Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 14. kedd (65. szám) - A megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK: - DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2504 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Végig figyelve és részben jegyzetelve is a vitát, engedjék meg, hogy a kormányzat irányába tett ellenzéki megjegyzésekre részben reagáljak. Egyrészt szeretném a visszafogott és teljesen világos érvelésüket innen is megköszönni. Másrészt azonban engedjék meg, hogy egy pol itikai megjegyzéssel illessem az elhangzottakat. Számba vettem a felszólaló tisztelt ellenzéki képviselőtársaink provenienciáját, és azt láttam, azt állapítottam meg, hogy megyei jogú városokban sem a jelenlegi, sem az előző ciklusban mandátumot nem nyert képviselők, általam egyébként nagyra becsült képviselők érveltek a megyei jogú városok ingatlanbirtoklása ellen, illetve tartózkodó álláspontra helyezkedtek. Ugyanakkor nagy tisztelettel felhívnám a figyelmüket arra, hogy az előterjesztők egytől egyig megy ei jogú városokban megválasztott országgyűlési képviselők, ilyenek voltak ők az előző ciklusban is és most is, ebben a felelősségi helyzetben gondolkodva terjesztették elő ezt az előttünk lévő törvényjavaslatot. Tehát Kósa Lajos, Halász János, Horváth Istv án, Simon Róbert és Vantara Gyula egytől egyig megyei jogú városokban, választókerületekben megválasztott parlamenti képviselők. Tehát azt az ellenzéki jogosítványt természetesen elismerem, hogy egy törvénytervezet elleni politikai és szakmai érvelésüket k ifejtik, ezért van a parlamentarizmus. Ez indokolt és ilyen értelemben értem az önök részben kérdéseit, részben az előterjesztővel ellentétes álláspontját. Ugyanakkor engedjék meg, hogy megjegyezzem, hogy az előterjesztők indíttatása alapvetően a Megyei Jo gú Városok Szövetségétől teljes mértékben támogatott módon került a parlament elé. Az a felvetés, ami az MSZP vezérszónokánál is és a Jobbik vezérszónokánál is elénk került, jelesül, hogy a társadalmi egyeztetések talán nem teljes körűek voltak, vagy nem o lyan körűek voltak, mintha ez egy kormányelőterjesztésként heverne itt most előttünk, ezek az indokok teljesen érvényesek, önöknek ebben igazuk van. De ha a megyei jogú városok által megválasztott parlamenti képviselők terjesztik ide, a parlament plénuma elé ezt a kérdést, illetve a Megyei Jogú Városok Szövetsége, amely a legnagyobb olyan civil szerveződés, amely ezen intézményfenntartókat tömöríti, és mindkét fél egyetért, akkor azt tisztelettel kérem legalább megfontolni az ellenzéki képviselőktől, hogy vélhetőleg ez egy végiggondolt, megfontolt és a megyei jogú városok vezetése, valamint az ott élő emberek hasznára szolgáló előterjesztés. Tehát akkor így már zárójelbe is tudtam tenni az ellenzéki felszólalások azon részleteit, amelyek megkérdőjelezték en nek hitelességét. Továbbá engedjék meg, hogy még egy politikai megjegyzéssel éljek. Gyakran számon kérik a kétharmadon a tisztelt ellenzéki képviselők, az elmúlt öt esztendőben ez gyakran megtörtént, a szubszidiaritás elvé t. Ez nemcsak az Európai Unióban manapság népszerű irányelv, de azt gondolom, a demokratikus törekvéseknek is fontos kérdése, hogy valóban a döntések minél alacsonyabb szinten, a lehetőségekhez mérten legalacsonyabb szinten, lehetőleg az intézményekhez és a felhasználókhoz legközelebb kerüljenek meghozatalra. Ha most az ellenzéki képviselők ilyen értelemben egy, a megyei jogú városok szintjére ledelegálandó feladat második fázisával szemben, amikor már az ingatlanvagyont is megkapják, fogalmaznak meg gondol atokat, akkor azzal a saját korábbi érveléseikkel keresztbe érvelnek, amikor azt mondják, hogy jobb lenne, ha nem a központosítás, hanem inkább a ledelegált feladatellátás jellemezné a magyar önkormányzati működést. Ez a törvény, tisztelt képviselő urak, a z a törvény, amelyiket önök néha számon kértek a kormányzati többségen. Tehát jelentem, az előterjesztés jó irányban van, és ha önök támogatták egyébként, mind a Jobbik, mind pedig az MSZP tisztelt képviselői a Kulturális bizottság ülésén ezt az indítványt , azt gondolom, akkor döntöttek jól, amikor ezt támogatták. Tehát akkor még megfontolták, hogy ez a szubszidiaritás elve alapján ledelegálja ezt a jogot, és akkor még úgy gondolták, hogy helyes ez az irány, és akkor még úgy gondolták, hogy ez a politikai é s szakmai törekvés jó irányban hat.