Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 13. hétfő (64. szám) - Gúr Nándor (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Miért rúgja ki minden negyedik dolgozóját a kizárólagos állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház?” címmel - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP):
2223 BÁNKI E RIK ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a válaszában elmondottakat, amely értelemszerűen megnyugtatóan hathat a következő időszakra vonatkozóan is, hiszen, ahogy államtitkár úr említette, nem felejti el a kormány azt a kiemelt célt, ami a foglalkoztatás növelését jelenti a későbbi időszakban, amelynek egyértelmű nyertesei azok a leendő magyar munkavállalók lesznek, akik egyrészt most kerülnek ki a képzésekből, illetve más rés zük a tartós munkanélküliségből a közmunkaprogramnak köszönhetően tud visszakerülni a munka világába. A gazdasági stabilitásnak az az előnye kétségkívül megvan, hogy a befektetői kedv újra Magyarország felé fordult, annak a kiszámítható adópolitikának kösz önhetően, amit az elmúlt években követett a kormány, 2010ben minden korábbi évnél nagyobb volt a működő tőke beáramlása Magyarországra, mindeközben az inflációt gyakorlatilag a harmadik évben sikerül nulla szinten tartani, ami a szegények adójaként a reál jövedelmet növeli a gazdaságban, úgyhogy én is bízom abban, hogy ez a folyamat tovább fog menni. Köszönöm a választ, elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiban.) Gúr Nándor (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszter hez - „Miért rúgja ki minden negyedik dolgozóját a kizárólagos állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház?” címmel ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Gúr Nándor, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszterhez: „Miért rúgja ki minden neg yedik dolgozóját a kizárólagos állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház?” címmel. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter úr nevében Fónagy János államtit kár úr fog válaszolni. Öné a szó, képviselő úr. GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. A Tokaj Kereskedőház most attól hangos, hogy februárban új vezetése alakult, majd áprilistól pedig kirúgások vannak a kereskedőháznál. Átszervezésről beszélnek, d e kirúgások vannak; kirúgások vannak akkor, amikor 10 milliárd forintos nagyságrendű fejlesztési támogatásokra vár a Tokaj Kereskedőház. Átszervezésekről beszélnek, mint mondtam; 152 emberből először 78, majd a végkifejlet kapcsán most olybá tűnik, 40 fő k irúgásáról esik szó - kirúgás. Kirúgás azért, mert nem a kollektív szerződés keretei között megfogalmazottak szerint, hanem rábírva a dolgozókat, hogy írják alá a közös megegyezéssel történő munkaviszonymegszüntetést, ilyen folyamatok zajlanak a kereskedő ház szintjén. Szociális érzékenység vagy érzéketlenség: özvegyeket, rokkantakat, a 40 év jogviszony megszerzésének a kapujában állókat bocsátanak el, gyakorlatilag felszámolják a belföldi kereskedelmet végzők körét, 11 főt kirúgnak. S közben mindezek melle tt, úgy látszik, az exportra dolgozás indul el, Trócsányi Gáborral felütve - HVG, ha nem tudja államtitkár úr, akkor utána tud nézni , aki 21 évesen vélhetően óriási szakmai tapasztalattal fogja tudni segíteni ennek a folyamatnak a kialakulását. Ja, hogy közben épp az igazságügyi miniszter fiáról van szó? Hát, istenem, van ilyen. Van ilyen. A vezetés és az üzemi tanács hogyan és miképpen áll egymással? Vane közöttük vita? Hogyne! Természetesen van, mert az érvényes kollektív szerződés alapján törvénytelen ül működik a Tokaj Kereskedőház felügyelőbizottsága, ha pedig törvénytelenül működik, akkor nem is hozhat olyan döntéseket, amelyek törvényesek lennének.