Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 1. szerda (62. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Gazdasági Versenyhivatal 2013. évi tevékenységéről és a Versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló; A Gazdasági Versenyhivatal 2013. évi tevékenys... - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2043 egy házszabálytól való eltérésről szóló szavazásra, aztán kedden reggel kilenckor szavazunk róla, akkor lehetetlen lesz felkészülni, lehetetlen lesz érdemi véleményt kifejteni. Ez ugyanakkor nem veszi el a lehetőségét annak, és nem lehet erre hivatkozni, amikor arról beszélünk, hogy ezen nagyon kiemelt, fajsúlyos ügyek kapcsá n a nyilvánosság előtt bizony meg kell jelenni, és a lehető legkeményebb észrevételeket kell és kellene foganatosítani azt illetően, ha olyan piaci folyamatok torzulnak, amelyek tarthatatlanok. Mondjunk erre egykét példát a körbetartozások tekintetében! P éldául az aszfaltiparban jellemző, hogy 810 fős közvetítő cégek viszik el a bevétel, a pályázati pénzek, adott esetben a különböző kiírások tőkeösszegének nagy részét, és végül a kivitelezőhöz vagy alig jut el valami, vagy még rosszabb esetben ki sem fize tik a kivitelezőt. Hadd ne hozzam fel azokat a drámai és tragikus példákat, amelyek akár az érintettek öngyilkosságához vezettek vagy családok szétszakadásához! Közismert dolgok ezek, mégis a régióban talán a magyar nemzetgazdaság az, amelyik a leggyengébb szinten avatkozott be ezekbe a káros folyamatokba, és a legkevésbé kísérelte meg a rendbetételt. Óbudaiként meg kell említenem például a Megyeri híd esetét, ahol tudjuk, hogy szó szerint emberek életébe került a felügyeleti rendszer hiányos beavatkozása, a kormány időtologatásai, és az is, hogy egész egyszerűen nem volt felkészülve a gazdaságunk egy ilyen triviális helyzetre, pedig sajnos ez benne van a rendszerben, hogy ha hiányos a jogalkotás, akkor bizony előfordulhat az, hogy nem fizetnek ki valakit, é s ha nincsen szankció emellé rendelve, akkor ott nemcsak a verseny torzul, de még egyszer mondom, emberéletek mennek tönkre. A versenykultúra fejlesztése éppen ezért kiemelt feladat lehet és lehetne is. Itt újra szeretném feltenni azt a kérdést, hogy milye n konkrét tervezetek mentén milyen konkrét ügyeket kívánt támogatni a versenyhivatal ezen tevékenységi körben, és felmerül az is, hogy vane ehhez elég erőforrása; erre már részben kaptunk választ bizottsági szinten, hogy igen kielégítőnek találja az elnök úr az erőforrásrendszert. Én azért a költségvetési időszakban ezen mindig növelnék egy kicsit, hiszen mindig van hova fejleszteni, nemcsak a versenykultúrát, de azt is, hogy az oktatási rendszerbe valamilyen útonmódon be kellene emelni ezt az egész kérdé skört. Tudom, hogy a Magyar Nemzeti Banknak voltak kísérletei ezt illetően, de ezek kihatását minimálisnak tartjuk. Adódik a kérdés, hogy adott esetben a Nemzeti Bankkal vane bármilyen konzultáció ez ügyben, tehát tudjae a GVH belülről, kívülről, közvetv e, közvetlenül segíteni ezt a munkát. És említette azt is a Versenyhivatal vezetője, hogy amikor a körbetartozások tekintetében vagy a közvetítőcégek pénzlenyúlásai kapcsán beavatkoznának, akkor a bíróság gyanú esetén nem adja azonnali áldását, mondjuk, a rajtaütésekre, hanem csak akkor, ha konkrét bizonyítékot tudnak letenni. Ez bizonyos szempontból indokolt lehet, de nagyon sok esetben, triviális helyzetekben is megszünteti a beavatkozás lehetőségét; ez megfelelő törvénymódosító javaslatokkal orvosolható. Kérdezem én, hogy tetteke ajánlást ilyenekre, folytattake konzultációt arról, hogy hogyan tudnák teljesen látható esetekben - amikor azért nincs kézben a bizonyíték, csak vizsgálódni kéne - elérni azt, hogy a bíróság ne gátolja a vizsgálatok lefolytatás át. És meg kell hogy említsük, az Európai Unión belül vagyunk - néha azt mondjuk, hogy sajnálatos módon, tehát azért kritikai észrevételeket megfogalmazunk, de nyilvánvaló, hogy vannak ennek előnyeihátrányai; én jóval több hátrányát látom, de ez még vita kérdése lehet, amíg a kormányzat továbbtologatja azt a feladatot, hogy egy EUmérleget elkészítsen , és láthatjuk, hogy az államok szubvencionálják bizonyos gazdasági szereplők tevékenységét, állami támogatásokat folyósítanak, ugyanakkor a pályázati rends zer tekintetében igen, átlátható a rendszer, tökéletes volt a diagnózis, ami előttem elhangzott: látható előre, hogy ki fog győzni. Adódik a kérdés, hogy a Versenyhivatal nem hiányole egy olyan monitoringrendszert, amelynek a felállítását követően átlátha tóvá válna az, hogy ezek a pályázati források miért csak egy bizonyos körnél csapódnak le, hogy ezt a jelentős mennyiségű közpénzt ki, milyen módon tudná hatékonyabban vizsgálni, és miért van az, hogy egyes gazdasági szereplők hozzájuthatnak pályázati forr ásokhoz, mások pedig nem. (10.30)