Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 31. kedd (61. szám) - A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KISS LÁSZLÓ (MSZP):
2012 nem hoznak áldásokat ezek a multicégek és hálózatok Magyarországra, azt az Eurostat most világra került statisztikája jelzi a legjobban, amelyből kiderül, hogy akár tízszeres különbség is adódhat az óránként számított munkaerőköltségek között az Unió területén belül, amelyek tavaly 3,8 és 40,3 euró között mozogtak az Európai Unióban. Magyarországon átlagosan 7,3 eurónyi ez az érték. Katasztrofálisan alacsony, kiz sákmányolják a magyar munkavállalókat, és ezen mindenképpen változtatni kell. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Nem korlátozva senkit a felszólalási jogában és lehetőségében, megfontolásra ajá nlom azoknak, akik harmadik körben kérnek szót, hogy új érvvel hozzá tudnake járulni a vita előbbre meneteléhez. Így aztán most normál szót kérő képviselők sora következik. Ebben a sorban elsőként Kiss László képviselő urat illeti a lehetőség. Parancsoljo n! KISS LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Arról szeretnék beszélni, hogy a III. kerület lakosságát, a választókörzetemet miként érinti ez a törvényjavaslat. Azt kell mondjam, hogy én kevésbé tudok ilyen boldog mindennapokról beszámolni, azért is, m ert magam azzal töltöttem ennek az őrületnek a bevezetése környékén az időt, hogy megkérdeztem a kerület lakóit. Több helyen voltunk kitelepülve munkatársaimmal, több héten keresztül gyűjtöttük az adatokat, és azt kell mondjam, hogy több mint ezer emberrel beszéltünk. Nem állítom, hogy ez egy reprezentatív közvéleménykutatás lett volna, de mégis sok mindent elmond arról, amit a választókörzetem lakossága gondol. (22.50) A válaszolók mintegy 93 százaléka utasította el ezt az ötletet, hogy vasárnap zárva legy enek. Van, aki azért nem örült ennek, mert vasárnap vásárolt (Tállai András: Az az MSZP volt.) , van, aki azért nem örült ennek, mert csak vasárnap vásárolt, de van, aki azért nem örült ennek, mert vasárnap ugyan általában nem szokott vásárolni, de nagyon g yakran tapasztaltuk azt az érvelést, hogy ne mások mondják meg azt, hogy mikor vásárolhat. Én nem gondolom azt, nem látok bele ilyen érveket, hogy ki van milyen multinacionális vagy más cégek pártján, én a választóim és a magyar emberek pártján állok, ezér t elsőrendűen fontos számomra, hogy a magyar emberek, különös tekintettel a III. kerület választóira, a III. kerület lakosságára, mit is gondolnak erről a kérdésről. Nos tehát, azt lehet mondani, hogy akiket megkérdeztem, ilyen választ adtak. De azért adha ttak ilyen választ, mert például az én lakókörnyezetemben, és ez nem egy kistelepülés, még egyszer mondom, a III. kerület szívében lévő panelépület, ennek közvetlen környezetében, de akár 1520 perces környezetében sem találhatóak olyan boltok, amelyek vas árnap nyitva vannak. Miközben egyébként például itt található KözépEurópa legnagyobb összefüggő panelépülete, a „faluház”, egyébként pedig Óbuda belső részén, lakótelepi részén található a lakhelyem is, tehát nem arról van szó, hogy egy kis peremterületen élve nem találtunk ilyen boltokat, hanem arról van szó, hogy egy nagy kerületben élve nem találtunk ilyen boltokat. Ebből számomra evidensen következik az, hogy önök teljesen egyértelműen úgy vezették be ezt a módosítást, hogy ezzel nagyon sok embernek ig enis ártottak. Miközben számomra rendkívül szimpatikusak azok az érvek, amelyek a dolgozók védelméről szólnak. Megmondom őszintén, én mindenkivel egyetértek, aki arról beszél, hogy a vasárnapi munkavégzés során nagyon sok cég, én ezt nem szűkíteném le tula jdonosi szerkezetre, mert a tőkeviszonyoknak egyértelmű természete van, és a kizsákmányolásnak is, nos tehát, mindenkivel egyetértek, aki arról beszél, hogy a vasárnapi munkavégzést vissza kell szorítani. És azzal is egyetértek, aki arról beszél, hogy mege ngedhetetlen állapot az, hogy a munkavállalókat vasárnap kizsákmányolják a munkáltatóik. Csak nem nagyon tudok elmenni amellett, hogy ez egyébként az önök jogszabályai miatt van így. Nem tudok elmenni amellett, hogy önök csökkentették a vasárnapi munkavégz és pótlékát 100 százalékról 50 százalékra, vagy amellett sem, hogy a délutáni munkavégzés pótlékát megszüntették,