Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 27. hétfő (67. szám) - Dr. Legény Zsolt (MSZP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Újabb bőrt húznak le a gazdákról?” címmel - ELNÖK: - DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): - ELNÖK: - DR. FAZEKAS SÁNDOR földművelésügyi miniszter:
2685 Szeretném tájékoztatni arról, hogy ahogy miniszterelnök úr is elmondta, az ápolótanulók részére egy 2,2 milliárd forintos új program indul, és a várólisták csökkentésére pedig egy 5 milliárd forintos program, amelynek az első három hónapos er edményei azok, hogy több mint ötezerrel csökkent a várólistán szereplők száma, és a leggyakoribb, problémát jelentő műtétek esetében több mint 25 százalékkal csökkent a várakozási idő. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) Dr. Legény Zsolt (MSZP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Újabb bőrt húznak le a gazdákról?” címmel ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Legény Zsolt, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kí ván feltenni a földművelésügyi miniszter úrnak: „Újabb bőrt húznak le a gazdákról?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. DR. LEGÉNY ZSOLT ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nemrég több mezőgazdasággal, agráriummal foglalkoz ó szaklapban is megjelent az a hír, amellyel az elmúlt hetekbennapokban fogadóóráimon is találkoztam, amikor is arról számoltak be gazdák, mezőgazdaságból élő emberek, hogy a nemzeti agrárkamara az elmúlt időszakban az adóhatóságtól átvett adatbázis alapj án a kiszámított tagdíj… - bocsánat. (Dr. Fazekas Sándor: No!) A tagdíjakat, amelyekre a nemzeti agrárkamara kötelezi őket, újraszámolták a 2013as és 2014es évre, az adóhatóságtól átvett adatbázis alapján, ahogyan említettem, és nem elég, hogy újraszámol ták ezeket a tagdíjakat, hanem még különbözetet is állapítottak meg, és a 2014. évre megállapított tagdíjkülönbözet 50 százalékának megfelelő mértékű pótlék megfizetésére is kötelezték őket. A kialakult helyzet több problémát is felszínre hoz, hiszen a tag díjak megállapításának alapját nemcsak a mezőgazdasági tevékenységből származó bevételek adják, hanem az adott gazdálkodó teljes éves bevétele. Valószínűleg a tagdíj a teljes bevétel után kerül megállapításra, viszont ez így önmagában méltánytalan, ugyanis a tagdíj alapjához kapcsolódó értelmezési eltérés alapozta meg a gazdák által befizetett, pusztán a mezőgazdasági tevékenységre szorítkozó tagdíjakat. Értelemszerűen azt gondoljuk, hogy ez így nem megfelelő gyakorlat, ez így nem jó, ezért azt kérdezném ti sztelt miniszter úrtól, egyetérte a nemzeti agrárkamara tagdíjbeszedési gyakorlatával, egyetérte azzal, hogy büntetik a gazdákat, és egy 50 százalékos mértékű póttagdíj befizetésére akarják majd őket ezzel kötelezni, hiszen ahogy említettem, nem minden e setben fedi át egy gazdálkodó tevékenysége csak a mezőgazdasági tevékenységéből származó bevételeket. Éppen ezért kérdezem tisztelt miniszter urat, ön és a tárcája egyetérte ezzel a beszedési gyakorlattal. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönö m, képviselő úr. Megadom a szót a válaszadásra Fazekas Sándor miniszter úrnak. DR. FAZEKAS SÁNDOR földművelésügyi miniszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Érdeklődéssel hallgattam az ön kérdését, amelynek a bátortalanságából jól látható az, hogy önnek igazából fogalma sincs erről a problémáról, illetve erről a felvetésről. De örömmel megteszem azt, hogy tájékoztatom önt és azokat is, akiket ez érint, hiszen ez erre egy megfelelő és kiváló alkalom. Tisztelt Országgyűlés! Jól tudjuk azt, hogy 2013ban alakult meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, amely az ágazat valamennyi szereplőjét tömöríti. Tehát elmondhatjuk, hogy mintegy 300 ezer taggal rendelkezik, lényegesen többel, mint korábban a jogelőd agrárkamara. Az ön által