Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 1. szerda (62. szám) - Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvénynek a hatósági bevételek rendezésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
2081 mondani - és a fideszes vezérszónok, Völner képviselő úr száj ából is elhangzott , hogy Magyarországra is, ugyan nem tengerparti ország, de milyen nagy számú turista érkezik hajón. Tehát valóban nagyon fontos, és az is fontos lenne, hogy az az Északitengertől a Feketetengerig tartó hajózási útvonal, amely a DunaR ajnaMajnacsatornán keresztül valósul meg, az is a parlament napirendjére kerüljön, mégpedig olyan vonatkozásban, hogy ugye, ennek a hajózási útvonalnak továbbra is Magyarország a leggyengébb láncszeme, különösen alacsony vízállásnál, hiszen Magyarország az, aki semmit nem vagy legalábbis nagyon keveset tett az elmúlt évtizedekben a Duna hajózhatóságának javítása érdekében. Ezt csak zárójelben jegyeztem meg, mivel a javaslat a tengeri hajókon szolgálók orvosi vizsgálatáról és az orvosok szükséges képesítés éről szól, nem ide tartozik, de mindenképpen idekívánkozik, ha már egyszer hajózásról van szó. Ahogy elmondtam, a javaslatot támogatni fogjuk. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : No kérem, ez azt jelenti, hogy a vezérszónoki felszólalások vé gére értünk. Független képviselő nem tartózkodik a teremben. Kétperces felszólalásra nem kért lehetőséget senki. Megkérdezem, tisztelt Országgyűlés, kíváne élni még valaki a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Megkérdeztem, önök válaszolták, ho gy nem. Következésképpen további felszólalásra, minthogy senki nem jelentkezett, az általános vitát lezárom. Államtitkár úr, kíváne reagálni? Öné a szó, parancsoljon! DR. ARADSZKI ANDRÁS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szó t, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is köszönöm a támogató hozzáállást ehhez a törvényjavaslathoz. Valóban hiánypótló és fontos, a tengerészeti élet szempontjából fontos előterjesztésről van szó. Egy megjegyzést azért kell tennem, hogy a kollektív szerződés hiánya miatt jelenleg nincs olyan munkavállalói csoport, akit ennek a javaslatnak a későbbi alkalmazása hátrányosan ért volna. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. A módosító javaslatok benyújtására - tájékoztatom önö ket - holnap 16 óráig van lehetőség. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvénynek a hatósági bevételek rendezésével összef üggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvénynek a hatósági bevételek rend ezésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztés T/4020. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Elsőként megadom a szót Szabó Zsolt úrnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárána k, a napirendi pont előterjesztőjének. Államtitkár úr, öné a szó. Parancsoljon! SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt lévő törvényjavaslat célja, hogy a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság bevételét képező díjak törvényi szintű szabályozásának a rendezését és ezáltal az európai uniós jogból fakadó jogharmonizációs kötelezettségnek való megfelelést