Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. február 20. péntek (47. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. ARADSZKI ANDRÁS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
268 Utána pedig örömmel hallgattam államtitkár úr napirend előttijében, illetve Tállai államtitkár úrnak válaszában a kis- és közép vállalkozások felkarolásának az ügyét, mert olyan jó ezeket hallgatni. Ugyanakkor a való életben azt látjuk, hogy ezek a támogatások igazából soha nem a célcsoporthoz jutnak el, mert nem érthető az, hogy hogyan lehet az, hogy nem az emberekhez jut a pénz, hogy lehet, hogy a kis- és középvállalkozások nem attól erősödnek, hogy az embereknél fizetőképes kereslet legyen arra, hogy szolgáltatásokat tudjanak igénybe venni. Hogyha ezen elgondolkodunk, akkor már rögtön ott vagyunk a megújulószektornál, és ott vagy unk az épületszigeteléseknél, az energiahatékonyságnál, hogy mennyivel jobb lenne, ha a magyar társadalom lehető legszélesebb köre jutna hozzá olyan támogatásokhoz, olyan eszközökhöz, amelyek segítik lehetőség szerint azt, hogy ők helyi kis- és középválla lkozások szolgáltatásait vegyék igénybe; az, hogy a házukra napelem kerüljön, napkollektor kerüljön, az, hogy akár a használati meleg vízből, akár a villamos energiából tudjanak olyan technológiákat beépíteni, amelyek a függetlenségét segítik a kistérségek nek és a családoknak. Ehelyett van az a folyamat, amiről még nem beszéltünk, mióta megkezdődött a tavaszi ülésszak, ami januárban lett sajtónyilvánosan mindenki számára világos, mégpedig a megújuló energiaforrások energiatermelő eszközeinek a környezetvéde lmi termékdíj rendszerével az az adósújtása, amivel még tovább lehetetlenítik és piaci hátrányait még tovább nehezítik annak, hogy ezek az ágazatok erősödni tudjanak. Ez azért szembetűnő, mert míg Ausztria, Hollandia, Spanyolország, Németország adókedvezmé nyekkel, különböző forgalmiadócsökkentésekkel, támogatásokkal segíti az állampolgáraiknak azt, hogy hozzáférjenek a lakossági szintű energiaelőállítás eszközeihez, addig Magyarországon újabb adókat és terheket teszünk ezekre. Hogyan lehetséges az, hogy a kormány elmondja az ilyen irányú céljait, hozzárendel 1 milliárd forintot, 2 milliárd forintot, miközben ennek az ezerszeresét vagy inkább kétezerszeresét, 3000 milliárdot, 4000 milliárdot egy teljesen másmilyen irányú energiapolitikára kíván fordítani. Mi ért nem juthatnak hozzá a magyar állampolgárok azokhoz a támogatásokhoz, amit a NyugatEurópában élő ugyanilyen uniós állampolgárok megtehetnek? Mitől lehetséges az, hogy Magyarországon nincs esélye annak, hogy kistérségek - megújuló energiában gondolkozva - térségi energiaellátó rendszereket hozzanak létre akár szélenergiára gondolva, akár napenergiára gondolva? Az lenne a megfelelő irány, ha szakítanánk azzal az úttal, amit az Orbánkormány jelenleg kitűzött, de én arra vagyok kíváncsi, államtitkár úr, ha elmondaná, hogy miben különbözik energiapolitika tekintetében a gyurcsányi kormányzás meg az orbáni kormányzás, mikor mind a kettő orosz energiára épít, mind a kettő ugyanazokat az atomenergiafejlesztési célokat nevezi meg. Mi a különbség energiapolitika tekintetében önök között és a gyurcsányi nyolc év között? Mi az, amiben önök ebben változást tudtak hozni? Mi az, amiben előrelépést tudtak hozni, és jobbá tették a magyar társadalom életét? Hangzatosan hallottuk ezeket a kis- és középvállalkozásokat segí tő felszólalásokat, ugyanakkor azt látjuk, nemhogy a társadalomnak nincs pénze, aminek lehetősége lenne arra, hogy fejlesszen, de az a szektor, ami a megújuló energiaforrások térnyerését lehetővé tenné, éppúgy adókkal és nehezítésekkel sújtott, miközben eg y másik irányba halad az ország. Államtitkár úr, arra szeretnénk választ kapni, hogy az ön véleménye szerint hogyan fog megvalósulni az, hogy a megújulószektor az Európai Unió célkitűzéseinek megfelelően terjedni tudjon Magyarországon, ha egyszer minden el lenkező irányba halad. Köszönöm szépen a szót. (Taps az LMP soraiban.) (Földi Lászlót a jegyzői székben Móring József Attila váltja fel.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében Aradszki András államtitkár úr fog válaszolni. Parancsoljon! DR. ARADSZKI ANDRÁS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár :