Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 1. szerda (62. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Gazdasági Versenyhivatal 2013. évi tevékenységéről és a Versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló; A Gazdasági Versenyhivatal 2013. évi tevékenys... - ELNÖK: - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
2048 Erre szerintem az egész ország várja a választ, és azt gondolom, hogy ezzel előbbutóbb szembe is kell nézni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Dr. Schiffer András tapsol.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Schiffer András képviselő úrnak, LMPképviselőcsoport. DR. SCHIFFER ANDRÁS ( LMP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Én csak kapcsolódni szeretnék ahhoz, amit Kiss László az imént elmondott, hogy egyrészt ami a Megyeri híd ügyét illeti, annak idején a polgári törvénykönyv vitájában is felvetettü k azt, hogy akkor, amikor ilyen nagyvállalkozások kkvkkal, mikrovállalkozásokkal szerződnek, akkor legyenek nagyon szigorú fizetési határidők. Itt nem egyszerűen fogyasztó, itt beszállítóvédelemről van szó, tehát leginkább úgy lehet biztosan tönkretenni hazai kisvállalkozásokat, egzisztenciákat, hogyha egyébként ezek a nagyberuházók gyakorlatilag akkor fizetnek, amikor nekik tetszik. Fogyasztóvédelmi szabályok a polgári törvénykönyvben is vannak, sőt az a lába az egész fogyasztóvédelemnek, éppen ezért sze rintem hasznos lenne, hogyha a Gazdasági Versenyhivatal is például az új polgári jog kapcsán az új Ptk. fogyasztóvédelmi szabályai kapcsán megfogalmazná az álláspontját. A másik pedig, amit Kiss képviselőtársam említett, most, hogy lezárult az OrbánSimics kakorszak, és a fideszes kommunikáció, a Habonyművek próbálja most már úgy beállítani, hogy Simicska Lajos a gonosz, akit minden rendes, tisztességes narancsosnak utálni kell, szerintem itt van az ideje, hogy revansot vegyünk. (10.50) Például ajánlaná m a GVHnak, indítson egy célzott vizsgálatot, hogy 2010 és 2014 között, amíg az OrbánSimicskakormány kormányzott Magyarországon, hogyan történt meg a SimicskaNyergesbirodalomnak, a Közgép és vidékének helyzetbe hozatala. Mert nehogy már elhiggyük, hog y Simicska Lajos egy Fidesztől független tényező, és gyakorlatilag ellensége a Fideszkormánynak. A legnagyobb haszonélvezője volt a Fideszkormányzás első négy évének 2010 és 2014 között. És az a helyzet, hogy egy gazdasági érdekkört törvényi erővel próbá lt helyzetbe hozni a parlament, nagyon súlyos torzulásokat okozott számos piacon. Simicska gazdagodásának a kárvallottjai elsősorban a hazai kis- és középvállalkozások. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Ország gyűlés! Kettőperces felszólalásra megadom a szót Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak. Parancsoljon! Z. KÁRPÁT DÁNIEL ( Jobbik ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök annak, hogy a körbetartozások kérdése felmerült a beszámoló kapcsán, annak kevésbé, h ogy kormánypárti képviselő nem nagyon exponálta magát ebben a témában az utóbbi időben. Való igaz, hogy a beszámoló érintett időszakában is kimutatható volt az, hogy a körbetartozások megfojtják a magyar gazdaságot, jelesül a magyar kis- és közepes méretűe ket sújtják leginkább. És azt kell látnunk, hogy a törvényhozás, élén a kormánnyal, nem avatkozott be kellőképpen ezekbe a folyamatokba, s azt is látjuk, hogy a felügyeleti rendszer hiányosságai is alátettek ennek. A Megyeri híd körül kialakult helyzet enn ek köszönhető. Ugyanakkor nem tőlem érkező észrevétel, ötlet és ajánlás, de szeretném megosztani a szélesebb nyilvánossággal, és egyben kérem a kormánypárti képviselők véleményét ez ügyben, másrészt a GVH vezetőjének személyes véleménye is érdekelne, hogy adott esetben az építőipar tekintetében nem lennee értelme egy olyan állami hatóság létrehozatalának, versenytisztítási szempontok mentén, amely be tudna avatkozni nagy- vagy megaprojektek esetén, ha ott magyar beszállító nem