít, és a PPPkiváltásokkal tudja igazán csökkenteni a kormányzat a felsőoktatás terheit, ami szintén a szándékában áll, sőt amit részben már meg is tett és a kö vetkező időkben is folytatni fog. A nyelvi követelmények területén igyekszünk már a középiskolában megalapozni, hogy 2020ra mindenkinek középfokú nyelvvizsgája lehessen, aki tovább kíván tanulni. Ami pedig a diplomások számát jelenti: mi azt szeretnénk, h ogy a száz százaléka diplomás lenne azoknak, akik beiratkoznak az egyetemekre. Az lenne a legnagyobb előrelépés, ha minden beiratkozott egyetemista diplomát is tudna szerezni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, állam titkár úr. „Mi a kormányzat valódi szándéka a Városligettel?” címmel az MSZP képviselőcsoportjából Tóth Csaba képviselő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr! TÓTH CSABA ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ország gyűlés! A Városligetet kétszáz évvel ezelőtt a világ első tervezett közparkjának építették, olyan tervezett közparknak, ami nyilvános, mindenki számára elérhető. Ez a közel 100 hektáros terület a mai napig nemcsak a fővárosiaknak, hanem az idelátogatóknak is a kedvenc parkja, ahova naponta több tízezer ember jár sportolni, kikapcsolódni, sétálni vagy akár csak kutyát sétáltatni. A Ligetet kétszáz évvel ezelőtt elődeink közadakozásból, a köz hasznára hozták létre. Másfél évvel ezelőtt a kerület akkori polgár mestere nyújtotta be azt a Városligetet érintő, nagy port kavart törvényjavaslatot, amelyet a parlament rekordgyorsasággal, néhány nap alatt el is fogadott. Amikor ez a törvényjavaslat bekerült a parlament elé, még nem láttuk, mi ezzel a valódi cél. Azóta világossá vált, hogy a tervezett múzeumi negyedet kívánják a Ligetben felépíteni. L.