Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 1. szerda (62. szám) - A víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. ARADSZKI ANDRÁS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
2077 Ez egy olyan együttműködés, amely - ha még az emlékeim nem csalnak - arról szól, hogy a katonák fizikai felmérője többek között a BHSE ingatlanjain történik, és ez egy kölcsönösen hatékony és jó e gyüttműködés. Nevében is viseli a Budapesti Honvéd a honvéd nevet, ami nyilván a katonákra és a Honvédelmi Minisztériumra utal. 50 millió forintból azonban - mindenki tudja - egy BHSEt nem lehet fenntartani. Ez egy kis segítség, ami jelentős és jó, de ett ől még nem fog működni a Honvéd, ez kevés. Ezt kell majd most fölmérnünk, hogy milyen működési költségekre van szükségük az adott nagy kluboknak, hogyan tudják fönntartani magukat. Állami támogatás nélkül ez most nem működik és nem menne, és egyébként pedi g a fejlesztéseiket sem tudják megvalósítani. Ezért kell szerintem arra törekednünk, hogy ésszerű, értelmes létesítményfejlesztési programok is megvalósulhassanak, ezen okból adódóan, hogy a vagyonkezelői jogot is megkapják ezek a klubok. Nagyon szépen kös zönöm még egyszer mindenkinek az értékes hozzászólásokat és a támogató nyilatkozatokat. Köszönöm szépen elnök úrnak a türelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a módo sító javaslatokat holnap 16 óráig van lehetőség benyújtani. A víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a vízik özlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztés T/4016. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Elsőként megadom a szót Aradszki András úrnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. ARADSZKI ANDRÁS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat célja, hogy a tengerészek és a hajósok egészségi alkalmasságát vizsgáló orvosok hajózási hatóság által vezetett nyilvántartása megfelelő jogszabályi keretek között működjön. A nemzetközi egyezmények és európai uniós jogszabályok is előír ják, hogy a tengerészek egészségi alkalmasságát milyen követelmények szerint kell igazolni, és hogy kik lehetnek azok az orvosok, akik a vizsgálatokat lefolytathatják. Magyarországnak mint a tengerészeti tárgyú nemzetközi egyezményben részes államnak meg k ell állapítania az orvosok elismerésére vonatkozó szabályokat, és nyilvántartást kell vezetni a vizsgálatok lefolytatására jogosult orvosokról. A nyilvántartásból tengerészek, hajósok, cégek vagy hatóságok kérésére adatokat kell és lehet szolgáltatni. Magy arország a több száz magyar tengerész miatt érintett a szabályozásban, mivel a nemzetközi egyezmény szerint bármely hajón dolgozó személy tengerésznek számít. A nemzetközi egyezmény alapján tehát nemcsak a hivatásos tengerészek, tisztek, gépészek, hanem a hajón egyébként munkát végző személyek - pincérek, zenészek, szakácsok - is tengerésznek minősülnek. A nemzetközi egyezmény végrehajtása miniszteri rendeleti szinten történik, a közhiteles nyilvántartás felállításához és a nyilvántartásban szereplő adatok kezeléséhez azonban meg kell teremteni a törvényi feltételeket. Tisztelt Országgyűlés! A vízi közlekedésről szóló törvény módosítása a vízi közlekedés biztonságának fokozásához is hozzájárul azáltal, hogy a hajókon dolgozók egészségi