Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 31. kedd (61. szám) - A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
2015 MSZP javaslatát ismertettem. Éppen ezért mondom azt, hogy nem jól érzékelték, hogy mi az MSZP álláspontja. Mi nem gondoljuk azt, továbbra is azt mondanám, hogy bárkit kötelezni kell a vasárnapi munkára. Azt gondoljuk, hogy a munkavállalók kizsákmányolását meg kell állítani. Mi ezért törvényjavaslatokat is nyújtottunk be, módosító javaslatokat is ny újtottunk be. Minden olyan törekvését támogatjuk a kormányzatnak, amely megváltoztatja a mostani rossz munka törvénykönyvét, amelyet önök fogadtak el, és amelynek mi gyakorlatilag egy olyan mondatával sem értünk nagyon egyet, amely a munkavállalói köteleze ttségekre vonatkozik. Nos, ezt változtassuk meg, mi egyetértünk azzal, hogy a munkavállalók pótlékai, különös tekintettel a vasárnapi pótlékra, növekedjen akár száz százalékra, akár fölé. Egyetértünk bármilyen olyan javaslattal, amely szigorítaná a munkavá llalók kizsákmányolásának lehetőségét. Tehát képviselőtársaim, ha ilyen javaslatuk van, nyugodtan tegyék meg, biztos együtt fogunk ebben gondolkodni, és egyet fogunk érteni. De nagyon kérem, hogy ezeket az érveléseket csak akkor használják, ha aláteszik az t a lábat, amely erről szól. Jelen pillanatban csak tiltakozó tokaji polgármestert, dühös embereket, állását féltő vagy kevesebbet kereső boltosokat látunk. Nem nagyon látunk mást. Kérem önöket, hogy fontolják meg, hogy ebbe az irányba nem mennek tovább, f ontolják meg, hogy az emberek érdekeit valóban képviselő törvényjavaslatot nyújtanak be. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK : Szilágyi György képviselő úr, Jobbik! SZILÁGYI GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szépen, elnök úr. Boldog képv iselő úrra próbálnék reagálni, aki ismét felhozta, hogy mit nyújtott be a Jobbik. Elmondtuk már egyébként, hogy mit nyújtottunk be. De ha kívánja, képviselő úr, lefénymásoljuk, odaadjuk, hogy el is lehessen olvasni. Tehát nem azt, amit ön mond. De vegyük a zt, hogy ugyanezt nyújtottuk volna be 2010ben. Ön szerint nem változhat meg a véleményünk? Mi nem érezzük ám úgy, hogy nálunk van a bölcsek köve, mint ahogy önök érzik! Egyébként most ezen mosolyog, de megmondom őszintén, én például nem haragszom önre sem . Nem haragszom, hogy 2012ben én és Staudt képviselő úr benyújtottunk egy törvényjavaslatot, amelyet önök nem engedtek a Ház elé sem kerülni. Ön nem állt ki mellette, nem emelte fel a szavát, mert gondolom, úgy érezte 2012ben, hogy nem volt annyira fonto s ez a törvényjavaslat, amit mi benyújtottunk. Majd eltelt két és fél év, és most ön fontosnak tartja, és benyújtotta ugyanazt, a közérdekű üzem működését megzavaró színesfémlopás szigorúbb büntetőjogi szankcionálását. Azt mondom, fejlődött, me ghallgatta az embereket, úgy érezte, ez fontos, és benyújtotta. Én ezért nem haragszom. Én örülök neki, mert az emberek érdekét fogja szolgálni, ha ezt a törvényt el tudjuk fogadni. Mi is azért nyújtottuk be 2012ben, csak akkor önök ezt nem támogatták, és ön sem támogatta. Mi úgy gondoljuk, valamennyien úgy gondoljuk, hogy országgyűlési képviselőnek lenni nem kiváltság. Szolgálatnak kellene lennie! Szolgálatnak kellene lennie, és ha egy rossz döntést hozunk, ha egy rossz ötletünk van, és azt vesszük észre, hogy az embereknek ez nem tetszik, tehát nem diktátumokat akarunk nekik adni, hanem értünk próbálunk dolgozni, és azt vesszük észre, hogy nem tetszik nekik, és nem tudjuk meggyőzni őket arról, hogy ez pedig nektek jó, akkor azon változtatni kell. Mi ugyan ezt kérjük most önöktől. Benyújtották ezt a törvényt, és azt mondták, mert így gondolták, lehet, hogy a KDNP is így gondolta egyébként, hogy ez jó lesz. Aztán semmi másra nem volt jó, mint hogy múzsaként elvileg megihlették a magyar könnyűzenei ipart, és h ozzájárultak elvileg olyan dalok megszületéséhez ezzel a döntéssel, amiket azóta lehetett hallani az interneten. Erre volt jó. Most ezen akkor változtatni kell. A másik, amit vissza szeretnék utasítani, hogy ön azt mondja ránk, hogy mi multipártiak lennénk . Nem vagyunk multipártiak, de azt is hangsúlyozom önnek, nem vagyunk multiellenesek sem. Tehát mi nem a multik ellen vagyunk, hanem a kizsákmányolás ellen vagyunk. Nekünk nem az a bajunk,