Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 31. kedd (61. szám) - A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
2018 lehessenek nyitva és ne a multinacionáli s cégek, és ők így tudnak nyitva lenni. Ez az egyetlen előny számukra, hogy most vasárnap csak azok lehetnek nyitva, akik maguk dolgoznak az üzletükben. Köszönöm szépen. ELNÖK : Gúr Nándor képviselő úr két percben. GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Gyárakat is bezártak, kórházakat is, most vasárnap boltokat. Arra kérem nagy tisztelettel önöket, hétköznap ne akarjanak iskolát bezárni meg óvodát, mert akkor azzal majd gondot okoznak azoknak a szülőknek, akik még dolgozni tudnak. Szóval, előtte konz ultáljanak! Nem feltétlen velem, velünk, nem; úgy a társadalom összegészével. A másik kérésem az, hogy ne beszéljenek itt a munkavállalók érdekeiről, ne. Cselekedjenek értük! Akkor, amikor törvényt hoznak, 2012: munka törvénykönyve, majd most, amikor újóla g a törvénytervezetek listájában valahol május környékén, ha jól tudom, a munka törvénykönyvével kapcsolatosan, akkor álljanak helyt azokért a mondatokért, amelyeket ma elmondtak meg amelyeket nem mondtak el, csak sugalltak. Ha már 2012ben nem támogatták a munkavállalói érdekek teljesülését és érvényesülését és a jobb lét megteremtését, akkor legalább majd most, 2015ben tegyék meg mindezt. És a vasárnapi zárva tartás kapcsán gondolkodjanak el azon is, hogy azok a magyar kkvk, kisvállalkozások, kiskereske delmi egységek, akik 200 négyzetméternél kisebb felületen vannak, tulajdonosok vagy hozzátartozók üzemeltethetik, nekik a vasárnap nem fontos? Nekik nem kell? Boldog képviselőtársam azt mondja, ők jövedelmet szerezzenek. Ne nevettessen ki! Mások ne? Ők ige n? Őnekik nem kell a vasárnapi nyugalom, nem kell az, amiről Tállai képviselőtársam beszél, hogy mind egészségügyileg, mind pszichikailag, mind egyéb más szempontból meglegyen az az idő, ami arra való, hogy a következő héten megfelelő munkaképességgel állj on rendelkezésre? Vagy egyformán, vagy sehogy, úgy egységesen. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Konzultáljanak, és teremtsenek olyan törvényeket, amelyek az emberek érdekeit szolgálják! Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP s oraiban.) ELNÖK : Szilágyi képviselő úr, Jobbik, két perc. SZILÁGYI GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szépen. Képviselő úr, nem érti, úgy látom. Ezért kénytelen vagyok két percet kérni, nem akartam már kétpercest nyomni. Elmondom önnek mé g egyszer: azt kellene erősíteni önöknek, hogy a multinacionális kereskedelmi cégeknél a munkavállalók, tehát a dolgozók ugyanannyi bért kapjanak, mint mondjuk, a nyugateurópai üzletekben kapnak ugyanannyi bért. És igen, meg lehetne határozni azt, hogy mo ndjuk, vasárnap egy magas bérért dolgoztathassák a dolgozóikat. Erre ön jön és kiforgatja a szavakat, a kkvkkal. Hogy is dolgozhatnak ön szerint most, és nem ön szerint, a törvény szerint hogy dolgozhatnak ezek a kis üzletek most vasárnaponként? Hogy le hetnek nyitva, amit ön most mond, hogy ez milyen jó meg hasonlók? Úgy, hogy vagy a tulajdonos, vagy a családtagja dolgozik bent. Ön szerint a tulajdonos saját magának vagy a családtagjának bért fog adni? Nem fog adni bért. Vonatkozni fog akkor ez a rendelk ezés rá? Nem fog rá vonatkozni. Nyitva tud lenni akkor ugyanúgy? Mert ön most azt mondta, hogy akkor majd nem tud nyitva lenni, mert be kell zárni a boltot. Nem kell bezárni a boltot, hiszen ő saját maga fog dolgozni ugyanúgy ebben a boltban, vagy pedig va lamelyik közeli hozzátartozója. Akkor rá nem vonatkozik az, hogy ha megemeljük a vasárnapi bért. Viszont kire vonatkozik? A multinacionális kereskedelmi láncokra vonatkozni fog. (23.20)