Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 7. kedd (63. szám) - Ikotity István (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Hol tart a kórházátszervezés?” címmel - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP): - ELNÖK:
2140 maradványait elhelyezzék, eltemessék. Ugyanakkor itt egy hosszú jogi procedúra kezdődött Székelyföldön, Er délyben a román hatóságokkal, amelynek a fordulói különböző törvényszékeken és máshol, végül a Hargita Megyei Törvényszék után a Marosvásárhelyi Táblabíróságon fejeződött be 2014ben, ahol egy jogerős ítéletben megsemmisítették a temetkezési engedélyt. Mi úgy gondoljuk, hogy az emberi méltóság alapján mindenkinek természetesen jár a földi kegyeleti szertartás, tehát itt is az lenne a legüdvösebb mindenki szempontjából, ha nyugvópontra jutna az ügy, és sor kerülne a temetésre. De ahogy ezt mondtam önnek is, itt az egyesület kezdeményezte ezt, úgyhogy a további kérdésekben hozzájuk tud fordulni, ők tudnak bővebb felvilágosítást adni. A kormánynak ezzel kapcsolatban bővebb információja nincs, mint ami a nyilvánosságban is fellelhető. Köszönöm szépen. (Taps a ko rmánypártok soraiban.) Ikotity István (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Hol tart a kórházátszervezés?” címmel ELNÖK : Ikotity István, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrás ok miniszterének: „Hol tart a kórházátszervezés?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány egészségügyi átszervezései sok jót nem ho ztak sem a betegeknek, sem az ágazatban dolgozóknak. A párhuzamosságok megszüntetését ígérte a kormány és hatékony gazdálkodást, ezzel szemben a bizonytalanság folyamatosan nő, a problémák pedig súlyosbodnak. Nem lehet tudni, hogyan állnak a kórházi osztál yok átszervezései, milyen megegyezések születtek, és hogyan fogják biztosítani az összevont feladatok ellátását. Eközben az adósságokat sem sikerült rendezni, a lejárt tartozások miatt a beszállítók pedig már szóba sem állnak jóformán a kórházakkal. A prob léma megoldására szánt 60 milliárd forint minden számítás és becslés szerint nem elegendő, ugyanis a valódi adósságállomány megközelíti a 90 milliárd forintot. Ilyen körülmények között felvetődik, hogy mikor rendelhetnek újra gyógyszereket és orvosi eszköz öket a kórházak. Ugye, nem azt reméli a minisztérium, hogy nagyjából 30 milliárd forint értékben a beszállítók elengedik az adósságokat? (12.40) Csak reménykedhetünk, hogy a kormányzati tétlenkedés nem fog leépítésekkel járni, illetve az átszervezések miat t megnövekedett feladatokat nem ugyanannyi szakdolgozónak kell majd ellátni a jövőben, ezzel a véglegekig túlterhelt egészségügyi alkalmazottakat teljesíthetetlen feladatok elé állítva. Azt sem tudni, hogy az új, üzemgazdasági nullszaldós költségvetésbe be fére a betegek ellátása, vagy egyre többet hagynak ellátatlanul, ugyanis a jelenlegi finanszírozás, a jelenlegi egy esetre jutó díjtételek mellett ez nem teljesíthető. Amíg nem változnak ezek a díjtételek, lehetetlenre kényszerítik a kórházakat. Tehát nem a nullszaldóval van a baj, hanem az így kikényszerített spórolás a jelenlegi helyzetben vissza fog ütni. Kérdésem az, hogy mikor történik meg az egészségügyi szakdolgozók béremelése. Tényleg meg akarják várni, amíg a kórházakban csak mutató ban maradnak majd orvosok és szakdolgozók? Hol tart a kórházak átszervezése? Várom a válaszát. Köszönöm. ELNÖK :