Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 1. szerda (62. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Gazdasági Versenyhivatal 2013. évi tevékenységéről és a Versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló; A Gazdasági Versenyhivatal 2013. évi tevékenys... - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
2039 beszámolóból egyértelműen kiderül, miszerint a Gazdasági Versenyhivatal előtt 2013ban összesen 109 új ügy indult, továbbá 118 eljárást feje zett be, és 2 utóvizsgálatot, azaz összesen 120 ügy került lezárásra. Az induló eljárások tekintetében a fogyasztóvédelmi típusú ügyek adták az eljárások legnagyobb százalékát, 62 ilyen ügy indult, fúziós eljárásból 31, erőfölénnyel való visszaélés kivizsg álására 5 ügy, versenykorlátozó megállapodással kapcsolatban pedig 15 ügy indult. Az eljárások tekintetében mindenképpen meg kell állapítanunk azt, hogy az a 120 fő, akivel elnök úr mondta, hogy a GVH dolgozik, megfeszített munkát kell hogy végezzen, hogy ezeket az ügyeket el tudja látni. Az eljárások indulása tekintetében kaptunk adatokat. Nézzük, hogy mi történt az eljárások lezárása tekintetében. Az ügyek legnagyobb részét itt szintén a fogyasztóvédelmi ügyek alkották, és így azok kerültek legnagyobbrész t lezárásra. 2013ban a lezárt ügyek közül tehát 61 fogyasztóvédelemmel, 15 versenykorlátozó magatartással, 5 erőfölénnyel való visszaéléssel volt kapcsolatos, 37 esetben összefonódás engedélyezéséről döntött a hivatal, és mindezek mellett 2 utóvizsgálatra is sor került. Fontosnak tartom megállapítani, hogy a GVH 2013ban is a fogyasztók érdekeinek a védelmét, a tisztességes piaci magatartás előmozdítását tartotta elsődlegesen szem előtt annak érdekében, hogy a fogyasztók képesek legyenek a verseny adta elő nyöket élvezni és megfelelő döntéseket hozni. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Most nézzük tételesen az egyes ügytípusokat! Kartellek elleni fellépés. A Gazdasági Versenyhivatal elsődleges fontosságúnak tartotta 2013ban is a kartellekkel szembeni fellépést, me rt ezek az egész gazdaság fejlődésére káros hatást gyakorolnak, súlyos és közvetlen fogyasztói hátrányt, valamint általános hatékonyságcsökkentést eredményeznek. 2013ban a legnagyobb bírsággal zárult ügy a pénzügyi szektort érintő Vj74/2011. számú kartel leljárás volt, melyben a GVH 9,5 milliárd forint bírsággal sújtotta a devizahitelek rögzített árfolyamon való végtörlesztésére vonatkozó megállapodásban érintett pénzintézeteket. Tehát, tisztelt hölgyeim és uraim, 9,5 milliárd bírságról volt szó. Az irodas zerpiacot érintően meghozott Vj43/2011. döntésben pedig a GVH több mint 1 milliárd forint bírságot szabott ki az érintett cégekre. A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat a második témakör. A GVH 2013ban összesen 61 fogyasztóvédel mi típusú ügyet zárt le, melyből 52 alkalommal törvénysértés megállapítására került sor, 4 esetben kötelezettségvállalás történt az eljárás alá vontak részéről, míg a fennmaradó 5 eljárás vonatkozásában vizsgálati szakaszban zárult le az eljárás. A fogyasz tóvédelmi típusú ügyekben a GVH összesen 587 millió forint bírságot szabott ki. A GVHhoz 2013ban is a fogyasztói csoportok szervezőinek tevékenysége vonatkozásában érkezett a legtöbb panasz - mint ahogy azt elnök úr mondta beszámolójában , a megtévesztő hirdetéseik vizsgálatára több versenyfelügyeleti eljárás is indult. Mindezek annak ellenére következtek be, hogy 2012. január 1jétől már új fogyasztói csoportokat nem lehet létrehozni. Jelentős számú panasz érkezett a GVHhoz 2013ban a nagyáruházak tevé kenységével kapcsolatban is, a gyógyhatás vagy egészségre gyakorolt hatás megtévesztő állítása tárgyában, valamint a számlának álcázott szerződési ajánlattételek vonatkozásában. (10.10) A fentiek mellett a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelm i gyakorlattal kapcsolatos eljárások döntően a pénzügyi szolgáltatásokat, az élelmiszerpiacot, az infokommunikációs szektort és az energiaszektort érintették. A harmadik az erőfölénnyel való visszaélés. 2013ban a GVH 5 ügyben indított eljárást erőfölénnye l való visszaélés miatt, és ugyanennyi ügyet zárt le. A befejezett ügyek tekintetében egy esetben történt jogsértés megállapítása, egy esetben kötelezettségvállalás elfogadására, míg két esetben az eljárás megszüntetésére került sor, illetve egy ízben vizs gálói zárás történt. A GVH 2013ban prioritásként kezelte a helyi piacok hatékony működésének elősegítését, továbbá